1300 billió forintnyi vagyont halmoztak fel a leggazdagabbak a koronavírus-járvány alatt

Az elmúlt két évben körülbelül százmillió ember süllyedt mélyszegénységbe, miközben a néhány ezer szerencsés korábban nem látott vagyonokat halmozott fel.

A V4-en belül a magyar fiatalok érzik magukat a legszegényebbnek

A 15–29 éves magyarok a klímaváltozás, az egyenlőtlenségek és a korrupció miatt is aggódnak, a romáktól pedig sokkal inkább tartanak, mint a muszlimoktól vagy melegektől.

Diktatúrákhoz hasonlította Ferenc pápa az EU politikailag korrekt nyelvi javaslatait

A nemzeti hagyományokért és a demokráciáért is aggódik a pápa a már visszavont dokumentum miatt, ami a keresztény ünnepek említésének kerülését javasolta.

2022 végéig nem döntenek a Fudanról, a Budapest–Belgrád-vasútvonalban viszont annál biztosabbak...

A miniszter arról beszélt parlamenti meghallgatásán, hogy Csányi Sándor jó egyetemi kurátor lesz, a Budapest–Belgrád-vasútvonal folytatását pedig az EU finanszírozza.

„Nem húztam meg a ravaszt” – állítja Alec Baldwin

Korábban arról volt szó, hogy Baldwin üresnek hitte a fegyvert, azért sütötte el, és lőtte le tévedésből Halyna Hutchins operatőrt.

170 milliárd forintért árverezhetnek el egy római villát, amiben Caravaggio egyetlen mennyezeti...

Az 1570-ben épült Casino dell'Aurora villa január 19-én kerül kalapács alá, a húszezer meghívott vendég 120 milliárdos kikiáltási árról licitálhat az ingatlanra.

Elindult a BKV fényvillamosflottája

Idén hat kivilágított jármű fogja futni Budapest szinte minden vonalát.

Családi fotóval reagált Jakab Péter a házasságtörés vádjára

Napok óta támadják a politikust állítólagos házasságtörésével, most adventi képet posztolt.

Újabb 27 milliárddal növelte a kormány a Gazdaság-újraindítási Alap költségvetését

12 milliárd megy a járvány utáni versenyképesség-növelésre, több mint 4,3 milliárd jut Karcagnak, amiből a Sámándob épülhet újjá a városban.

Kövess minket Facebookon is!