Archívum

Maruzsa Zoltán: A munkáltató nem feltétlenül bízik abban a munkavállalóban, aki egyszer már...
A Belügyminisztérium köznevelési államtitkára szerint a béremelés hatására egyre többen szeretnének tanítani, minden szakon emelkedett a jelentkezők száma. A státusztörvény idején felmondott tanárok...
Új versenytörvény készül, a GVH ezután belenyúlhatna nagyvállalatok tulajdonviszonyaiba is
Ha az országgyűlés elfogadja az új igazságügyi salátaszabályozást, akkor a jövőben a versenyhivatal a legfontosabb hazai cégeket egészen új eszközökkel szabályozhatja és szankcionálhatja majd. Sőt,...
Kozmetikázott adatokkal tupírozza fel Lázár minisztériuma az ország- és vármegyebérletek eredményeit
Megkapargattuk a sikerpropaganda felszínét, ennek nyomán a KSH jelezni fogja, hogy az új adatok nem összehasonlíthatók a korábbiakkal.
Londonból külföldre menekültek az iráni újságíró támadói
A Scotland Yard szerint hárman támadtak Pouria Zeraatira, majd rögtön a Heathrow repülőtérre mentek, és pár órán belül külföldre menekültek.
7,2 erősségű földrengés rázta meg Tajvant
Ez volt az elmúlt 25 év legerősebb földrengése a szigeten. Hét halottról tudni jelenleg.
Spártai spórolással vágna alá az Aldinak és a Lidlnek a Magyarországra bejelentkezett orosz...
A Szibériából indult Mere nemzetközi terjeszkedéssel próbálkozik több-kevesebb sikerrel. Ukrajna orosz inváziója visszavetette a projektet, de most újraindult, fókuszban Kelet-Európával. Ha tényleg...
Tóni, Barbara, Ádám: a BRFK még mindig nyomoz az ügyben, amelybe átkerült a róluk szóló beszélgetés
Megerősítette a rendőrség a Telexnek, hogy még mindig tart a nyomozás. Korábban kivették a Schadl–Völner-ügy nyomozati anyagából a Tóniról, Barbaráról és Ádámról szóló beszélgetés leiratát, és az...
Egy jégkrém addig él, amíg emlékeznek rá: üdv a Ben & Jerry’s jégkrémtemetőjében
A cég külön jégkrémtemetőt tart fenn azoknak az ízeknek, amik nem találkoztak a vásárlók igényeivel. De van remény: az eltemetett jégkrémeket a közönség nyomására fel lehet éleszteni a halálból.
Botswana azzal oldana meg egy politikai vitát Németországgal, hogy húszezer elefántot küld oda
Németország korlátozná a vadásztrófeák behozatalát az országába, Botswana szerint ezzel nekik tenne rosszat.
Mégsem hagyja abba karrierjét a zaklatással vádolt Lizzo
Lizzo továbbra is aktív előadó marad a korábbi értelmezésekkel szemben. Csak a negatív kommentekkel nem akar többet foglalkozni.
Kövess minket Facebookon is!