Elkészült az Astoria új zebrája

2024. május 28. – 12:34

Elkészült az Astoria új zebrája
Fotó: Bartha Dorka / Főpolgármesteri Hivatal

Másolás

Vágólapra másolva

Elkészült az új zebra az Astorián, amivel a főváros saját bevallása szerint is több mint 60 éves adósságát törlesztette. A Múzeum körút és a Károly körút járdáit összekötő, Rákóczi úti gyalogátkelő kiépülésével mostantól nem muszáj az aluljáróba lemennünk, ha át szeretnénk jutni az út túloldalára, így az új zebra az akadálymentesség szempontjainak is megfelel.

Az Astoria új zebrája a közösségi költségvetés egyik legnépszerűbb ötlete volt, így a főváros ebből az alapból biztosított rá forrást is, a kivitelezést a Budapest Közút végezte. A Rákóczi úton új középsziget épült, a Blaha Lujza tér irányú buszmegálló pedig a korábbi helyénél előrébb került.

Karácsony Gergely főpolgármester a gyalogátkelőhelyről szóló posztjában azt írta, a gyalogosan közlekedő emberek ugyanolyan budapesti polgárok, mint a villamossal, autóval vagy biciklivel közlekedők, és ugyanúgy megérdemlik, hogy akadálymentesen, egyszerűen és kényelmesen a felszínen átjuthassanak egy forgalmas út egyik oldaláról a másikra. „A város közepén ez alapvető elvárás, a kérdés inkább az, hogy eddig miért űzték a gyalogosokat aluljárókba.”

Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!