Szinte semmiben nem értek egyet a Mi Hazánkkal, de azt tisztelem, hogy van egy út, amin ők mennek

Legfontosabb

2023. május 17. – 09:35

Szinte semmiben nem értek egyet a Mi Hazánkkal, de azt tisztelem, hogy van egy út, amin ők mennek
Illusztráció: Somogyi Péter (szarvas) / Telex

Másolás

Vágólapra másolva

„A fiatalok körében már a legnépszerűbb.” Ezzel a szöveggel reklámozza magát úton-útfélen az utóbbi hónapokban a Mi Hazánk Mozgalom. Közleményeket adtak ki róla, ráhúztak egy plakátkampányt, de még a parlamenti laptopjaikra is kinyomtatták ezt a mondatot.

Láthatóan büszkék arra, hogy a Medián pár hónappal ezelőtti felmérésében arra jutott, a Mi Hazánk a legnépszerűbb párt a 18–29 évesek korcsoportjában: 20 százalékot értek el. Mondjuk, alig egy százalékkal lemaradva követi őket a Kutya Párt, szóval az előny nem túl combos, de mégis, úgy tűnik, az alig egy éve parlamentben lévő pártot szeretik a fiatalok.

De mi a titok? Mit csinálnak Toroczkai Lászlóék, amiért egy szélsőjobboldalinak nevezhető pártot, amely amúgy alig pár éve létezik, a fiatalok ennyire népszerűnek tartanak? Elvegyültem a párt majálisán, hogy ezekre az égető kérdésekre válaszokat kapjunk.

Lemegy oda is, ahol a nem normálisak vannak

Az egyik oldalon ugrálóvárazó, pónilovagló gyerekek és lufihajtogatós bohóc állt, a másikon emberek vaskereszttel, a kitörés napjára emlékező pólókban ünnepelték a terrorizmusért elítélt Budaházy György szabadulását a börtönből. Ránézésre több ezren jöttek el a Mi Hazánk majálisára, és egészen sok fiatal is volt köztük.

Persze nem a kisgyerekekre gondolok, akiket a szülők vittek el hadi bemutatót nézni, hanem az iskoláskorúakra és a huszonévesekre, akik kettesben vagy kisebb csoportokba verődve hallgatták a pártelnök felszólalását a fúrt kutakról meg arról, hogy az ukrán politikai vezetés egy terrorállamot tart fenn.

Többen néztek rám szúrós szemmel, amikor megtudták, ki vagyok, honnan jöttem, és mit kérdezősködöm itt – két húsz év körüli srác, „Én sem két buzi gyermeke vagyok” feliratú fekete pólóban például azért nem akart velem beszélni, mert nem szeretik a sajtót. Így aztán róluk nem derült ki, ők miért szimpatizálnak a Mi Hazánkkal. Többeket meg azért nem lehetett szóra bírni, mert párttagok, és kötötte őket a pártfegyelem: csak a párt ifjúsági szervezete, a Mi Hazánk Ifjai elnöksége nyilatkozhat nekem bármit.

Három 18 éves, érettségi előtt álló fiú már nyitottabb volt. Egyikük, aki szürke öltönyzakóban ugrott ki a rendezvényre, arról beszélt, ők a párt szélsőjobboldaliságával abszolút nem értenek egyet, ők maguk például nem akarnak pedofilokat kasztrálni, vagy cigányellenes tüntetésekre járni, de még Pride-ellenes felvonulásokra sem.

Ami viszont szimpatikus nekik, hogy a Mi Hazánk ügyek szerint politizál, aktívkodik, cselekszik, legfőképp pedig hiteles.

Nem ők voltak az egyetlenek, akik a hitelességet emelték ki: szinte mindenki, aki szóba állt velem, ugyanezzel a szóval jellemezte a pártot és a vezetőjét is.

Több megszólalónk szerint a Mi Hazánk elnöke, Toroczkai László azért is hiteles, mert „ugyanazt mondja húsz éve”, kitart a saját elvei mellett, és nem tér le arról az útról, amelyet saját magának kijelölt.

Még azok is ezt vallják, akik a szavazáshoz is túl fiatalok. A 14 éves Zénó és a 15 éves Boldizsár szigorúan csak „mémből jöttek ki”. Nem is szimpatizálnak teljesen a párttal, sőt, mint egyikük mondta, „nagyon nem olyan dolgokat képviselnek, amivel én egyetértenék, de legalább képviselnek valamit. Itt legalább történik valami, itt van egy párttevékenység.”

