A felfoghatatlan Kósa-ügy és Orbán dilemmája

Kósa Lajos fideszes politikus, egykori polgármester és miniszter, illetve a csengeri szélhámos ügyében egyre elképesztőbb részletek kerülnek a nyilvánosság elé. A fejleményekről a kritikus média beszámol, a kormányoldali sajtóban nem találkozni az üggyel. A kiszivárgott rendőrségi tanúvallomásokban arról van szó, hogy Kósa Lajos Németországba készült a német pénzügyminiszterhez a szélhámossal, vagy a csengeri örökösnő egy francia bank 24 százalékát, máskor egy svájci repülős cég osztalékfizetésének egy részét adta volna ajándékba a politikusnak. A Blikk cikkében olvashatók erről részletek.

Nem idézzük fel részleteiben az ügyet, de akit eddig esetleg elkerült volna ez a sztori, még a 2018-as parlamenti választások előtt amolyan választási bombaként robbant a történet.

2018. március 13-án, az akkor még Simicska Lajos birtokában levő és kormánykritikus Magyar Nemzetben jelent meg egy cikk, amely szerint Kósa Lajos fideszes politikust egy csengeri nő (Sz. Gáborné) felhatalmazott, hogy 4 milliárd eurós (1300 milliárd forintos) vagyona felett rendelkezzen, és azon államkötvényeket vásároljon. A közjegyző által hitelesített papírokon az is szerepelt, hogy az 1300 milliárd forintból 800 milliót Kósa Lajos anyjának kell ajándékozni.

Döbbenet

A reakciók akkor is eltérőek voltak, a kormányváltó hangulatban levő ellenzékiek közül sokan úgy érezték: na, innentől sorozatban jönnek az atombombák, Simicska Lajos páncélszekrényéből kizuhannak majd a korábbi harcostársakról szóló dokumentumok. De aztán kiderült, hogy nem Simicska szivárogtatott, és igazán nem is hullott ki semmi más.

A kormány hívei pedig egyfajta wishfull thinking keretében azt gondolták, hogy ez csakis ócska hamisítvány lehet, sötét ellenzéki ármány az ügy. Abban az új médiapiaci helyzetben, ahol már nincsenek objektív igazságok, hanem politikai táboronként alternatív valóságok épülnek fel, ez azóta is működik.

Sokan próbálkoznak például azzal, hogy amikor valamilyen ügyük napvilágra kerül, akkor azonnal azt mondják, hogy a balliberálisok a politikus családját sem kímélő lejáratásba kezdtek. „Ismerjük már őket, tudjuk milyenek.” Ezzel sokszor védelmet is nyernek.

Még Borkai is megpróbálta

Emlékezhetünk, Kósa Lajos is azonnal azzal védekezett, hogy ellenzéki hazugságok, de azért az amúgy „bagatellizált” csengeri kapcsolatról még előkerülhetnek hamisítványok. Itt és most nem fogunk azon hosszasan elidőzni, hogy az amúgy tanult, közgazdasági ismeretekkel rendelkező, a nethez biztosan hozzáférő ember miképpen került a vele mindenben ellentétes hölgy primitív csapdájába, de az biztos, hogy Kósa amúgy is képes volt kijelentéseivel komolyan ártani a politikai családjának.

Emlékezetes ámokfutása volt, amikor 2010-ben a nehéz helyzetben levő magyar gazdaság megítélését azzal rontotta, hogy a „görög államcsőd” közeliségét vizionálta, de az „elvesztette közpénzjellegét” kínos mémjét is neki köszönhetjük. Más kérdés, hogy azóta ez az eljárás sokszorosan meghonosodott. Kósát a politikai oldala ilyenkor nem támadja, látszólag kiáll mellette, igaz, szép csendben párton belül azért már lefokozódott az egykori miniszter, illetve frakcióvezető.

Mindenesetre az „ellenzék támadása” tényleg minden helyzetben alkalmazható. Még Borkai Zsolt is eleinte megpróbálta az amúgy vérszegény győri ellenzék támadásának beállítani az adriai jachtozást. Több vezető politikus a közelmúltban is olyan narratívát próbált kreálni, hogy amennyiben egy ügyre rásüti, hogy a családját, vagy a magánéletét támadó hazugság, akkor már nem is kell megmagyaráznia azt – például a Rogán Barbara családjához kapcsolódó földvásárlási szándékról szóló szerződés kezelésében is ez a minta.

