Amikor Elvis Presley mutatta meg Amerikának, hogy nincs semmi baj a vakcinával

2021. január 12. – 05:12

frissítve

Másolás

Vágólapra másolva

Elvis Presley pár hónap leforgása alatt, felfutó sztársága közben három alkalommal ment el az Ed Sullivan Showba zenei vendégnek. Az első két alkalommal annyira megőrültek az emberek, hogy a harmadik alkalommal már csak deréktól felfele lehetett mutatni, akkor is, amikor a budapesti szabadságharcosoknak küldött egy dalt. A kettő között viszont a saját maga módján is besegített abba, hogy az Egyesült Államokat jobb irányba terelje, ugyanis a műsor rögzítése előtt, de már élő adásban megkapta a járványos gyermekbénulás elleni vakcinát.

Az oltásnak óriási hatása volt, de azért nem akkora, mint ahogy később az interneten elkezdett terjedni. Egy 2011-es blogbejegyzésben tűnt fel először az az egészen furcsa adat, hogy az Elvis karjába szúró fecskendő miatt az oltási ráta „0,6 százalékról 80 százalékra nőtt fél év alatt”. Ez természetesen nem igaz, hiszen az oltásokat addigra már rendszeresen adták be gyerekeknek. De még ez a kitalált adat is rávilágított arra, hogy mennyi mindent megtett az amerikai egészségügy, hogy minden értelemben véve beadja a szérumot annak a társadalmi csoportnak, aminek a tagjai leginkább ellenálltak: a tinédzsereknek.

A járványos gyerekbénulást először 1894-ben diagnosztizálták, de komolyabb mértékben csak 1916-ban jelent meg az Egyesült Államokban, és 2500 ember halálát okozta. A betegség a magyar elnevezéséhez híven bénulással járt, érintkezéssel terjedt, és hasonló elven működött, mint a most tomboló koronavírus, ugyanis akkor is fertőzhetett valaki, ha nem voltak tünete. A gyerekbénulás ugyan sosem volt olyan őrületes világjárvány, mint a Covid-19, de komoly áldozatai voltak: 1950 és 1953 között 119 ezer esetet regisztráltak, és 6600-an haltak meg a betegségben. A legismertebb áldozata a betegséget túlélő, de kerekesszékbe kényszerült amerikai elnök, Franklin D. Roosevelt volt, akit 39 évesen támadott meg a betegség, és aki létrehozta a National Foundation for Infantile Paralysis (kb. Gyerekbénulás Elleni Nemzeti Alap) nevű szervezetet. A jótékonysági szervezet rengeteg korabeli híresség segítségével gyűjtött a betegség áldozatainak, de egy igazi, működő vakcina még nem létezett.

Az Ed Sullivan Show színfalai mögött Elvis Presley megkapja a gyerekbénulás elleni oltást. Jobbra New York városának egészségügyi biztosa, Leona Baumgartner, balra az ő asszisztense, Harold Fuerst – Fotó: CBS Photo Archive / Getty Images

Sőt, két darab, utólag kifejezetten borzasztó vakcina létezett a harmincas években a gyerekbénulásra, de itt nem a Pfizer-szerű, steril laboratóriumi környezetben előállított oltást kell elképzelni, mert ekkor még nemigen létezett semmilyen olyan felügyelőszervezet, ami bevizsgálta volna. Állítólag az egyik konkrétan egy fürdőkádban készült. Ami lehetne egy habókos részlet, de sajnos komoly következményei voltak: az egyik oltástól kilenc gyerek meghalt, a másik pedig agyvelőgyulladást okozott.

Húsz évvel később, az ötvenes évek elején viszont úgy tűnt, hogy mégiscsak sikerülhet összehozni az oltást, amit Jonas Salk fejlesztett ki a pittsburghi egyetemen. A Roosevelt által létrehozott, időközben March Of Dimesra (szójáték a March Of Times, kábé Az idők szava című híradó címével és a tízcentes „dime” érme nevével) keresztelt szervezet segített lebonyolítani a teszteket, a New York városának hat körzetében összesen 40 ezer gyereket oltottak be 1954 áprilisától kezdve. Hatalmas kampány is kezdődött, filmhíradók, poszterek, szórólapok, rádióreklámok készültek. Ez persze nem akadályozta meg, hogy már akkor is felbukkanjon az oltásellenesség, Walter Winchell publicista félreértelmezte azt az információt, hogy a vakcinában a gyerekbénulást okozó vírus található, és az hirdette mindenhol, hogy az oltás „akár halálos is lehet”.

