Archívum
Nem is bomlanak le olyan könnyen a lebomlóként reklámozott teafilterek
Ezen felül még a nagyon fontos gilisztákat is megmérgezhetik egy tanulmány szerint.
Elkészült az Astoria új zebrája
Hatvan évet kellett várni rá, most akadálymentes lett, és a főváros közösségi költségvetéséből valósult meg.
Egyelőre javítóintézetben marad a bőnyi késelő kislány
A bíróság szerint szabadlábon befolyásolhatná a tanúkat, és a bűnismétlés veszélye is fennáll.
Závecz: A fideszesek kétharmada inkább előnyösnek tartja az EU-tagságot
Budapesten ellenzik leginkább a tagságot.
Szijjártó Péter szerdán Belaruszba utazik
Szjarhej Alejnyik belarusz külügyminiszter közösen elnököl majd a gazdasági együttműködéssel foglalkozó belarusz-magyar kormányközi bizottság ülésén.
A hatvanasok többsége már rutinos internethasználó, a nyolcvanon túliaknak csak a 10 százaléka...
Az életkoron túl a nem, az iskolázottság és a munkavégzés is hatással van a nethasználói szokásokra.
A generatív MI olyan, mint az úthenger – dönteni kell, hogy elé állunk vagy felülünk rá
Minden cégnek jobb, ha inkább felül, és megpróbálja irányítani ezt a dolgot.
Plakátokkal és megafonnal felszerelt teherautókkal indul békét hirdetni a CÖF
Vidéken és a fővárosban is, a jelenlegi vezetés ugyanis „mintha egy városon belüli háborút akarna az emberek között”.
Törölte a Meta a Neokohn zsidó hírportál és Köves Slomó rabbi Facebook-oldalát
Korábban arra hivatkozva korlátozták az elérésüket, hogy „konzervatív-liberális zsidó oldalként népszerűsítették” az Iszlám Állam terrorszervezetet.









