Hogyan lett a legismertebb képregényes antihős az amerikai szélsőjobb szimbóluma?

Legfontosabb

2021. január 12. – 16:06

frissítve

Hogyan lett a legismertebb képregényes antihős az amerikai szélsőjobb szimbóluma?
Trump választási kampányának matricája és egy Megtorló-halálfej Trump jellegzetes hajával rászerkesztve egy autón Arizonában 2020 októberében – Fotó: Caitlin O'Hara / Getty Images / AFP

Másolás

Vágólapra másolva

Több amerikai sajtóorgánum is észrevette, hogy a január 6-án a washingtoni Capitoliumot megszálló szélsőségesek között volt olyan, akinek a ruházatán látni lehetett egy ismerős koponya grafikát. Ez a koponya nem más, mint a Punisher (magyarul Megtorló) Marvel-hős logója, aki évek óta nagy kedvence az amerikai szélsőségeseknek és rendfenntartóknak, és hiába tiltakozik a Marvel, a Disney és maguk az alkotók is, nem igazán tudnak ez ellen tenni semmit.

A legutóbbi ilyen esetet a Gettynek sikerült lefotóznia: a képen egy talpig katonai ruhába öltözött zavargón lehet látni, hogy a felsője közepén egy ismerős koponyamintás felvarrót hord:

Fotó: Win McNamee / Getty Images / AFP
Fotó: Win McNamee / Getty Images / AFP

Ezen a konkrét eseten kívül egyébként több helyen is arról írnak felhasználók a közösségi médiában, hogy a Capitolium ostromában résztvevő trumpista tömegben több helyen is észre lehetett venni az említett halálfejet.

Ez a koponyaminta a Marvel népszerű (anti)hőséhez, a Megtorlóhoz tartozik, aki 1974 óta szerepel a képregényekben (azóta pedig készült belőle videójáték, mozifilm és tévésorozat is), és totális ellentéte annak, amit az emberek a szuperhősökről gondolnak. A Megtorló egy törvényen kívüli figura, aki más hősökkel ellentétben nem tartja a legfontosabb szabályt, a „ne ölj!”-t, és éppen azért annyira megosztó a fiktív világában, mert a többiekkel ellentétben ő nem várja meg a hatóságokat, hanem saját kézzel végez minden rosszfiúval, legyen az maffiafőnök vagy csak egy piti behajtó.

Donald Trump elnöksége alatt aztán váratlan dolgot vett észre az amerikai sajtó: az önbíráskodó antihős lett a radikálisok és a szélsőségesekkel szimpatizáló rendfenntartó erők szimbóluma.

Minden Irakban kezdődött

A karakter először a Csodálatos Pókember-képregényekben bukkant fel 1974-ben, de akkor még csak szimpla mellékszereplőként, a Marvel később kezdett el külön foglalkozni vele. Később a Megtorló lett az abszolút Marvel-antihős, egy volt tengerészgyalogos, akinek a maffia kivégezte a családját, ezért egy életen át tartó bosszút fogadott minden bűnözővel szemben. A bosszú pedig az ő esetében annyit jelent, hogy szinte válogatás nélkül végez minden rosszfiúval, sokszor kifejezetten brutális módon.

Fotó: Marvel Comics
Fotó: Marvel Comics

A '90-es évekre az öncélú igazságosztó baromi népszerűvé vált a képregényolvasók körében, és addigra meg is alkották a védjegyévé váló koponyamintát, amely a karakter hivatalos logója, és általában fel van festve a Megtorló felsőjére, hogy így figyelmeztesse az ellenséget, megjött értük a halál. A koponyát először a karakter egyik megalkotója, Gerry Conway skiccelte fel, majd az idősebb John Romita készítette el a végleges verziót.

