Állítólag valaki átvett 20 millió forintot, amit odaadott egy másik valakinek, aki állítólag adott nekem belőle

2021. január 17. – 07:12

frissítve

Másolás

Vágólapra másolva

Megbotránkoztató, elgondolkodtató, figyelemreméltó, megható, szarkasztikus, vicces, botrányos – hétről hétre számos emlékezetes mondat hangzik el közszereplők szájából, jelenik meg munkatársaink tollából. Ezekből válogatunk minden hétvégén: ez itt a 7per7, a mögöttünk hagyott hét legemlékezetesebb hét idézete a Telexen.

1. Állítólag valaki átvett 20 millió forintot, amit odaadott egy másik valakinek, aki állítólag adott nekem belőle.

2. Szóval, aki el akarja kerülni az ellenőrök fürkésző tekintetét, tekerje le magán a hisztimétert, de nem szeretnénk a tippadók keserű kenyerét enni.

3. A szexmunka egy elég mély nyúlüreg, amiben könnyen lehet mélyre csúszni.

4. Volt a bemutatón okos mosógép, még okosabb mosogatógép, csuda okos porszívó és szuperokos hűtő – utóbbi azzal a mérhetetlenül menő kunszttal, hogy ha kettőt kopogunk az ajtaján, az átlátszóvá válik, és kinyitás nélkül láthatjuk, hogy karácsony óta ott rohad benne a töltött káposzta maradéka.

5. És elérkeztünk 2020-ba – azt hiszem, senkinek nem kell bemutatni ezt az évet.

6. Én még bedobnám Dwayne Johnson nevét, aki Hankshez hasonlóan szintén átesett már a koronavírus-fertőzésen, és akinek az izmai és a természetes karizmája átível politikai szakadékokon. Magyarországról egyelőre nem jut eszembe senki.

7. A Comic Book Resources már ebből az évtizedből talált olyan publikált olvasói leveleket, amelyekben katonák adnak tanácsokat a Megtorlónak, hogy milyen esetekben milyen lőfegyvert érdemes alkalmaznia, vagy csak szimplán okoskodni akartak, hogy az nem ravasz a fegyveren, hanem elsütőbillentyű.