Zénó és Boldizsár a Mi Hazánk majálisán, egy nagy-magyarországos papírfecnivel, rajta Dúró Dóra (a fotón egyáltalán nem látható) aláírásával – Fotó: Presinszky Judit / Telex
Zénó és Boldizsár a Mi Hazánk majálisán, egy nagy-magyarországos papírfecnivel, rajta Dúró Dóra (a fotón egyáltalán nem látható) aláírásával – Fotó: Presinszky Judit / Telex

Az is tetszik nekik, hogy a párt komolyan veszi a közösségépítést, az ifjúsági szervezetét is, a Mi Hazánk Ifjait, és rendezvényeket is csinálnak – rajtuk kívül például majálist is csak az MSZP tartott idén.

„Nem értünk viszont egyet a konteógyártással, vagy azzal, hogy vissza kéne csatolni a Nagy-Magyarország területeket. A szélsőjobboldaliság is elég távol áll tőlünk, sőt, azt határozottan viccesnek is tartjuk. Szóval nagyrészt semmivel sem értünk egyet, de azt tiszteljük, hogy van egy út, amin ők mennek, és azt igazán akarják és csinálják” – summázták.

Ahogy viccből mentek ki a pártrendezvényre, ugyanúgy fricskából akartak egy aláírást Dúró Dórától, a Mi Hazánk elnökhelyettesétől. „Meg azért is, mert nagyon szép. Szerelmes vagyok Dúró Dórába, ezt légyszi, írd le”, kérte tőlem egyikük, Zénó.

Persze nem mindenki csak a hitelességre megy. Két haver Szolnok vármegyéből arról beszélt, szinte már a párt 2018-as megalakulása óta követik a Mi Hazánkot, előtte – szigorúan még a Vona Gábor-os időszakban – a Jobbikkal is szimpatizáltak. Őket bizony a párt szélsőjobboldalisága vonzotta. Vagy ahogy egyikük fogalmazott, „Toroczkai lemegy oda is, ahol a nem normálisak vannak”. Kik azok a nem normálisak? – kérdeztem. Gyorsan kiderült, a romákra gondol, meg a Mi Hazánk cigányellenes tüntetéseire. Például az olyanra, mint amilyet a párt 2021-ben tartott Jászapátiban.

A 28 éves, épp munkát kereső, valamint a 30 éves hegesztő férfi ezután levezette, hogy szerintük azért jó a Mi Hazánk eseményeihez hasonlókra járni, mert „itt nem kell félni, hogy ellopják a cuccainkat. Ezért szeretünk például Tankcsapda-koncertre is járni.”

Náluk egyébként az egész úgy működött, hogy egyikük nem is ismerte a Mi Hazánkot egészen addig, amíg a haverja nem szólt neki, hogy csatlakozzon ő is. A közösségérzés is tetszik nekik a pártban, amit egy koncerthez hasonlítottak: ha pogózás közben elesel, a másik rögtön felsegít. Ilyennek látják őt a Mi Hazánkot, de belépni azért nem akarnak. Jó nekik így, hogy néha eljárnak egy-egy párteseményre.

Alternatív jövőképet akarnak kínálni

A közösségérzés egyébként biztosan létezik itt – amíg nem fedtem fel a kilétemet a kérdéseimmel, addig a majálison rólam is azt gondolták, egy vagyok közülük: volt, aki beszélgetni jött oda hozzám, de olyan is, aki fotózás közben ajánlotta fel, felemel, hogy jobb szögből tudjam lefotózni Budaházy Györgyöt.

Egy ponton pedig kedvesen eligazítottak a Mi Hazánk Ifjai sátrához is, hogy ha elnézek arrafelé a távolba, ott, az árpádsávos zászló mögött megtalálom őket. Elszlalomoztam hát egy „A fiatalok körében a legnépszerűbb párt” feliratú tábla mellett, hogy megtudjam, hogy ityeg.

A Mi Hazánk Ifjai elnöke, Binder Csaba interjút ad a Telexnek – Fotó: Mi Hazánk Mozgalom / Facebook
A Mi Hazánk Ifjai elnöke, Binder Csaba interjút ad a Telexnek – Fotó: Mi Hazánk Mozgalom / Facebook

„A fiataloknak nagyon elegük van az elmúlt harminc év két váltakozó kormányából. A baloldalon egyértelműen a DK a legerősebb párt, a másik oldalon ott a Fidesz, ebből a két pártból rettenetesen elege van a fiataloknak. Ők az elmúlt harminc évben egy arasznyival sem érezték jobban, hogy nekik egyáltalán jövőképük lenne itthon” – mondta az ifjak elnöke, Binder Csaba.

Hasonlóról beszélt egyébként az egyik fiatal nekünk is a majálison, aki szerint a Mi Hazánknak minden negatív oldalával együtt „még így is több értelme van, mint a DK-nak vagy az MSZP-nek. A DK-nál épp az folyik, hogy az ellenzékből próbálják meg kiszipolyozni az embereket. Kék Fidesz az egész. Az, hogy Gyurcsány nem tűnt még el a közéletből, egy nagyon jó tükre annak, hol tart a magyar politika.”