A Megtorló népszerűsége a '90-es évekre jutott el olyan szintre, hogy már a hadseregben is talált magának rajongókat. A Comic Book Resources már ebből az évtizedből talált olyan publikált olvasói leveleket, amelyekben katonák adnak tanácsokat a Megtorlónak, hogy milyen esetekben milyen lőfegyvert érdemes alkalmaznia, vagy csak szimplán okoskodni akartak, hogy az nem ravasz a fegyveren, hanem elsütőbillentyű. A rajongás pedig nem véletlen, a Marvel-hősök közül a Megtorló esetében figyeltek legjobban arra a készítők, hogy minél több történet szóljon a karakter amerikai hadseregben töltött időszakáról, amellyel nyilván könnyű azonosulni bármilyen fiatal katonának. A koponyás logó pedig egyre többször tűnt fel a hadseregben.

A következő fordulópontot az iraki háború hozta meg. Chris Kyle Amerikai mesterlövész című könyve (amelyből 2014-ben rendezett Oscar-díjas filmet Clint Eastwood Bradley Cooper főszereplésével) ugyan 2012-ben jelent meg, de tökéletesen leírja, hogy mik történtek a háttérben az iraki háború idején 2003 és 2011 között. Kyle Navy Seal-kommandós volt, ami a tengerészgyalogság elit alakulata, és a könyvben arról ír, hogy a hadsereg teljesen magáévá tette a Megtorló karakterét és moralitását. Vagyis jóvá tette mások rossz cselekedeteit, megölte a rosszfiúkat, és elérte, hogy a gonoszok rettegjenek tőle. Ezért többek között felfújták a katonai hummerek oldalára a koponyás logót a hadseregben, de ezzel díszítették a golyóálló mellényeiket, fegyvereiket és a sisakjaikat is.

Minden épületre és falfelületre felfújtuk a halálfejet, hogy az emberek tudják, itt vagyunk és ki fogunk csinálni

– írta Kyle a könyvében, amelyből az is kiderül, hogy a saját egységüket megtorlóknak hívták, és amikor egy másik egység szerette volna használni a szimbólumot, akkor jelezték nekik, hogy találjanak mást, ez már az övék.

Az Irakot megszálló amerikai katonák után a logó felütötte a fejét a helyi hadsereg és rendfenntartók körében is. Egy olasz haditudósító, Daniel Ranieri egy rakás fotóval bizonyította korábban, hogy a Megtorló tényleg az Irakban harcoló katonák szimbóluma lett. A Time cikkében egyébként szakértők kitérnek arra is, hogy olyan milíciák is átvették a szimbólumot, amelyek kifejezetten Amerika-ellenesek, ami azt mutatja, hogy a halálfej használata már a kontextusán túl is népszerű lett.

Katonák után a rendőrök is

A washingtoni zavargások óta számos híradás foglalkozik azzal, hogy a tüntetők között voltak háborús veteránok, katonák és rendőrök is.

Az iraki háborúból hazatérő katonák közül rengetegen kötöttek ki más rendfenntartó erőknél, például a rendőrségnél, így a Megtorló-címer szép lassan beszivárgott oda is. 2004-ben a felmérések szerint az egyik legrasszistább amerikai városban, Milwaukee-ban bukkant fel egy magukat megtorlóknak hívó titkos rendőri egység, akik a munkaidejükön kívül talpig feketébe öltözve, ruháikat halálfejjel díszítve hajtottak végre magánakciókat civilek ellen. Hiába nyomoztak utánuk évekig, a helyi rendőrség sokáig csak pletykaként kezelte az ügyet, de végül kiderült, hogy valóban létezett egy földalatti mozgalom a helyi rendőrségen belül, akik megtorlókként szolgáltattak igazságot az államban. Az akciókban olyan is részt vett, aki még az aktív rendőri állomány tagja volt.

