Egy leleményes gyorshajtó megpróbált helyet cserélni a kutyájával, hogy ne őt kapják el

2023. május 17. – 10:44

Másolás

Vágólapra másolva

Az egyesült államokbeli Colorado államban kapcsoltak le a rendőrök egy gyorshajtót, aki az ötvenes táblánál nyolcvannal ment. A sofőr félreállt, majd sietve megpróbált helyet cserélni az anyósülésen utazó anyósával, barátnőjével, barátjával, bármilyen kétlábú, autó vezetésére alkalmas anatómiai jellemzőkkel rendelkező élőlénnyel, kutyájával.

Az akciót végignézte az autót megközelítő járőr is.

A férfit ez természetesen nem akadályozta meg abban, hogy az anyósülés oldaláról kiszállva közölje a rendőrrel, hogy

nem ő vezette az autót. Hanem a kutya.

Amikor feltették neki a logikus kérdést, hogy fogyasztott-e alkoholt, futásnak eredt. Nem jutott messzire, elfogták, megszondáztatták, majd letartóztatták. Gyorshajtással, ittas vezetéssel és hatósági intézkedéssel szembeni ellenállással gyanúsítják. Mint kiderült, két elfogatóparancs is érvényben volt ellene.

Az esetről a springfieldi rendőrfőkapitányság is beszámolt a Facebook-oldalán.

A bűntárssá tett kutyáért aggódók megnyugtatására közölték: őt nem vádolták meg semmivel, a gazdája ismerősénél várja, hogy kétlábú társa letöltse a kiszabott börtönbüntetését.

(BBC)

Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!