Szabad-e a kereszténység Magyarországon?

Ahol bármilyen vallást kisajátít bármiféle politikai érdek, ott a gyakorlatban nem érvényesülhet a vallásszabadság. A megosztás gerjesztésének régi módszere, amikor egy csoportot üldözöttként beállítva emelünk ki más csoportokkal szemben. Ugyanakkor a kereszténységet bekebelező, látszólag előtérbe és szövetséges pozícióba toló politikai narratíva nagyon kis mozgásteret enged az egyházaknak, egyházi vezetőknek: nem csak abban, ahogyan a kormánypártok által számukra kijelölt narratívát reflektálatlanul át kellene venniük (vagy ennek egyetlen alternatívájaként hallgatásba burkolóznak); hanem abban is, ahogyan a saját, belső problémáikat és ügyeiket kezelik, saját önérdeküket (nem) érvényesítik vagy (nem) képviselik.

Pedig kibeszéletlen belső ügy is lenne jó néhány: például a kötelező hitoktatás megterhelő volta a papok, lelkészek, hitoktatók leterheltsége miatt; a papok, lelkészek elmagányosodása, pályaelhagyása; a gyülekezetek elnéptelenedése. Végül, de nem utolsósorban a gerjesztett politikai megosztottság is visszahat: azt eredményezi, hogy sokan csak azért nem akarnak hallani kereszténységről és azért kerülnek el gyülekezeteket, mert nem tudnak azzal a szereppel és állásponttal azonosulni, amit a politikai kommunikáció a kereszténységnek kijelölt. Holott a kereszténység ennél sokkal sokszínűbb és mondanivalójának – az evangéliumi örömhírnek – nem szabhatnak határt politikai érdekek.

Nincs vallásszabadság ott, ahol elhallgattatás van

A vallásszabadság azt az alapvető emberi jogot jelenti, mely szerint az embereknek nemcsak megengedett a hitük szerinti vallás gyakorlása, hanem ezek hirdetését is szabadon gyakorolhatják (amennyiben az mások személyiségi vagy egyéb jogait nem sérti). Tágabb értelemben a vallások és – az alapvető emberi jogokat tiszteletben tartó – világnézetek (beleértve akár az ateizmust is) egyformán hirdethető, képviselhető és az állam szempontjából egyforma elbírálásban részesülő, főként megengedő állapotát értik.

Történelmi örökségünk e tekintetben az 1568 januárjában lezajlott tordai országgyűlés, ahol a világon először foglalták törvénybe a lelkiismereti és vallásszabadságot. Nem érvényesül a vallásszabadság ott, ahol a különböző vallások és felekezetek közül bármelyik felülértékelődik, de ott sem, ahol nem biztosított a lelkiismereti szabadság egyházon belül és kívül egyaránt. Hiszen, még ha törvény nem tiltja is más vallás gyakorlását, lelkiismereti konfliktusba kerülhet az a hívő keresztény, aki nem gondolja úgy, hogy Amerikától Oroszországig három-négy téma mentén lehet csak keresztény embernek lenni, keresztény értékeket képviselni, egyetlen politikai oldalon. Nem érvényesül tehát a vallásszabadság ott, ahol kirekesztés, elnyomás és elhallgatás-elhallgattatás dinamikái lépnek az örömhír, a vallási, teológiai tanítás helyébe.

Azt pedig, hogy a vallási alapú megkülönböztetés mennyire nem tud működni a gyakorlatban és hogy mekkora képtelenség, ha állami szervezőerő lesz a vallási hovatartozás, a muszlim országokból érkező keresztény menekültek helyzete is megmutatta.

Nem bántak semmivel sem kegyesebben a határ menti tranzitzónákban azokkal, akik keresztény hitre tértek (és adott esetben ezért is kellett elmenekülniük hazájukból), mint a muszlimokkal. Tehát a vallási alapú megkülönböztetés egyszerűen nem működik a gyakorlatban: ha bármilyen vallási fanatizmus vagy politikai dominancia okán lebombáznak egy várost, nem csak, hogy lehetetlen, de embertelen is az onnan menekülőket vallási hovatartozásuk szerint megkülönböztetni. Érvényes volt ez a szíriai háború alatt, és – még ha nem is annyira látványosan, de – érvényes az oroszok ukrajnai háborúja okán is.

A vallási és lelkiismereti szabadság a társadalom vérkeringése

Ugyanis azt, hogy a vallásszabadság mennyire kulcsfontosságú egy társadalom, nemzet egészséges vérkeringése szempontjából, le lehet mérni itt is. Az egyházak szerepe (vagy a számukra kijelölt szerep és arra adott reakciójuk, ellenálló képességük) is mutathatja az orosz propaganda befolyását egy-egy területen: ha jót akar magának, nem pedig elszabadult trollhadsereget (vagy ahogyan Sáhó Eszter megfogalmazta a Telex és a Szemlélek együttműködésében írt korábbi cikkében: kortárs inkvizíciót), a nyilvánosságban ugyanazt a követ kell fújnia mindenkinek, aki keresztény Amerikától Oroszországig: a meleg-, Nyugat-, abortuszellenes narratívát. Teljesen mindegy, hogy az adott országban egyébként milyen égbekiáltó társadalmi igazságtalanságok vannak, amelyek mellett kiállhatnának a keresztények, mindenre ez lesz a válasz.