A sztori akkor kapott nagyobb nyilvánosságot, amikor egy Frank Jude Jr. nevű férfit kis híján halálra vert egy részeg rendőr és több társa. Jude fejét és az ágyékát rugdosták, leszaggatták róla a ruháit, tollakat dugtak a fülébe, és többször késsel, illetve pisztollyal fenyegették, hogy megölik. A fekete és fehér felmenőkkel rendelkező Jude állítólag ellopta egy rendőr pénztárcáját, benne a jelvényével, de ezt azóta sem tudták bizonyítani. Az áldozat szerint a rendőrök többször rasszista szavakkal illették őt, amikor megtámadták. A hírek szerint ezek a rendőrök mind tagjai voltak a hírhedt megtorlóknak, és valószínűleg az sem véletlen, hogy a rendőrség megpróbálta eltussolni az ügyet, először ki sem vizsgálták Jude megverését, és több rendőr a nyomozást is igyekezett akadályozni. 2005-ben végül kilenc rendőrt szereltek le az ügy miatt, három másikat eltiltottak, egy őrmestert pedig lefokoztak. Ez volt a legnagyobb kirúgási hullám a 156 éve működő milwaukee-i rendőrség történetében.

Egy James Galezewski nevű rendőrkapitány volt az első, akinek feltűnt, hogy kizárólag fehér rendőrökből álló társaság ugyanabban az éjszaki műszakban dolgozik, és többeknek ugyanaz a halálfejes logó látható az öltözőszekrényén, jegyzetfüzetén vagy éppen a kocsiján. A verés miatt őrizetbe vett egyik rendőrnek a teherautóján szerepelt a Megtorló-logó, egy másiknak pedig még tetoválása is volt sőt, egy alkalommal megpróbált egy olyan gépkarabélyt vásárolni, amilyet a Megtorló is használ a 2004-es mozifilmben Thomas Jane és John Travolta főszereplésével.

Galezewski az egyik beszámolójában arról írt, hogy

aggódik, mert a karaktert nem bosszú, hanem a büntetés iránti vágy hajtja, ami borzalmas példát mutat az erre fogékony rendőröknek.

A rendőrkapitány arról is jelentett, hogy találkozott olyan egészen fiatal kezdő rendőrrel, aki már Megtorló-tetoválással érkezett a szervezethez, hogy rendőr lehessen. Azóta sem sikerült egyértelműen bebizonyítani a titkos szervezet létezését, amelyről még 2011-ben is cikkezett az amerikai sajtó.

A Kentucky állambeli Catlettsburg rendőrségének autói a halálfejjel és Blue Lives Matter felirattal – Fotó: FERNANDO ALFONSO III / Twitter
A Kentucky állambeli Catlettsburg rendőrségének autói a halálfejjel és Blue Lives Matter felirattal – Fotó: FERNANDO ALFONSO III / Twitter

Blue Lives Matter

Pár év csönd után ismét nagyobb figyelmet kapott a Megtorló-halálfej, immáron a Black Lives Matter mozgalommal párhuzamosan indult Blue Lives Matter mozgalom miatt. Amíg az egyik oldalon a feketékkel szemben elkövetett rendőri túlkapások ellen tiltakoztak, a másik oldalon azt akarták elérni, hogy a rendőrgyilkosság gyűlölet-bűncselekménynek minősüljön az Egyesült Államokban, és az ellenmozgalom baromi népszerű lett az ottani szélsőjobboldali és trumpista körökben.

A mozgalom odáig jutott, hogy 2017-ben a Kentucky állambeli Catlettsburg rendőrsége Blue Lives Matter feliratokkal látta a járműveit, a feliratot pedig a Megtorló-logóra montírozták. A rendőrkapitány szerint ezzel üzenni akartak, hogy minden szükséges lépést megtesznek azért, hogy a helyi közösséget biztonságban tartsák. Végül akkora közfelháborodás lett az ügyből, hogy lekaparták a matricákat mindegyik autóról.

