Gyöngybetűkkel küldi Isten áldását a tanároknak Németh Szilárd

2022. június 3. – 18:10

frissítve

Másolás

Vágólapra másolva

Nem fért a bőrébe, nem bírta kivárni az idén június 5-re eső pedagógusnapot Németh Szilárd, így hát krétát ragadott, tulipánt rajzolt és gyöngybetűket kanyarított, hogy Facebook-oldalán a tanárokat és tanítókat köszönthesse.

A kedvesnek szánt poszt viszont ennyiben kimerül, se a múltba nem nyúlik vissza, mondjuk azzal, hogy megemlítse, 2021-ben csúcsot döntött a betöltetlen tanári állások száma, vagy hogy az ország egyik legjobb gimnáziumában 160 ezer forint egy tanári alapfizetés, de országosan is elszomorító a helyzet. De a jövőbe sem mutat, nincs szó bérrendezésről vagy arról, hogyan képzeli a kormány a pedagógusi szakma vonzóbbá, megbecsültebbé tételét.

Mivel más se említi ezeket, idén országos tanársztrájk, illetve polgári engedetlenségi mozgalom indult – a sztrájk lehetőségét egy új, az új államfő Novák Katalin által már alá is írt törvénnyel gyorsan el is lehetetlenítette a kormány. De mi szükség sztrájkra, ha van tulipán, ugye?

Igaz, a héten ha nem is a kormány maga, de a Magyar Kereskedelmi és Iparkamarát vezető Parragh László megszólalt a pedagógusokról, az alacsony tanári béreket megmagyarázó ismert pedagógusellenes retorikát elővéve: „A tanároknak ott a szabad nyár, délután négykor hazamehetnek.” Parragh később annyit mondott, szerinte nem kell bocsánatot kérnie – igaz, már a tanárok, a tűzoltók és a jegybank is kiborult a hét eleji interjúja miatt.

Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!