De egy, amúgy sokkal neutrálisabb ügyben is így járt el Varga Judit igazságügyi miniszter is. Az ő ingatlanügyeiről megjelent, hogy családja 200 millió forintért vett budai ingatlanokat, ehhez 192 millió forint hitelt vett fel, mi azt feltételeztük, hogy ehhez pótfedezetet tolt be, és arról is írtunk, hogy a balatonhenyei házukra a család csokot vett igénybe.

Mire Varga Judit közölte, hogy „ha már a teljes baloldali média szükségét érezte annak, hogy valótlan információkkal próbálja meg lejáratni a családunkat”, akkor tisztába teszi az ügyet és elmondta, hogy 200 millió forintért vett a családja ingatlanokat, 192 millió forint hitelt vettek fel, pótfedezetet toltak be és a balatonhenyei házukra csokot vettek igénybe.

A nigériai séma

A csengeri Sz. Gáborné aligha olvasta a nemzetközi csalási szakirodalmat, de valójában globálisan nagyon elterjedt sémákat ötvözött, amit az angol összefoglalóan advance-fee scam (előleges átverés) néven nevez. Ide tartozik például az örökösödési csalás és a nigériai levél címen ismert módozat. A sémákkal nem untatjuk az olvasókat, a lényeg mindig az, hogy valami nagyon nagy jövőbeli nyereség (megosztott örökség, az országból kicsempészhető vagyon) ígéretével sok kis összegre próbálja a csaló lehúzni az áldozatot.

„A gaboni olajminiszter fia vagyok, kérem, segítsen, ki szeretnék juttatni a hazámból 28 millió dollárt, aminek a 30 százalékát átadnám, de üldöznek és most éppen nincs 300 dollárom számlanyitásra. Küldene?”, és társai.

Tudatosan gagyi

A laikusokban mindig felmerül az a kérdés, hogy miképpen lehet ennyire átlátszó ökörségeket beadni és bevenni? Vezető politikusként nem vált-e ezzel zsarolhatóvá a Parlament Honvédelmi és Rendészeti Bizottságának elnöke? Mennyire volt ezek után alkalmas komoly nemzetbiztonsági ügyek, katonai beszerzések ügyeiben eljárni? Ha magát így védte meg, a hont miképpen fogja? Természetesen ez az egyén, így Kósa Lajos esetében is valid kérdés, de a csalók oldaláról valójában zseniális technika.

A módszer lényege, hogy a nagy átverés elején kell a legvalószerűtlenebb, legőrültebb hazugságot bedobni, mert aki azután a „pályán marad”, azt már nem veszíti el a csaló. Az ugyanis sok felesleges energiát igényelne a bűnözőtől, ha egy 10 ezer eurós (vagyis életszerűbb) örökség ígéretével csalogatná az áldozatot, hiszen akkor sok, reálisabb gondolkodású ember elindulna vele a kooperációban, majd az egyes lépcsőknél, a kéréseknél leszakadna.

Aki azonban a sokbillió-csilliárd ígéretére ugrik, vagyis fogékony, az annyira naiv vagy mohó, hogy aligha fog később lemorzsolódni.

A nigériai csalók ezért küldenek el egymillió spamlevelet, lehet, hogy csak tízen reagálnak, de azoknak már a felét tényleg le is tudják húzni pénzzel.

Kijutott a balhéból

A Fidesznek a kínos ügyek aligha jönnek jól. Természetesen egy tömegpártot sohasem szabad az egyedi, legrosszabb ügyek alapján megítélni, minden nagy pártban előfordul korrupciós ügy, családi balhé, szexbotrány.

Az biztosan mélyebb elemzést igényelne, hogy a párt közös értékei, a politikai család vezetőinek átlagos morálja merre halad.

