Elon Musk most egy mémből született kriptovaluta árfolyamát lőtte ki

2021. február 4. – 18:55

frissítve

Másolás

Vágólapra másolva

A GameStop-sztori után újabb őrület van kibontakozóban, melynek főszereplői Elon Musk Twitter-fiókja és egy mémből kitalált kriptovaluta, a Dogecoin. Az egész azzal kezdődött, hogy a Tesla-vezér Musk február 2-án az egész világgal tudatta, rövid időre szünetet tart a twitterrezésel. Ezt az ígéretét nem egészen két napig tartotta is, és csütörtökön már a SpaceX újabb rakétakísérletéről kezdett el bejegyzéseket megosztani, ami után egy egyszavas üzenetet írt ki a Twitterére:

Doge.

Biztos, ami biztos, még egy mémmel is nyomatékosította a tweetjét. A doge egy 2012-2013 tájékán született mém, aminek alapja egy japán kutyafajtáról, egy siba inuról készült fotó (a mém ennél részletesebb történelméről a 444 írt ebben a cikkben). Musk több mint 43 millió Twitter-követője és a piac értették az üzenetet, és a Dogecoin kriptovaluta árfolyama egy nap alatt több mint 40 százalékkal emelkedett.

Musk néhány napja a „Gamestonk” szót írta ki a Twitterén, amivel ő is tovább növelte a GameStop-részvények árfolyamát, korábban pedig a „Use Signal” üzenettel fújt tőzsdelufit. A világ leggazdagabb embere ezzel arra akarta biztatni a követőit, hogy a WhatsApp riválisának számító alkalmazáson keresztül cseteljenek. Csakhogy ennek a Signalnak nincsenek részvényei, ehelyett egy teljesen másik cégnek, a Signal Advance-nak a részvényeit kezdték el vásárolni. (Market Watch)

Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!