Magyar Péter pártválasztó ceremóniája

Másolás

Vágólapra másolva

Szombatra minél eddiginél nagyobb tömegmegmozdulást ígér Magyar Péter, aki Budapest belvárosába hirdetett „Nemzeti menetet”. Március 15-én talán kicsit mindenkit meglepve volt képes a legnagyobb tömeget mobilizálni ünnepi zászlóbontó rendezvényére, majd március 26-án, a második ügyészségi meghallgatása és feleségével rögzített beszélgetése hangfelvételének nyilvánosságra hozatala után meghirdetett, spontán megszervezett demonstrációjára is több ezer ember ment el.

A hatalmas tömeg szombatra is garantált. Az előrejelzések alapján jó idő lesz, a Facebook-eseményen már több mint 33 ezer ember fejezte ki érdeklődését. Ugyanakkor Magyar saját maga számára is megemelte ezzel a tétet. Tudnia kell majd mondani valami újat az egyre növekvő számú követőtábornak. Mi más lehetne ez, mint annak a pártnak a neve, aminek a logója alá be tudja csatornázni ezeket a tömegeket. Mivel új pártot az EP-választás előtt már nem alapíthat, csak egy létező pártot vehet át. Melyik lehet ez? Egyáltalán, hány bejegyzett párt van ma hazánkban? Melyek azok, amelyekkel együtt tudna működni Magyar Péter?

Kitakarta a napot

Február végén saját Facebook-oldalunkon már felvetettük, hogy a kegyelmi botrány keltette hullámok akár veszélyesebbek is lehetnek az ellenzékre, mint a kormányra. Pedig Magyar Péter akkor még sokkal inkább tűnt politikai kommentátornak, valamint az egykori Vers mindenkinek rovat egyszemélyes előadójának, mintsem politikai szereplőnek, aki fenekestül forgathatja fel a jelenlegi pártstruktúrát.

Azóta teljesen kitakarta a napot az ellenzék elől. A Facebookon márciusban már Orbánt is kiütötte, hazai politikai aktorokhoz képest online elérés tekintetében más ligában játszik, amit nagyon tudatos kommunikációs vonalvezetéssel alapozott meg. Most azonban egy olyan döntés előtt áll, amiben szinte csak rossz és még rosszabb opciók vannak, hiszen meg kell neveznie azt a pártot, amivel el tud indulni a június 9-ei EP-választáson.

Magyar egyértelművé tette, hogy a jelenlegi parlamenti pártokkal kizárt az együttműködés. Maradnak tehát a parlamenten kívüli erők, melyek közül előbb tekintsük át az országosan is ismerteket. A közvélemény-kutatások alapján ezek közül egyedül a Magyar Kétfarkú Kutya Párt (MKKP) áll bejutásra az EP-választáson. A párt elnöke, Kovács Gergely viszont már a párt március 15-i rendezvényén is inkább parodizálta Magyart, akinek a pár órával későbbi beszédét elég pontosan meg is jósolta a Szabadság hídon. Magyar Péter korábban a Partizánban azt nyilatkozta, hogy XII. kerületi lakosként nagyon sokra tartja Kovács Gergely munkáját, és rá fog szavazni az önkormányzati választásokon, de ettől még biztosan nem lesz Magyar Péter az MKKP arca. A párt tagsága már a hegyvidéki előválasztás hallatán is majdnem asztalt borított. Mi lenne, ha még Varga Judit volt férje is megjelenne a következő buszmegálló-felújításon?

A Vona Gábor vezette Második Reformkor lenne sok szempontból a legkézenfekvőbb megoldás. Kulturálisan, ideológiailag talán ők állnak a legközelebb egymáshoz. Ráadásul mindkét szereplő kifejezetten a fiatalok felé nyitna. Megkeresésünkre a párt azonban tagadta, hogy Magyar Péter hozzájuk csatlakozna.

