Először beszélt hosszabban a fideszes Boldog István a saját, vesztegetési ügyéről

2021. január 12. – 18:45

Másolás

Vágólapra másolva

Ahogy arról néhány napja hosszabb cikkben beszámoltunk, közel egyórás videós interjút adott Nagy Szilárd, a Boldog István ügyét – egy vádalku keretében – borító egykori fideszes polgármester, ahol néhány újabb részlet, érdekesség és név is elhangzott Boldog Istvánnal, illetve folyamatban lévő ügyével kapcsolatban. A fideszes országgyűlési képviselő ellen egyébként szenteste előtt pár nappal nyújtottak be vádiratot hivatali vesztegetés elfogadásának bűntette és más bűncselekmények miatt.

A T1 Tv interjút készített Boldog Istvánnal, ahol a Nagy Szilárd által elmondottakra is rákérdeztek.

Nagy Szilárd egy elítélt bűnöző. Egy olyan elítélt bűnöző, akit én 2017 kora nyarán följelentettem, több mint 100 millió forint ellopásával. A nyomozás során ő vádalkut kötött az ügyészséggel, ennek köszönhetem én azt, ami körülöttem zajlik. Gyakorlatilag a Nagy Szilárd állításai, azok hazugságok

- kezd bele Boldog rögtön az elején.

Ha valakinek már nem rémlene: a Boldog István ügyének koronatanúját 2019 őszén a bíróság több mint 10 millió forint elsikkasztásáért felfüggesztett börtönre ítélte, de ezzel párhuzamosan mentesítésben is részesítették, ezért tudott Nagy Szilárd újra elindulni a polgármesterségért Kengyelen. Amit aztán már nem nyert meg. Az ő, vádalku keretében tett vallomásával indult el a Boldog-ügy.

Nagy Szilárd, a néhány napja publikált interjújában többek között arról is beszélt, hogy hogyan zajlott az a bizonyos megbeszélés, ahol telefonokat leadva, egyesével, sorban tárgyalt Boldog a polgármesterekkel arról, ki, mire pályázzon, ki, mit nyerhet meg. Itt említett egy olyan pályázatot, amit Boldog ajánlott neki, hogy pályázzon rá: egy 500 milliós kerékpárút-fejlesztés. Rábólintott, meg is kereste utána Boldog egyik táskás embere, hogy kivel kellene intézni és mit, mondja. Ám telefont kapott egy nyíregyházi cég vezetőjétől pár nap múlva, hogy Boldog embere megkereste őket, ők lettek volna a kivitelezők, és sajnos nem tudják úgy vállalni a munkát, ha a felét a pénznek vissza kell csorgatni. Nagy elmondása szerint ő akkor üzente meg Boldognak, hogy kiszállna.

Boldog István most erre a konkrét esetre reagált az interjúban. Azt mondta, ha valaki utánanéz, az láthatja, hogy Kengyel községnek nem volt 500 milliós kerékpárút-pályázata. Kengyelnek volt egy kerékpárút-pályázata, amit tényleg ő javasolt a polgármesternek, miután egy postás megkereste őt, hogy életveszélyes útszakaszon kell nap mint nap dolgoznia. De egyáltalán nem 500 milliós, csak 250 milliós pályázat volt, és ráadásul nem is nyert ez a pályázat.

„Bár azt állítják rólam, hogy befolyásoltam a pályázatokat, de a legnagyobb sajnálatomra, pontosan ez a pályázat, nem nyert”

- mondja Boldog, és hozzátette, hogy eközben Kengyel összes többi pályázata nyert.

Nagy Szilárd egyébként az interjúban azt mondja, hogy összesen hat TOP-os projektet adtak be, mindet befogadta az Államkincstár először, ám pár nappal azután, hogy megüzente Boldognak a fenti problémát, jött az értesítő négy projektről, pályázatról, hogy sajnálattal közlik, de formai hiba miatt sajnos mégis elutasítják. Majd sokkal később, amikor újra kiegyezett Boldog emberével – ekkor már az ügyészséggel tartotta a kapcsolatot – váratlanul elkezdtek jönni az értesítők, hogy mégis nyertek a pályázatok. Úgy, hogy állítása szerint nem is fellebbeztek, hiánypótlás sem volt, semmi.

„Egy elítélt bűnözőről van szó, akit több mint 100 millióval jelentettem csak én fel, de számtalan lakos keresett meg hogy kölcsönkért tőle, lottózóban adósságot szedett össze”

- mondja Boldog az interjúban Nagy Szilárdról, és hozzáteszi, hogy volt, hogy helyi lakosok tőle kérdezték, hogyan tudnák visszaszerezni a polgármestertől a pénzt, amit kölcsönadtak neki.

„Ez egy ilyen ember, akit el is ítélt a bíróság, igaz, hogy egy csomó bűnét elengedték neki, de csak azért, mert én rám csúnyát mond”

- mondja Boldog, és hozzáteszi, hogy „láthatólag a hazug jobbikos média, meg a jobbikosok és a baloldali bolsevik média ezt a bűnözőt használja fel arra, hogy engem lejárasson és bajba keverjen”.

Az ügyével kapcsolatban aztán azt mondja, ő rá ráfogták már a parlamentben először, hogy 1300 milliárdot lopott el, aztán már csak 1200 milliárdot, aztán több százmillióról volt szó,

„ehhez képest a hosszan tartó nyomozás után jelenleg ott tartunk, hogy állítólag valaki átvett 20 millió forintot, amit odaadott egy másik valakinek, aki állítólag adott nekem belőle. És állítólag én befolyásoltam olyan pályázatokat, amit egyébként nem tudok befolyásolni, meg senki sem tud befolyásolni”

- mondja.

A vádirat szerint egyébként a Boldog Istvánhoz köthető elkövetői kör hivatali helyzetével, befolyásával visszaélve, jogellenesen befolyásolta a megyei Terület- és Településfejlesztési Operatív Program (TOP) pályázati eredményeit, majd elérték a kivitelezők irányított kiválasztását is. Mindezekért a vállalkozóktól jogtalan anyagi előnyt kértek és tőlük 2019 májusában 20 millió forintot kaptak.

Boldog szerint:

„ez egy csúnya politikai kampány, amelynek én vagyok az elszenvelgője, aminek a vége sajnos nagyon messze van. Hiszen, bár most majd el fogunk menni a bíróságra, és a bíróságon tárgyalás lesz, de tudjuk, a magyar bíróságok nem két nap alatt fogják megtárgyalni ezt az ügyet”.

A fideszes országgyűlési képviselő hozzátette, ő nyugodt szívvel áll a hatóságok elé, nyugodt szívvel megy a bíróságra.

Az ügyről annyi részletet még megtudunk a képviselőtől, hogy az ügyészség több embernek is vádalkut ajánlott úgy, ahogy Nagy Szilárdnak. Ahogy ő fogalmaz, azért, hogy őt „bemocskolják”, de ő nyugodt, mert

„amiket mondanak, az nem igaz, a legfőbb koronatanú, a Nagy Szilárd, az ráadásul egy elítélt bűnöző”.