• Elfogadott minta az efféle egyéni gazdagodás?
• Vagy üldözendő, de régi harcostársak esetén, vagy komoly korábbi pártérdemek mentén megtűrt?
• Esetleg teljesen tiltott, de tényleg mindenki hisz minden harcostárs ártatlanságában?

De ez a cikk most nem erről szól. Ami biztos, a Fidesznek az elmúlt másfél évben eléggé kijutott a morális kihívásokból, hiszen a konzervatív értékrendbe aligha illett bele Borkai Zsolt, Kaleta Gábor, Szájer József esete, de azért Rogán Antal, vagy Kósa Lajos gazdasági ügyei is minimum kellemetlenek lehetnek.

Természetesen ezeket egyáltalán nem kívánta a politikai család, az első hármat teljesen ki is vetette magából, Kósát csak elsüllyesztette, Rogánt bevédte. Ő csak annyiban van hátrébb húzva, hogy miközben a kommunikációért felel, ő nem kommunikál: sem nyíltan, sem Facebookon, sem sehogy.

Ugyanakkor azt is meg kell állapítani, hogy azért nagyon nem érezni, hogy a sorozatos kínos ügyek megtépázták volna a tábort, a Fidesz népszerűségén nem esett végzetes, látványos csorba, bár biztos, hogy a 2019-es önkormányzati választás részleges térvesztését nehéz függetleníteni Borkai Zsolt indulásától.

Az ékverő témák

Érdekes a botrányok, a társadalmat megosztó ügyek és a szavazótáborok alakulásának logikája is. Wedge issue, vagyis ékverő téma – így hívja az angolszász sajtó a jelenséget.

A hatásmechanizmus röviden: adott egy téma, ami nagyon élesen megosztja a közvéleményt. Csak a közelmúltból:

• Rogán Antal új feleségének a családja végül nem vett földeket. Ez az állítás és a fideszes törzsszavazó őszintén hiszi, hogy nincs itt semmi látnivaló, a miniszter megmondta, hogy nincs föld, nincs hitel, hagyják békén az új családját. Az ellenzéki hírfogyasztó vérnyomása közben az egekben, de hát ott van a szerződés az egyik önkormányzat oldalán, miért írtak volna ilyet, miért utaltak volna a szerződésben a Budapest Bank kölcsönére, ha az nem lett volna valódi terv.
• Vagy Kósa Lajos esetében, a kormánypárti szavazó elmondhatja, hogy a miniszter megmondta, a szerződés semmis, mert nem is volt a csengeri dáma banktulajdonos, így semmilyen ajándék nem jutott el Kosához. A kritikus meg visszakérdez, miért járt a politikus a közjegyzőnél, miért írt alá ilyen papírokat, elfogadta volna a temérdek értéket, miért vall ilyeneket a német készülődésről a felesége?

Az ékverő téma ilyen, éket ver a táborok közé. A két oldal még kevésbé érti majd meg a másik valóságát, képtelen elhinni, hogy ezt ennyire másképpen is lehet látni.

Mindez csökkenti az átjárhatóságot a táborok között, ami elvileg mindig az erősebb pártnak kedvez. Aki a legnépszerűbb, az szereti ezeket az éket verő ügyeket erőltetni.

Most azonban összefogott az ellenzék, ezért a Fidesz számára nem kellemesek az ékverő témák, mert az átjárhatóságot ugyan tényleg csökkentik, de mindig vannak bizonytalan szavazók is, akik választásról választásra szavaznak, őket mozgósíthatja a sok ciki ügy. Márpedig ha a kérdés majd tényleg úgy merül fel, hogy Fidesz és „mindenki, aki nem Fidesz”, akkor már nem biztos, hogy a kormánypártnak kedvez az ékverés.

A Fidesz amúgy klasszikusan wedge issue szakértő, az egyik kedvencük a „gyurcsányozás”, vagyis az, hogy Gyurcsány Ferenc személyével azonosítják a megszólalásaikban a teljes ellenzéket vagy bármely kritikát, és így látszólag éles választásra kényszerítik a szavazót,

„ne arról beszélj, hogy korrupció, hanem azt mondd meg, te Gyurcsánnyal vagy, vagy ellene?”