A Márki-Zay Péter vezette Mindenki Magyarországa Néppárt szimpatizál a Magyar Péter-jelenséggel, de a korábbi ellenzéki miniszterelnök-jelölt személyiségéből fakadó kommunikációs nehézségek ismeretében nem tűnik valószínűnek az együttműködés. Ez esetben Márki-Zay Péternek kellene hátrább lépnie, ami nem erőssége, ugyanakkor a konstrukció még működhetne is a 2014-ben a KDNP-ből kizárt Szalma Botonddal kiegészülve.

Egyéb pártok

Márciusi adatok alapján Magyarországon 185 bejegyzett párt működik, ezek nagy része kvázi alvó állapotban. A választási iroda mai adatai alapján 28 pártot vettek nyilvántartásba a júniusi EP-választásokra, de ez a szám még bővülni fog. Vannak pártok, amelyek már ezen az első akadályon elbuknak: az Alternatíva Párt és egy másik szervezet kérelmét már el is utasították. Magyar Péter a Hvg360-nak azt nyilatkozta, hogy egy pártot, egy egyesületet és egy ernyőszervezetet is létre kíván hozni, ugyanakkor csak „részben” fogja bejelenteni annak a pártnak a nevét, aminek a segítségével el fog tudni indulni júniusban. Ebből arra lehet következtetni, hogy még nincs a kezében a megoldás. Volt olyan szereplő, aki számára az összekötő kapcsot Magyar Péter felé annak Márton nevű testvére jelentette, aki korábban a Hír TV-nél dolgozott.

Van olyan információnk, amely szerint Magyar az egykori jobbikos Bencsik János alapította Polgári Válasz felé is puhatolózott. Bencsik mára nem tagja ennek a szervezetnek, a hírekbe legutóbb 2023 nyarán került be, amikor a Szabad Európa megtudta, hogy a kormány torontói főkonzult akart csinálni belőle. Magyar most állítólag azzal az Aczél Dániellel egyeztetett az esetleges együttműködésről, aki egy 2022. júliusi időközi választáson 12 db szavazatot kapott Kecskeméten. A Polgári Válasz Facebook-oldala 2023 augusztusa óta nem is frissült, a párt nevével sem találkozhatunk a választási szerv honlapján mint indulni szándékozó szervezet, azonban erre még heteik vannak hátra.

A mikro- vagy alvópártok eddig elsősorban a Fidesz fegyverei voltak. Ezeket olykor a szavazatok elaprózására, egyes szereplők nevetségessé tételére vagy éppen névazonosságok révén a választók összezavarására használtak. A vasárnapi boltzár elleni népszavazási kezdeményezések kopaszbotrányban csúcsosodó eseménysora sem történhetett volna meg 2015-ben, ha korábban nem sietnek a kormány segítségére olyan pártok, mint a Munkáspárt, a Szepessy Zsolt vezette Összefogás Párt vagy a Schmuck Andor-féle Szociáldemokrata Párt.

Az EP-választásra nyilvántartásba vett pártok közül számos esetben már most kilóg a lóláb, de legalábbis olyan szereplők nevei, akik korábban kifejezetten kamupártokkal igyekeztek pénzt keresni. Ma került például nyilvántartásba az a Civil Mozgalom, ami korábban Seres Mária projektje volt, valamint szintén ma vették fel a listára a Gődény György nevével fémjelzett Normális Élet Pártját is. Ugyanakkor rajtuk kívül is találni bőven kétes hátterű szervezeteket, tehát rendkívül óvatosnak és körültekintőnek kell lennie Magyarnak és csapatának.

Ha Magyar Péter valóban képes lesz egy olyan mikropártot maga mellé állítani, amely később nem veri át, nem követ el szándékosan törvénytelenségeket, hogy ezzel aláássa Magyar indulását, akkor ismét olyasvalamit lép, amit eddig a Fidesz használt sikeresen. A fenti felsorolás alapján erre van a legnagyobb esély.

Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!