Archívum

Miley Cyrus nem turnézik többet arénákban, intimebb koncertekre vágyik
Sosem szeretett több százezer ember előtt fellépni, most jutott el odáig, hogy kimondja: ha nem akar, nem is fog.
Újabb tabu dőlt meg, nyugati vadászgépek érkeznek Ukrajnába
Ukrajna eddig csak szovjet gyártású gépeket kapott, most viszont hónapokig tartó lobbizás után elérte, hogy F-16-os vadászgépekkel támogassák őket.
Hatvanezer budapesti született azóta, hogy elkezdték a felújítását – átadták a 3-as metrót
Hétfő délutántól a Nagyvárad téren és a Lehel téren is megállnak a szerelvények, így öt és fél év után lezárul a hármas metró felújítása.
Negyvenezres méhrajt lakoltattak ki egy egri társasház udvarából
Egy fenyőfára telepedett a népes méhcsalád, a társasház lakóközössége szakértők segítségét kérte a befogásukhoz.
Orosz hétköznapok: Moszkvában sok minden kapható, de azért nem árt, ha van egy kazah bankkártyád
Hogyan élnek a Putyin által kezdett háború kirobbantása után 14-15 hónappal a moszkvaiak? Mint a helyszínen élők beszámolóiból kiderül, a boltok tele vannak ugyan, pánik nincs, de mégis nyomasztó...
Szinte egyszerre tört ki három gigantikus vulkán a Föld három különböző pontján
Az Etna Olaszországban, a Popocatépetl Mexikóban, a Nyamulagira Kongóban okozott pánikot lávafolyamokkal és hamufelhőkkel.
Délutánra várják a bécsi magyar nagykövetet az osztrák külügyminisztériumba
Ausztria a határellenőrzést is szigorította, miután megtudták, hogy a kormány idő előtt engedi el a börtönökből a külföldi embercsempészeket.
Hétfő éjfélig lehet módosítani az szja-bevallást
A magánszemélyek számára kiadott tervezetet automatikusan elküldi a rendszer, ha nem módosítanak rajta, nem fogadják el addig.
Rekordközeli bevételt termelt a Ryanair egy év alatt
A nyári csúcsidőszakban további növekedést érhet el az ír légitársaság.
Két hanyagul ellátott betege is meghalt egy Veszprém vármegyei orvosnak, eltilthatják a...
Ok-okozati összefüggést ugyanakkor nem állapítottak meg a halálok és a kihagyott kezelések között.
Kövess minket Facebookon is!