Egy esetben valóban az volt. A Salk-féle vakcinát a sikeres tesztek után egy évvel később öt különböző amerikai cég kezdte el gyártani. Az egyik, a manapság rovarirtókat gyártó Cutter Laboratoriesnál óriási hiba történt, és olyan oltásokat küldtek ki, amiben a még élő vírus volt. Egy későbbi becslés szerint az elhibázott oltások miatt 40 ezren betegedtek meg, 200 gyerek bénult meg, és tízen meghaltak. A Cutter-incidens óriási hatással volt a vakcinakészítésre és -szabályozásra, de akkoriban mégsem törte le annyira az oltási kedvet, mint azt ma gondolnánk. Csak New York városában majdnem 900 ezer ember kapta meg az oltást, 1956-ra pedig a 20 év alatti New York-iak 45 százalékát beoltották.

A tinédzsereket viszont nemigen lehetett rávenni arra, hogy beoltsák magukat, vagy hogy a családok beoltsák a tinédzser gyerekeiket. Az egyik ok maga a betegség neve lehetett, a gyerekbénulás (angolul: infantile paralysis) ugyanis azt feltételezte, hogy csak és kizárólag gyerekek, pontosabban csecsemők kapják el, ami persze nem volt igaz, nézzük csak meg Franklin D. Roosevelt példáját. Lehettek praktikus okok is, a három adagból álló oltás darabja 5 dollárba került, és 15 dollár 1956-ban annyit ért, mint ma nagyjából 140 dollár, azaz 41 ezer forintot. A Cambridge-i Egyetem történésze, Stephen Mawdsley szerint az is közrejátszhatott, hogy a tinik egyszerűen féltek a tűtől.

Az oltásért felelős szervezetek rájöttek, hogy a tiniket teljesen máshogy kell megszólítani. Ne felejtsük el, ez az a korszak volt, amikor James Dean vagy Little Richard, azaz a klasszikus rock’n’roll lázadás határozta meg a fiatalok popkultúráját, és nehéz lett volna azzal hatni rájuk, hogy egy szemüveges szakértő elmondja, mit kell tenni. A megoldás az lett, hogy létrejött a Teens Against Polio (TAP), azaz a a tinik a gyerekbénulás ellen nevű vállalkozás a March Of Dimes égisze alatt. A TAP tagjai híres emberek is voltak, de ami még fontosabb volt, hogy tinédzserekből képeztek ki aktivistákat. Sok tini háztól házig járt, hogy a kortársait informálja a gyerekbénulás veszélyeiről.

A TAP olyan tinibulikat szervezett, ahova csak érvényes oltással lehetett bejutni. Mawdsley olyan tanácsot is talált egy újságban, ami azt javasolta a lányoknak, hogy ne menjenek el randizni, ha a lovagjuk még nem oltatta be magát. A tű elleni félelmet pedig egy meglehetősen szexista megoldással próbálták megoldani: egyszerűen olyan képeket adtak ki a sajtónak, amiken vonzó, fiatal nők kapják meg az oltást, hiszen mindenki úgy tudta az ötvenes évek Amerikájában, hogy a nőknek sokkal alacsonyabb a toleranciájuk az ilyesféle dolgok iránt.

„Hé, srácok, beszélhetek hozzátok egy harminc másodpercre? Ez itt Elvis Presley. Ha azt hitted, hogy legyűrtük a gyerekbénulást, akkor ide hallgass!”

Így kezdődik egy közérdekű közlemény, amihez Elvis a hangját adta, és ami része volt annak az óriási kampánynak, ami az ötvenes évek második felében lement az Egyesült Államokban. Bevált egyébként, az évtized végére sokkal kevesebb lett a gyerekbénulás-fertőzések száma.

A kérdés csak az, hogy ki lehet Elvis Presley 2021-ben, azaz ki lehet az a személyiség, aki iszonyatos népszerűségnek örvend, nincs rá hatással a politikai megosztottság, és hiteles, szavahihető ember hírében áll. Ez az egész világon is kérdéses lenne, nem csak az Egyesült Államokban. A Politico arra tippel, hogy Oprah Winfrey, Tom Hanks vagy éppen a nagy egyesítő hírében álló countryénekes, Dolly Parton lehet majd az, aki megmutatja az amerikaiaknak, hogy a vakcina nem veszélyes, és beoltatni magunkat nem súlyosabb, mint elviselni egy szúnyogcsípést. Én még bedobnám Dwayne Johnson nevét, aki Hankshez hasonlóan szintén átesett már a koronavírus-fertőzésen, és akinek az izmai és a természetes karizmája átível politikai szakadékokon.

Magyarországról egyelőre nem jut eszembe senki.

És akkor Elvis fellépése, az oltás után:

A Telex csak tőled függ. Legyél a rendszeres támogatónk!
Támogatom!