Orbán dilemmája

Kósa Lajos, Rogán Antal és Borkai Zsolt természetesen különböző esetei sok hasonlóságot is mutatnak. Olyan emberekről van szó, akik nagyon komoly egyéni sikereket értek el, a Fidesz sokat köszönhet nekik, mindegyiknek van önkormányzati múltja is.

• Amikor Kósa Lajos volt Debrecen első embere, az ottani választásokon általában az volt a kérdés, hogy a Fidesz 70 százalék alatt, vagy felett végez, más nyitott kérdés nem merült fel a választásokon.
• Rogán Antal – bármi is történik körülötte – mindig az a kommunikátor maradhat, akinek az idején háromszor nyert kétharmadot a Fidesz. Ő az, aki a mérsékeltebb többiekkel szemben is kitartott a sorosozás és a migránsozás mellett. Hiába kérdezték a konszolidáltabb arcok, hogy tényleg még mindig egy 90 éves bácsival harcolunk, vagy nem baj az, hogy a szavazók nem látnak már sehol menekülteket. De ő kitartott ezek mellett és lám, nyertünk, hogy is lehetne megválni tőle?
• Borkai Zsolt pedig olimpiai bajnokként, remek sportemberként lett egy olyan város vezetője, amelyik talán eleve jobboldali volt, de még jobboldalibb lett az irányítása alatt. Emlékezhetünk, még akkor is behúzta a várost, amikor már ország-világ előtt megszégyenült.

Ha ők, vagy bárki más visszatérően koptatják a politikai család által vallott értékeket, életmódjukkal, anyagi ügyeikkel, családi viszonyaikkal, akkor örökké felvetnek egy vezetői dilemmát.

„A seregem tagjait meddig védelmezzem? Mikor kell a nyílzáporban hátrahagyni azokat, akiket mindig eltalálnak?”

Orbán – bár biztosan nem szereti, ha a vezető politikusai nevetségessé vagy cikivé válnak –, azt szokta választani, hogy látszólag egyetlen katonát sem hagy a harcmezőn. Természetesen az alacsonyabb szintű ügyekre (Mengyi Roland vagy Simonka György), illetve a társadalom agyába plasztikus képekkel bevésődő kollégáknál (Borkai a hajón, Szájer az ereszen) ez nem mindig igaz.

Politikai és kommunikációs kezelés

De azért fontos különbséget tenni. Orbán Viktor világában a botrányba keveredett fideszesekről a politikában és a kommunikációban is döntést kell hozni. Orbán Viktor valójában politikailag határozottabb, mint kommunikációban: úgy Rogán Antalon kívül már mindenkit elengedett. Ez nem mindig látványos, nem mindig kizárást jelent, de a posztokat újra kell osztani, a listákon sorba kell rendezni a harcostársakat, és amikor újra meg kell határozni a szerepeket, akkor vissza lehet csatolni, hogy ki dolgozott jól, ki hozott szégyent a politikai közösségre.

A kommunikáció szintjén azonban továbbra is az a mantra, hogy amennyiben a mieink hibáznak, azt agyonhallgatjuk, azok az ügyek nem jelennek meg a mi sajtónkban. Ez a hűséges hívek felé biztosan működik, de azért ha 2022-ben tényleg nyitott lesz a küzdelem, a bizonytalan választókban kétségeket is ébreszt, az ő szavazatukat elviheti az, ha a kínos ügyekről nincs kommunikáció, vagy csak nagyon fals érvek hangzanak el.

Azt pedig majd a jövő dönti el, hogy Orbán Viktor kormányfői képességeit dicséri, vagy éppen hiba, hogy a táborában, akár a közvetlen stábjában is képes úgy megtartani azokat a pályatársait, akiknek a személyes haszonlesése nem merül fel (az amúgy nagy pénzek felett diszponáló Nagy Istvánról, Varga Mihályról, de még a nemzeti vagyonért felelős Mager Andreáról sincsenek olyan sztorik, amelyekben a saját gazdagodásuk, haszonlesésük világítana), hogy közben nagy becsben megőrzi azokat is, akik miatt állandóan magyarázkodniuk kell. Nemcsak neki, de a többieknek is.