Pár hónappal később hasonlót húzott a New York állambeli Solvay rendőrsége is azzal a különbséggel, hogy ott nem voltak hajlandóak eltávolítani a matricákat. Ahogy 2004-ben a milwaukee-i megtorlókat az akkor megjelent mozifilm, úgy 2017-ben a rendőröket az abban az évben megjelent Netflix-sorozat inspirálhatta Jon Bernthal főszereplésével. Ezzel egyidőben a St. Louis-i rendőrök szervezetének elnöke indított egy akciót, hogy minden rendőr posztoljon megtorlós halálfejet, hogy így tiltakozzanak az ellen, hogy több kollégájuk ellen vizsgálat indult Blue Lives Matter-bejegyzésekkel kapcsolatos tartalmak közlése miatt.

De nem csak a rendőrség és a hadsereg tette magáévá a logót, hanem a Fox News tévébemondója, Sean Hannity is egy ilyen kitűzőben szerepelt egyszer a képernyőn, illetve a logó átkerült Európába is. 2019 nyarán már a brüsszeli rendőrökre szóltak rá, hogy hagyjanak fel a Megtorló-logó viselésével.

A Megtorló-halálfej közben az amerikai szélsőjobb egyik kedvelt szimbóluma lett, rengetegszer visszaköszön trumpista online boltokban és más nem hivatalos ajándéktárgyakon. Az Amazonon például 25 dollárért bárki vehet megtorlós baseballsapkát, amelyen a halálfejnek pont olyan haja van, mint Donald Trumpnak. Nem véletlen, hogy a Marvelt dollármilliárdokért megvásárló, alapvetően családbarát Disney oldaláról ekkoriban lehetett először hallani, hogy lépéseket tervez az ügyben, hogy az egyik népszerű karakterüket ne sajátítsák ki szélsőjobboldali szervezetek és paramilitáns szervezeteket.

Az alkotók elhatárolódnak

Gerry Conway már a 2000-es években is jelezte, hogy nem igazán tetszik neki, ami a karakterével történik, az elmúlt évek történései miatt viszont szinte havonta kénytelen lenyilatkozni, hogy a rendőrség, a hadsereg és az amerikai alt-right félreértelmezte a Megtorlót.

Ugyanis a háborúellenes Conway éppen azért hozta létre a karaktert, hogy rámutasson az amerikai igazságszolgáltatás totális csődjére, aminek a képviselete ugyebár a rendőrség feladata is. Conway szerint azok a rendőrök és katonák, akik a Megtorló-logót használják, gyakorlatilag a rendszer ellenségével szimpatizálnak, amelynek ők is dolgoznak. Ráadásul a Megtorló egy törvényen kívüli bűnöző – még ha a saját moralitása nem is ennyire fekete és fehér –, akit pont nem szabadna a törvény embereinek példaképként kezelni.

2017-ben a Netflix-sorozatban a Megtorlót alakító Jon Bernthal is kifakadt, és azt üzente logót használó alt-rightosoknak, hogy basszák meg. A helyzet odáig fajult, hogy a QAnon elnevezésű szélsőjobbos konteómozgalomhoz is a Megtorló szimbólumával toboroztak tagokat. A QAnon-hívők mellett a Proud Boys radikális paramilitáns szervezet is előszeretettel használja, miközben a washingtoni zavargásban betöltött szerepük miatt Kanadában már az a téma, hogy az olyan terrorszervezetek közé sorolják őket, mint mondjuk az Al-Kaidát.

Jon Bernthal a Megtorló szerepében a Netflix Punisher című sorozatában – Fotó: Netflix
Jon Bernthal a Megtorló szerepében a Netflix Punisher című sorozatában – Fotó: Netflix

Végül 2019-ig kellett várni, hogy maga a Megtorló is reagáljon a maga módján, vagyis a képregények oldalain. A Punisher 2019 júliusában megjelent 13. számában a Megtorló súlyosan megsérül egy kvázi náci ügynök elleni harcban, hogy aztán két rendőr találjon rá. A férfit évtizedek óta üldözi a rendőrség, így semmi jóra nem számít, de meglepetésére nemhogy nem tartóztatja le a két rendőr, hanem még támogatják is, és elmondják neki, hogy szimpatizálnak a munkamódszereivel, amit a járőrkocsijukra ragasztott halálfejjel is kifejeznek. Vagyis ez a jelenet egyértelműen a Blues Lives Matter mozgalom alapján készült.

