Szabó Tímea megköszönte Márki-Zaynak, hogy felszántotta az országot

2022. április 4. – 21:09

Másolás

Vágólapra másolva

Szabó Tímea, a Párbeszéd társelnöke a Facebook-oldalán köszönte meg Márki-Zay Péternek azt „az emberfeletti erőfeszítést, amivel felszántotta az országot” – írta a bejegyzésben. Szabó Budapest 10-es számú választókerületében, Óbudán győzte le a fideszes Bús Balázst, a III. kerület volt polgármesterét. Szabó 24 375, Bús 20 952 szavazatot kapott vasárnap.

A Párbeszéd politikusa azt írta: „A sokéves kitartó, a közösség érdekeit szem előtt tartó közös munka a kerületben meghozta gyümölcsét. Akkorát vertünk a fideszes Bús Balázsra, mint ide Lacháza. Pedig, ha volt mocskos, lejárató kampány a 106 körzetben, akkor az enyém biztos a top 3-ban volt.”

Szabó szerint „a legsötétebb orosz titkosszolgálati módszerekkel működő fideszes propaganda” próbálta őt lejáratni, de ez nem sikerült nekik. „Nem működött a propaganda! Hiába vergődtek, hiába költöttek szó szerint százmilliókat az én ellehetetlenítésemre, lejaratásomra, hiába állt a titkosszolgálat hónapokig a házunk előtt, rólam nem találtak semmi terhelőt – én velük ellentétben nem loptam, nem csaltam, nem jachtoztam –, ezért kénytelenek voltak kitalálni a legvadabb hazugságokat” – írta.

Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!