Még ha földrajzilag, gazdaságilag és kulturálisan is más-más területekről beszélünk, azért a politika és kereszténység ötvözete mást jelent Putyinnál és mást Trumpnál, mégis hasonló hatása lesz a vallás politikai bekebelezésének: gerjesztett félelem és a másmilyenek kirekesztése, ami nem is állhatna távolabb a krisztusi modelltől. A világi hatalom – még akkor is, ha vezetői vallásukat gyakorló hívek – ugyanis teljesen más logika szerint működik, saját belső érdekek mentén, mint a krisztusi alárendelő, amelyik nem kiált ítéletet, de mindig megértéssel és szeretettel fordul az adott emberhez, az adott helyzetben. Akkor is, ha hibázott, ha gyenge, ha nem tökéletes családban él, akkor is, ha semmilyen álláspontra nem kíván helyezkedni a melegházassággal kapcsolatban. Krisztus közösségének egyetlen felvételi követelménye: a hit.

A kereszténység nem politikai kategória

Az, hogy a kereszténység teljesen más logika szerint működik, mint a világi hatalom, azért is felszabadító, mert ki lehet mondani egy sor olyan jelenséget, amit a politika nyelvén nem lehet: hogy például a világban mindig is működtek hatáskörünkön kívüli erők. A gyűlölet pusztítására azonban sem statisztikák, sem politikai elemzések, sem információhalmaz nem tud válaszolni, egyedül – banálisan hangzik, de valóban ez a lényeg – a szeretet. (Esetleg a humor.)

Egy adott vallás ugyanannyira nem lehet politikai kategória, mint egy „földimalac”, ahogyan Gregory A. Boyd írja A keresztény nemzet mítosza című, a napokban magyarul is megjelent könyvében. Rá lehet aggatni ezt a jelzőt, de ugyanannyira képtelenség egy adott nemzetet felcímkézni keresztény jelzővel, mint egy tárgyat vagy egy élőlényt.

Nagyszámú magyarországi keresztény véli úgy, hogy egészségesebb működést és gazdálkodást tenne lehetővé, ha politikailag függetlenebbek lennének az egyházak.

A Szemlélek friss (és nem országosan reprezentatív) olvasói felmérésének eredményei szerint is: a 2688 válaszadó többsége (70,9%) szerint a keresztényeknek ma Magyarországon nincs hiteles politikai képviseletük; hiteltelennek tartják a politikusok keresztény értékekre való hivatkozását; 68,8 százalékuk találkozott a Fidesz–KDNP szólamaival szószékről vagy templomi közegben, és csak 1,1 százalékuk más pártokéival (32,1 százalékuk semmilyennel). 68 százalékuk gondolja úgy, hogy az államnak csak a közfeladatok ellátásáért lenne szabad az egyházakat támogatnia, a hitéleti feladatok finanszírozását a híveknek kellene megoldaniuk.

A vallásra erőforrásként és nem ideológiaként kellene tekintenünk; a kereszténység, a Krisztus-követés pedig elsősorban helyzetekben és nem politikai narratívákban mutatkozik meg. Abban, ahogyan az elesettekkel és ahogyan ellenségeinkkel bánunk. Nem a megsemmisítés, hanem a szeretet elgondolkodtató eszközeivel. Amikor a kirekesztés és az elnyomás belép ebbe a körbe, ott képtelenség ezt az eredeti funkciót betölteni.

Akkor sem, ha állam kebelezi be erőszakosan az egyházakat és jelöl ki számukra szűk mozgásteret, és akkor sem, ha egy vallás az adott társadalom minden intézményének átformálására törekszik, hiszen olyankor vallási fundamentalizmusról beszélünk. Ezért is nagyon fontos a szabad vallásgyakorlás és a vallásokról szóló hiteles tájékoztatás, a vallási műveltség, hogy láthatóvá váljon, mi kereszténység és mi nem az. Hogy jó kérdéseket tegyünk fel, vitát és beszélgetéseket kezdeményezzünk különböző szereplők között, ahogyan Jézus is kérdezett és beszélgetett, tanítványi körébe bevonva mindenféle hátterű és politikai nézetet képviselő embereket.

Ez a cikk a Telex és a Szemlélek magazin együttműködésének keretében készült. Ha szívesen olvasna hasonló írásokat, kattintson a Szemlélek oldalára!