A történet szerint viszont a Megtorló ennek nem örül annyira, széttépi az autóra ragasztott halálfejet, majd kioktatja a rendőröket arról, hogy amíg ő kizárólag saját maga felel a tetteiért, addig a két rendőr felesküdött arra, hogy a törvényeket betartatva szolgáltat igazságot. Végül azzal zavarja el őket, hogy ha mindenképpen követni akarnak egy szimbólumot, az Amerika Kapitány legyen, és ne ő.

Fotó: Marvel Comics
Fotó: Marvel Comics

A Marvel valamit lépni fog

Az eset kísértetiesen hasonlít Pepe, a béka történetére, akit 2017-ben az alkotója kénytelen volt hivatalosan is eltörölni, mert annyira bántotta, hogy a karaktere az amerikai alt-right és szélsőjobb kedvenc mémje és szimbóluma lett. Csak amíg Pepe maximum a tényleg elvetemült képregényrajongók körében volt ismert, addig a Punisher egy több millió dollárt érő márka, amelyből három nagyjátékfilm készült, egy évadnyi Netflix-sorozat, és a hírek szerint a Disney a jövőben is szeretne kezdeni valamit a karakterrel. Így azért meglehetősen rizikós lenne csak úgy megszüntetni egy fiktív karaktert, mert egyesek teljesen átértelmezték a jelentését.

Viszont nem ez lenne az első alkalom, hogy a Disney-Marvel páros tőle független okok miatt kénytelen egy időre felfüggeszteni vagy elsüllyeszteni egy kedvelt karakterét. Amikor a Fox bődületesen nagyot bukott a legutóbbi Fantasztikus négyes-filmmel, miközben maximum közepes X-Men-filmeket hoztak ki, a Marvel képregényes részlege átmenetileg megszüntette a Fantasztikus négyesről szóló képregénysorozatot, illetve sokkal kisebb figyelmet adott a mutánsoknak, mint korábban. A hírek szerint ezekre a lépésekre azért volt szükség, mert a Disney nem akarta, hogy Marvel-képregényekben reklámozzanak olyan karaktereket, amelyekből aztán egy rivális filmstúdió csinál pénzt a mozikban. Ez olyan, mintha a Coca-Cola megszüntetné a Fanta és a Sprite forgalmazását, csakhogy értsük a Fantasztikus négyes és az X-Men súlyát a Marvelnél.

Fotó: Marvel Comics
Fotó: Marvel Comics

A Bleeding Cool geekportál már arra következtet, hogy a Disney átmenetileg elsüllyesztette a fiókba a Megtorlót, méghozzá pont akkoriban, amikor felerősödtek a BLM-tüntetések Amerikában. 2019 októberében több képregényt is elkaszált a Marvel, de a Punishernek kifejezetten jó eladásai voltak. Ennek ellenére Declan Shalvey alkotónak leszóltak fentről, hogy nem kell tovább dolgoznia a képregénysorozaton, amelynek a helyét egy másik megtorlós minisorozatot vette át más címmel. A Punisher Vs. Barracuda sorozatnak végül úgy lett vége, hogy hivatalosan be sem fejezték. És ahhoz képest, hogy a Disney nemrég több tucat Marvel-filmet és -sorozatot jelentett be, a Megtorlóról egy szó sem esett.

Ez egyelőre csak találgatás, és fontos hozzátenni, hogy a koronavírusjárvány a képregényipart is érintette: kevesebb képregény készül, így az is benne van, hogy ennek lett csak a Punisher-képregénysorozat az áldozata. Ahogy az is, hogy a saját streamingjére fókuszáló Disney nem szeretné az első Marvel-sorozatait olyan karakterek köré építeni, akik pár éve még a Netflixen rohangáltak.

Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!