Az ifjak elnöke szerint egyébként „azért a Mi Hazánk a legnépszerűbb párt a fiatalok körében, mert az az alternatíva, amit mi kínálunk, nem egy kisebb kijavítása a rendszernek, hanem egy totálisan alternatív jövőkép Magyarország számára, minden tekintetben. A mostani magyar rendszer olyan problémákkal küzd, hogy a fiatalok számára elképesztő bizonytalanságot jelentenek. Nem látják magukat öt év múlva, nem tudják elképzelni, miből lesz lakásuk, hogy tudnak majd pályakezdőként úgy munkát vállalni, hogy mindenhol tapasztalatot várnak el.”

Binder szerint a Mi Hazánk azzal is népszerűvé tudja tenni magát, hogy a programjukkal például élhetőbbé akarják tenni a vidéket: önkormányzati telkeket vagy lakásokat biztosítanának a fiataloknak. A párt ifjúságpolitikai programjában egyébként még olyan pontok is vannak, hogy élhetőbb kollégiumok, rövidebb órák, nemzeti, keresztény oktatás, Wass Albert vagy Márai Sándor oktatása az iskolákban.

De „ha mi csak egy programot kínálnánk, az nem lenne elég. A döntő, hogy mi következetesen azt képviseljük, hogy egy teljesen más irányba vinnénk el Magyarország jövőjét, hogy mi nem gyárakban meg összeszerelő üzemekben képzeljük el a fiatalok jövőjét, hanem mi azt szeretnénk, merjenek vállalkozni, céget létrehozni, találják meg azt a munkát, ami érdekli is őket”, magyarázta Binder Csaba, az ifjú Mi Hazánk-osok elnöke.

Szerinte az is nagy előnyük, hogy a pártnak van egy karizmatikus és hiteles elnöke, Toroczkai László, akinek a nevét szinte mindenki tudja, ellentétben, mondjuk, több más ellenzéki párttal, amelyeknél gondolkodni kell, hogy épp kik vannak azok élén. Ráadásul szerinte a párt a közösségi médiát is nagyon jól használja – igaz, azt elismerte, hogy az Instagramjuk például egészen puritán és monoton, de az algoritmus nem hazudik, az ilyen posztok pörögnek be a legjobban, mondta.

A valóságban viszont nem maga a Mi Hazánk párt népszerű a közösségi médiában, hanem a vezetője: Toroczkai Lászlónak a TikTokon például már közel 50 ezer követője van, és a YouTube-on is majdnem 200 ezren követik.

Dúró Dóra, a Mi Hazánk képviselője napirend előtt szólal fel az Országgyűlés plenáris ülésén, 2023. március 28-án, frakciótársai laptopjukon hirdetik a felmérés eredményét – Fotó: Koszticsák Szilárd / MTI
Dúró Dóra, a Mi Hazánk képviselője napirend előtt szólal fel az Országgyűlés plenáris ülésén, 2023. március 28-án, frakciótársai laptopjukon hirdetik a felmérés eredményét – Fotó: Koszticsák Szilárd / MTI

Az ifjak előbb nem akartak pontos számot elárulni, végül azért kiderült, hogy most körülbelül 500 tagjuk van, plusz csak a majálison is többen beléptek közéjük. Bár drasztikus eltérésről nem beszélnének, de a fiúk mégis többségben vannak náluk.

A belépési korhatár 14 év, és az elmondásuk szerint az elmúlt időszakban egyre fiatalabbak csatlakoznak hozzájuk, mostanában főképp a középiskolás korosztály. Vannak azért egyetemistáik is, és persze olyanok, akik már dolgoznak, de pontos arányokat nem tudtak mondani. Valamennyire az is megdobta az érdeklődést, hogy a Mi Hazánk tavaly bekerült a parlamentbe.

Megkérdeztem, hogy lehetne-e LMBTQ-tagja az ifjaknak, de Binder ezt a kifejezést „nem tudja hova tenni”, mert azzal nem tud azonosulni, ha valaki a szexuális orientációjával határozza meg magát. Egyébként nem hiszi, hogy lehetne, mert „hosszú távon teljesen más értékekben gondolkodunk. Számunkra a család nagyon fontos érték, és általában az általad említett közösség számára nem, meg a biológia is itt néha közbeszól.”

