Erőszak a HÉV-en: kamerák felszerelése helyett a vészféket ajánlja a MÁV

2021. február 10. – 13:09

frissítve

Erőszak a HÉV-en: kamerák felszerelése helyett a vészféket ajánlja a MÁV
A H8-as HÉV-vonal egyik szerelvénye megérkezik Gödöllőről az Örs vezér téri végállomásra – Fotó: Jászai Csaba / MTVA

Másolás

Vágólapra másolva
  • Több mint 200 zaklatás történhetett már a gödöllői és csömöri HÉV-vonalakon.
  • A biztonsági őröket, kamerákat követelő petíciót már 3749 utas írta alá.
  • Ehhez képest a MÁV-HÉV egyetlen utaszaklatásról tud.
  • A jelenlegi HÉV-kocsikon nem lesznek kamerák, vészhívók.
  • A korábban vészjelzőnek használt nyomógombokat is kiszerelték a költségek miatt.

Az elmúlt hetekben 3749-re duzzadt azoknak az utasoknak a száma, akik aláírták a HÉV-kocsikra kamerákat, biztonsági embereket követelő petíciót. Mint megírtuk, több mint 200 zaklatás történhetett már a HÉV gödöllői és csömöri vonalain, egy olvasónk szerint pedig szinte heti szinten fordulnak elő erőszakos cselekedetek, rongálások a H8-as (gödöllői) HÉV-en. Három hete ezen akartak megerőszakolni egy nőt, aki ellenállt, de betörték az orrát, az ügyben nyomozás indult.

Ezek után megkerestük a MÁV sajtóosztályát (ahova a MÁV-HÉV is tartozik), hogy pontosan hány erőszakos esetről tudnak, van-e vészhívó vagy kamera a szerelvényekben, ha nincs, tervezik-e a beszerelést, vagy tesznek-e bármit az utasok biztonságának növeléséért. A cég azonban az idén bevezetett új „gyakorlat” szerint nem válaszolt a Telex kérdéseire, ezért kénytelenek voltunk közérdekű adatigénylés formájában kikényszeríteni a választ. (A cikkben található szavazás eredménye szerint az olvasók túlnyomó többsége úgy véli: kell vészhívó vagy kamera a HÉV-re, valamint a MÁV-HÉV nem teheti meg, hogy nem válaszol lapunk kérdésére.)

Végül megjött a MÁV-HÉV válasza, amiből a következő derült ki: a cég tudomása szerint az elmúlt egy évben mindössze egy utas ellen történt erőszak. (Igaz, volt még 29 rongálás, és 13 esetben támadtak rá az ellenőrre.) 2020-ban a veszélyhelyzet kihirdetését követően volt egy egy hónapos fokozott ellenőrzés rendőrökkel, polgárőrökkel, és az javulást hozott.

A válaszból megtudtuk még, hogy egyetlenegy darab háromkocsis szerelvényben működik kamerarendszer, az is a szentendrei vonalon közlekedik. A mostani HÉV-kocsikat már nem tervezik felszerelni kamerákkal és segélyhívókkal, de a vásárolni szándékozott új szerelvényeknél ez már az alapfelszerelés része lehet.

Addig is a MÁV-HÉV azt javasolja annak, aki bajba kerül: húzza meg a vészféket.

Volt vészjelzőnek használt gomb, de kiszerelték

A vészfék sok utas szerint nem opció. Korábban a kocsik ajtajánál volt egy nyomógomb, ami vészjelzőként a vezetőnek jelzett. Ezeket a gombokat azonban egy-két éve kiszerelték egyik olvasónk szerint. Az oka egy másik olvasói levélből derült ki:

„Én tavaly májusban azért írtam, mert egy hátsó kocsi ajtaját nem látta jól a vezető, és egy idős embert többször odacsukott. (Utasok fogták meg az ajtót és segítettek.) Ekkor vettek többen észre , hogy a korábbi vészjelző gombok hiányoznak.”

Az érdeklődésre kapott hivatalos választ olvasónk elküldte lapunknak. Abban az áll, hogy a vészjelzőnek használt nyomógombokat egy hatósági határozat miatt szüntették meg, a határozatban előírt feltételek teljesítésének költségvonzata miatt. Új vészjelző gombok felszerelése nincs tervben.

Mint arról beszámoltunk, a MÁV-HÉV 54 (első körben 42) darab elővárosi vasúti szerelvényt vásárolna a H5-ös, H6-os, H7-es HÉV-vonalakra (azaz a H8-as gödöllői vonalra nem). A költséget egyelőre nem tudni, de a jelenlegi nemzetközi árak mellett az borítékolható, hogy az összeg nem marad 200 milliárd forint alatt.

A szerelvények vásárlására szeptemberben írták ki a pályázat első körét, novemberben már lehetett tudni, hogy két nagy cég, a Stadler és az Alstom maradt versenyben. Az új, alacsonypadlós, végig egyterű, klimatizált, wifivel felszerelt járművekről várhatóan a közbeszerzési eljárás után, 2021 első felében fogunk többet tudni, ekkorra tervezi ugyanis a MÁV-HÉV a szerződéskötést. Utazni pedig rá két évre, 2023-ban lehet majd rajta, ha minden jól megy.