Ha beüt pár nagy földrajzi felfedezés, az már csak hab a tortán

2021. november 21. – 11:25

Ha beüt pár nagy földrajzi felfedezés, az már csak hab a tortán

Másolás

Vágólapra másolva

Megbotránkoztató, elgondolkodtató, figyelemre méltó, megható, szarkasztikus, vicces, botrányos – hétről hétre számos emlékezetes mondat hangzik el közszereplők szájából, jelenik meg munkatársaink tollából. Ezekből válogatunk minden hétvégén: ez itt a 7per7, a mögöttünk hagyott hét legemlékezetesebb hét idézete a Telexen.

1. A Fidesz olyannyira megállította a meleglobbit, hogy lezárta miatta napokra fél Budapestet, és odaadta nekik a Papp László Sportarénát.

2. II. Ferdinánd aragóniai király, Kolumbusz flottájának finanszírozója azzal indította útnak az expedíciót, hogy lehetőség szerint hozzon haza aranyat és fekete borsot. És ha útközben beüt pár nagy földrajzi felfedezés, az már csak hab a tortán.

3. Mészáros Lőrincék nem szoktak veszíteni és bedolgozni.

4. Én rettenetesen szeretnék például egy igazi protonhátizsákot a kezeim között fogdosni, meg élesíteni, meg kilőni vele egy szellemet, de ez sosem fog úgy megtörténni, ahogy gyerekkoromban elképzeltem. Ezzel az ember megtanul együtt élni, ezt nevezzük felnőttkornak. Azt pedig nosztalgiának, amikor mégsem tudjuk elengedni.

5. És furcsa módon minden egyes szereplő többször is felhozza az édesapját, mintha az író-rendező Rawson Marshall Thurber valamit mondani szeretne arról, hogy minden egyes dolog, amit az ember művel, az az édesapja elhanyagolásának köszönhető. Thurber édesapja egyébként ügyvéd Utah államban.

6. Könnyen előfordulhat, hogy a rezsidémon ellen felvonuló hadakat átkarolják a mozgékony inflációs segédcsapatok, vagy más, az Emberek pénztárcáját fosztogató pokoli erők.

7. A fejem olyan, mintha kicserélték volna, az előzőt kicsavarták és a helyére raktak egy másikat.

Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!