Törölte a Meta a Neokohn zsidó hírportál és Köves Slomó rabbi Facebook-oldalát

2024. május 28. – 11:28

Másolás

Vágólapra másolva

Vasárnap óta elérhetetlen a Neokohn.hu nevű zsidó hírportál Facebook-oldala, miután a közösségi média vállalat törölte azt, számolt be róla a Media1. A Meta ezzel együtt törölte Köves Slomó, az EMIH (Egységes Magyarországi Izraelita Hitközség) vezető rabbijának Facebook-oldalát is.

A Neokohn közleményt is kiadott az oldalaik törlésével kapcsolatban, ebben azt írják, már másfél éve „brutális korlátozásaik” voltak, a Meta pedig érdemi indoklás nélkül törölte a 30 ezer követővel rendelkező Facebook-oldalukat. Hogy pontosan miért kapták a tiltást, azt egyelőre a Neokohnnak sem sikerült kideríteni, mivel az indoklásról szóló oldalhoz való hozzáférésüket is elérhetetlenné tette a Meta. Az utolsó információjuk, hogy az oldal szembe megy a Meta közösségi alapelveivel.

„A felháborító döntés ellen termeszétesen fellebbezünk a lehetőségünkre álló fórumokon, addig is arra buzdítjuk olvasóinkat, hogy közvetlenül keressék fel az oldalunkat”

– írták, és megjegyezték, hogy korábban a Meta arra hivatkozva korlátozta az elérésüket, hogy „konzervatív-liberális zsidó oldalként népszerűsítették” az Iszlám Állam terrorszervezetet, miközben a „veszélyesként” megjelölt két cikk a magyar médiában széles körben megosztott MTI-híreken alapult.

Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!