Teljes bezárkózás: rendőrök gyűrűjében, kordonok mögül kérdezzük a fideszeseket

Másolás

Vágólapra másolva

Orbánt csak pár másodpercre láthatjuk, Kubatov Szijjártó semmiről sem tudnak, Pintér zárt ülést emleget, a minisztériumok nem válaszolnak, a köztévé pedig fél napig hallgatott az elmúlt évek egyik legsúlyosabbnak tűnő botrányáról. Hétfőn a Karmelitánál és Komáromban kérdeztünk vezető kormánypárti politikusokat.

A Telex tőled függ. Segítsd a munkánkat egyszeri vagy rendszeres támogatással!

Mi az a Pegasus-botrány?

Vasárnap robbant ki a Pegasus nevű kémprogram körüli botrány, ekkor jelentek meg a nemzetközi, 17 újság részvételével zajló oknyomozó projekt első cikkei a témában. Magyarországról a Direkt36 vett részt a munkában, a született anyagokat a Telex is publikálja.

Az ügy lényege, hogy az okostelefonok feltörésére alkalmas izraeli kémprogramot – amelyet a gyártó állítása szerint kizárólag állami szerveknek bocsátanak rendelkezésére – számos országban nemcsak az eredeti céljának megfelelően (vagyis terroristák, bűnözők leleplezésére) használtak fel, hanem újságírókat, aktivistákat, ügyvédeket, politikusokat figyeltek vagy próbáltak megfigyelni vele. Az oknyomozó csapat Magyarországról 300 telefonszámot talált a célszemélyek listáján, köztük vannak újságírók, ellenzéki politikusok és üzletemberek is, némelyikük telefonjának vizsgálata során bebizonyosodott, hogy valóban feltörték a készüléket.

A botrányt kirobbantó magyar anyagot itt olvashatja, de ha erre most nincs ideje, vázlatosan összeszedtük a legfontosabb pontokat egy külön cikkben.

Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!