Musk megint csak mókázott, igazából nem akarja megvenni a Manchester Unitedet

2022. augusztus 17. – 08:16

frissítve

Másolás

Vágólapra másolva

A twitterezés nagy mókamestere, Elon Musk néhány órával ezelőtt ezelőtt kiírta, hogy megveszi a Manchester Unitedet. Aztán amikor valaki rákérdezett nála, hogy komolyan beszélt-e, akkor közölte: dehogy, ez egy régi vicc, nem áll szándékában sportcsapatot vásárolni.

Nehéz lenne pálcát törni bárki feje fölött, aki nem tudja értelmezni, hogy a világ leggazdagabb emberének számító Musk mikor tréfál és mikor mond igazat a Twitteren. Miután 44 milliárd dollárért megvette a Twittert, például arról posztolt, hogy megvenné a Coca-Colát, hogy visszategye a kokaint a kólába. Itt érdemes megjegyezni, hogy az egész „Musk megveszi a Twittert”-tánc is viccként indult, aztán komoly lett, végül Musk mégis kihátrált az üzletből, arra hivatkozva, hogy a Twitter megtévesztette őt a platform adataival kapcsolatban.

Az örömittas kólás posztját annak idején mindenesetre inkább viccként kezelték a netezők, de Musk Twitter-bejegyzéseinek (és egyéb megnyilvánulásainak) komoly pénzügyi hatása is tud lenni. Remek példa erre a bitcoinparódia dogecoin esete, aminek az árfolyama többször is kilőtt a SpaceX és a Tesla alapítójaként ismert multimilliárdos tweetjeinek köszönhetően: egyszer amikor egy kétnapos twitterezési szünet után csak annyit írt ki, hogy Doge, aztán akkor, amikor egy kutyás képet posztolt.

Musk, aki évek óta lelkesen promotálja a sárga kutyás mémből lett kriptovalutát, azt is a Twitteren jelentette be, hogy dogecoinnal is lehet fizetni néhány Tesla termékért. Nemrég ugyanakkor 258 milliárd dollárra perelte be őt egy férfi, aki szerint piramisjátékkal népszerűsítette a dogecoint.

Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!