Márki-Zay Péter a vereség ellenére is új pártot alapítana

2022. április 4. – 19:51

Másolás

Vágólapra másolva

Márki-Zay Péter a választási vereség után sem adta fel azt a tervét, hogy új pártot alapít, szerinte ezzel ugyanis még tartozik azoknak a fiataloknak és jobboldaliaknak, akik segítették őt az elmúlt hónapokban.

Az ellenzéki miniszterelnök-jelöltje arról beszélt az ATV Egyenes Beszéd című műsorában hétfő este, hogy szükség van egy olyan jobboldali magyar pártra, amire a konzervatívok is szavazhatnak, és amely csatlakozni tud majd az Európai Néppárthoz, ahonnan szerinte „kirakták a Fideszt”. Azt is mondta, marad a politikában, és a Mindenki Magyarországa Mozgalommal kiállnak mindenki mellett, akit a hatalom meg akar félemlíteni.

Egy új párt alapításáról már ősszel, az előválasztás után is többször beszélt Márki-Zay Péter. Legutóbb márciusban azt mondta, elindult a szervezés, és az új jobboldali formáció két pártra épül majd: a Gémesi György-féle Új Kezdetre és a Pálinkás József vezette Új Világ Néppártra.

Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!