És roma tagotok lehet? – kérdeztem. „Nincs a felvételi kérelmünkben arról kérdés, hogy valaki milyen etnikumúnak vallja magát. De sajnos Magyarországon a cigánysággal kapcsolatban van egy olyan kép, hogy ők sok esetben nem az egységes, erős, gyarapodó Magyarországban érdekeltek, hanem az ő viselkedésük ezzel sokszor ellentétes. Nyilván van kivétel, és fontos, hogy ezeket kihangosítsuk”, jött a válasz.

Binder Csaba szerint egyébként nagyon jó a kapcsolat az ifjak és a pártvezetés között, ő maga nagyon elégedett azzal, amit Toroczkaiék értük megtesznek. Szerinte a pártelnök egyébként minden találkozásuknál azt mondja nekik: „ti, a fiatalok, a jövő vagytok a legfontosabbak”.

A mostani diák- és tanártüntetésekre azért sem az anyapárt, sem az ifjai nem mennek ki – Binder szerint azért, mert „egy nemes ügyre rácsatlakoznak a baloldali pártok, akiket semmilyen módon nem tudunk felvállalni, akikkel egyszerűen fizikailag nem tudunk közösséget vállalni”. A tanárok követeléseit jogosnak tartják – civil emberekként ki is mentek egyszer megnézni egy tüntetésüket, hogy felmérjék a terepet, milyen a hangulat –, de szerintük egy „jobboldali érzelmű ember ódzkodna attól, hogy a baloldaliak kontraproduktívvá teszik ezt az ügyet a társadalom szemében”.

Jobbik újratöltve

Emlékszik még valaki, mi volt a Jobbikkal a 2010-es évek elején? Akkoriban még épp a nemzeti radikális vonalon mozogtak, „cigánybűnözésről” meg „cigányországról” beszéltek, 47 képviselőjük bent volt a parlamentben, de már a néppártosodási próbálkozások küszöbén álltak.

És épp ekkoriban tarolt a Jobbik az egyetemisták között: ők voltak a legnépszerűbb párt a 18–29 évesek körében ezekben az években. Az erről szóló kutatás arra jutott, csak a cigányellenesség még nem volt elég ehhez az eredményhez, a főiskolások, egyetemisták nagyon kiábrándultak a hagyományos pártokból és általában a politikából is.

Mindenesetre a Mi Hazánk most már hónapok óta azt tolja, hogy ők jelenleg a legnépszerűbb párt a fiatalok körében, ráhúztak egy kampányt meg egy plakátot is, rajta a mosolygó Toroczkai Lászlóval és Dúró Dórával.

Felül a Mi Hazánk kampánya, alatta a Jobbik kampánya 2013-ból – Utóbbi forrása: Jobbik Facebook
Felül a Mi Hazánk kampánya, alatta a Jobbik kampánya 2013-ból – Utóbbi forrása: Jobbik Facebook

Ha valaki ezt már valahonnan ismerősnek érzi, nem téved nagyot, 2013-ban ugyanis a Jobbik egy szinte ugyanilyen plakáttal jelentkezett. Ugyanúgy „A fiatalok között már a legnépszerűbb” felirat alatt ugyanúgy hét ember néz vissza rád, Dúró Dóra már azon is felbukkant, csak akkor Toroczkai helyett még épp Vona Gábor mosolygott mellette.

A Jobbik akkoriban a plakátra egy cukiságkampányt is rádobott, biciklisekkel, kutyákkal, színes ruhába öltözött kedves emberekkel. A párt akkor ezt úgy magyarázta, igyekeztek a fiatalok nyelvén egy kicsit trendibb stílust domborítani, valamint így akarták megköszönni a fiataloknak, hogy kormányképesnek látták a Jobbikot.

Megkérdeztem a Mi Hazánkot, mennyire inspirálódtak a tíz évvel ezelőtt egyszer már ellőtt kampányból, és arról, hogy várható-e hasonló cukiságbomba is tőlük. Azt felelték, „a Jobbik által egykor felvállalt, értékes programpontokat sok esetben olyan személyek alkották meg, akik ma a Mi Hazánkban politizálnak, saját szellemi termékükként és politikai örökségként viszik tovább ezeket az ügyeket. Bizonyos arculati elemek is ilyenek, illetve maguk az arcok: Dúró Dóra mellett pl. Vári-Kovács Péter színművész is szerepelt mindkét plakáton. Amit értékesnek tartunk, azt továbbvisszük, de alapvetően szakmai programpontokkal, érdekképviselettel foglalkozunk, nem kampányokkal.”

A Mi Hazánk persze azt már nem reklámozza annyira magáról, hogy ugyanez a Medián-felmérés a teljes szavazókorú népesség körében a Kutya Párt után a második legnépszerűtlenebbnek mérte őket – alig 10 százalékot kaptak, míg a Fidesz 47-et, az összellenzék meg 34 százalékot.

Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!