„Nem húztam meg a ravaszt” – állítja Alec Baldwin

2021. december 01. – 22:52

Másolás

Vágólapra másolva

Korábban a hatóságok arról beszéltek, hogy Alec Baldwin abban a hitben tüzelt a Rust című film forgatásán a vezető operatőrre, hogy a fegyver üres. Most azonban már azt állítja, soha nem húzta meg az elsülő fegyver ravaszát.

„Nem húztam meg a ravaszt. Soha nem emelnék fegyvert senkire, és húznám meg a ravaszt. Soha” – mondta Alac Baldwin amerikai színész az ABC televíziónak adott interjújában. Korábban arról írt a sajtó, hogy Baldwin azt hitte, a fegyver nincs töltve, és ennek a tudatában sütötte azt el.

Mint ismeretes, október 21-én Alec Baldwin a Rust című film forgatásán véletlenül lelőtte operatőrét, Halyna Hutchinst, aki a helyszínen meghalt. Baldwin, aki a film producere és főszereplője is, korábban azt nyilatkozta, hogy szerinte minden hasonló forgatáson rendőrnek kellene ellenőriznie a fegyvereket.

A színész az ABC adásában könnyekben tört ki a lelőtt operatőrről beszélve, azt mondva, fogalma sincs, ki tehetett éles lőszert a fegyverbe. Korábban a rendőrség ugyan megállapította, hogy a forgatáson hárman vehették kezükbe a fegyvert, de egyikük felelősségét sem sikerült bizonyítani. Korábbi cikkünket, amelyben egy filmes fegyvermester segítségével megpróbáltuk kibogozni az incidens hátterét, itt olvashatja.

Az ABC teljes interjúja Baldwinnal csütörtökön kerül adásba, a nyomozásról pedig jövő héten mutatnak be egy kétórás filmet.