Archívum

Elutasította a bíróság a korrupció miatt elítélt Nicolas Sarkozy fellebbezését
Az egykori francia köztársasági elnök korábban három évet kapott korrupció miatt: fellebbezett a 2021-es ítélet ellen, de elbukta.
Több mint száz belgrádi iskolában volt bombariadó
Május elején két tömegmészárlás is történt az országban, az egyik egy iskolában. Egy évvel ezelőtt is több mint ezer bombariadót jelentettek iskolákból.
Minden korábbinál részletesebb felvételeket készítettek a Titanic roncsáról
A hajóroncs 3D-s rekonstrukciója segítheti a kutatókat, hogy végre minden kétséget kizáróan megállapíthassák, hogyan ütközött neki a Titanic a jéghegynek.
Úgy tűnik, van ellenszer a gyilkos galóca halálos mérgére
Az indocianin zöld az állatoknál blokkolta a mérgezést.
Szinte semmiben nem értek egyet a Mi Hazánkkal, de azt tisztelem, hogy van egy út, amin ők mennek
„A fiatalok körében a legnépszerűbb párt”, tolják magukról Toroczkaiék, de mi a titkuk? Miért szeretik őket a fiatalok? A radikalizmus miatt, vagy valami más van a háttérben? Elvegyültünk a Mi...
Megszólalt a légvédelmi sziréna Mezőtúron, az utcára szaladtak az emberek
A polgármester megnyugtatta a lakókat, csak részegek szórakoztak.
Elvetették a hallstatti antiszelfifal tervét
Hallstatt polgármestere szerint amúgy is csak egy kísérlet volt, ők sem gondolták igazán komolyan.
Kövess minket Facebookon is!