Alec Baldwin: Minden forgatáson, ahol fegyvert használnak, kellene egy rendőr

2021. november 9. – 11:50

frissítve

Másolás

Vágólapra másolva

Alec Baldwin Twitter-oldalán írta ki azt az üzenetet, hogy szerinte minden egyes olyan forgatásra kellene egy rendőr, ahol fegyvert használnak. Szerinte a rendőr feladatának kellene lennie, hogy ellenőrzi a fegyverhasználatot munka közben.

Bár Baldwin azóta privátra állította a Twitterét, az Instagramján még mindig elérhető a poszt:

Baldwin október 21-én véletlenül lelőtte a Rust című film operatőrét, Halyna Hutchinst, amikor egy olyan fegyverrel próbált a forgatáson, amit elvileg biztonságos lett volna használnia. Hutchins a helyszínen meghalt.

A hatóságok még mindig vizsgálják, hogyan kerülhetett éles lőszer a kellékként használt lőfegyverbe. Hannah Gutierrez-Reed fegyverkezelő az ügyvédei szerint vaktöltényekkel töltötte meg a pisztolyt.

Ahogy korábban írtuk, a hatóságok megállapítása szerint a tragédia előtt három ember kezelte a fegyvert: Baldwin, David Halls rendezőasszisztens és a 24 éves Hannah Gutierrez-Reed, akinek ez volt a második fegyverkezelői munkája.

Baldwin nemcsak a film főszereplője, hanem az executive producere is.

Halls miatt már korábban is panaszkodtak, hogy nem tartja be a fegyverekre vonatkozó előírásokat, nem tart biztonsági eligazítást reggelente. Egy stábtag szerint a 2019-es az Into the Dark (A sötétség titkai) című Hulu-sorozat forgatásán ha voltak is biztonsági eligazítások, azok rövidek voltak, és Halls rendre azon értetlenkedett, hogy egyáltalán mi szükség van rájuk, hiszen mindig ugyanazokat a fegyvereket használják, mint addig.

Az eset miatt többen is a forgatásokon használt lőfegyverek korlátozását követelik, Dwayne Johnson már kijelentette, hogy a jövőbeli filmjei készítésekor nem fognak igaz fegyvereket használni.

Hogy miként kezelik a forgatásokon a fegyvereket világszerte, illetve hogyan a hazai filmek készítésénél, arról itt olvashat részletesen.

(The Guardian)

Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!