Hólepte tevéken hüledezik az internet, de ez még nem a klímaapokalipszis

2021. február 19. – 19:33

frissítve

Másolás

Vágólapra másolva

Szép karriert futott be a közösségi médiában egy videó, amelyen az látható, hogy Szaúd-Arábiában hóvihar kapott el néhány tevét – írja az Independent.

A Szaúd-Arábia, a hóvihar és a teve szavak viszonylag ritkán szerepelnek egy mondatban a világnak ezen a részén, így nem meglepő a Tabúk tartományban készült videó sikere. Eredetileg Joyce Karam, a National című egyesült arab emírségekbeli lap munkatársa osztotta meg Twitteren, és még azt is hozzáfűzte, hogy milyen zavarodottnak tűnnek a behavazott tevék:

Én tevét még csak állatkertben láttam, és legjobb tudomásom szerint épp nem volt zavart, így fogalmam sincs, hogy nézhet ki egy zavarodott teve, pláne három, és pláne akkor, ha közben havas a hátuk. Mindenesetre ha így zavarodnak meg, akkor kifejezetten nyugodt látványt nyújtanak közben.

Az Independent összegyűjtött egy csokorra való reakciót Twitterről, ezek egy jó része a klímaváltozás súlyos következményeinek újabb bizonyítékát látják a tevék hátán felgyülemlő hópihékben. Más felhasználók azonban felhívják a figyelmet arra, hogy a klímaváltozás ugyan nagyon is valós és nagyon is komoly probléma, ezúttal nem feltétlenül erről van szó – és jellemzően ez utóbbi felhasználók azok, akik tudják is, milyen a szokványos időjárás Szaúd-Arábiában.

Mint a lap gyűjtéséből kiderül, a nyugati világban leginkább a sivatag végtelen homoktengerével és a tikkasztó szárazsággal azonosított Szaúd-Arábiában valójában nem is olyan ritka esemény a havazás. Mivel meglehetősen nagy kiterjedésű országról van szó, régiónként elég nagy topográfiai és éghajlatbeli eltérések jellemzik. Csak Szaúd-Arábia középső régiójának egy részét borítja sivatag, északon – így például az északnyugati Tabúkban – pedig minden évben esik a hó. Erről az egyik helyi Twitter-felhasználó egy válaszvideót is közzétett, amelyben havas szaúdi jeleneteket gyűjtött össze a Trónok harca zenéjére:

Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!