Megbüntette az adatvédelmi hatóság Gődény Györgyöt, hárommillió forintos bírságot kell befizetnie

2022. március 17. – 11:41

frissítve

Másolás

Vágólapra másolva

„Egyetértek azzal, hogy védőoltásra senkit ne lehessen kötelezni, és annak hiánya miatt senkit ne lehessen büntetni vagy korlátozni.” A közismerten oltásellenes Gődény György és a Közös Nevező 2018 párt ezzel a felhívással kezdett aláírásokat gyűjteni 2020 őszén. Egy – azóta törölt – internetes felületen és személyesen is alá lehetett írni, a támogatóknak a nevük mellett a lakcímüket, az emailcímüket és opcionálisan a telefonszámukat kellett megadniuk.

Gődény a 444-nek megerősítette, hogy megpróbálnak „tömegbázist összeszedni”. Azt mondta, szeretnék felmérni, hogy mekkora támogatottsága van a rövid idő alatt kifejlesztett koronavírus-vakcinával szembeni tartózkodásnak. Ha sikerül több mint 200 ezer aláírást összeszedniük, akkor kerülhet szóba egy népszavazási kezdeményezés – magyarázta a gyógyszerész.

Népszavazási kezdeményezés nem lett, de több ezren írták alá a petíciót. A Nemzeti Adatvédelmi és Információszabadság Hatóság (NAIH) szerint ráadásul több adatvédelmi szabályt is megszegtek az aláírásgyűjtés során, Gődényt és az Együttműködő közösségek az élhető világért egyesületet (a Közös Nevező 2018 utódja) megbüntették.

A NAIH határozata szerint Gődényék

  • jogalap nélkül gyűjtötték az érintettek személyes adatait;
  • nem határozták meg egyértelműen az adatkezelés célját, és ezzel megsértették az adatvédelmi rendeletben szereplő célhoz kötöttség elvét.
  • Nem nyújtottak az érintetteknek egyértelmű, megfelelő és valós tájékoztatást az adatkezelés valamennyi lényeges körülményéről, ezzel az átláthatóság elvét is megsértették.
  • Tisztázatlan volt továbbá az adatkezelői minőségük, az érintetteket megtévesztő módon tájékoztatták az adatkezelő kilétéről és az adatkezelés céljáról, ezzel az adatvédelmi rendeletben megfogalmazott tisztességes eljárás elvét sértették meg.
  • Nem igazolták a NAIH felé az adatkezelés jogszerűségét és átláthatóságát, ezzel az adatvédelmi rendeletben szereplő elszámoltathatóság követelményét sértették meg.

Az adatvédelmi hatóság arra utasította Gődényt és pártját, hogy határozat március 2-i aláírásától számított harminc napon belül dokumentált módon töröljék valamennyi személyes adatot, amit gyűjtöttek.

Ezenfelül 3-3 millió forintos bírságot is kiszabtak, amit harminc napon belül, azaz április 1-jéig kell befizetniük.

A határozat ellen nem lehet fellebbezni, de harminc napon belül közigazgatási perben meg lehet támadni.

Megkerestük Gődény Györgyöt, ám nem kívánt lapunknak nyilatkozni a témában. Azt mondta, nem látta még a levelet, és az április 3-i választásig a kampánnyal van elfoglalva. Hiába kérdeztük, hogy befizeti-e a bírságot, vagy megtámadja-e a határozatot a bíróságon. Megismételte, hogy még nem látta a levelet, és nem foglalkozik vele.

A 153 millió forintos állami támogatást se fizette vissza a Közös Nevető 2018 nevű párt a legutóbbi országgyűlési választás után, ezért költségvetési csalás miatt nyomozás indult ellenük. Mindez azonban nem gátolta meg Gődényt abban, hogy ismét nekifusson a választásnak.

A Normális Élet Pártja már biztosan rajta lesz a szavazólapon, habár kiderült, hogy országszerte hamis ajánlásokat adtak le.

Bár másfél éve szigorították a választási indulás feltételeit, sok bizniszpártot nem tántorított el a módosítás, és jó pár új szereplő is feltűnt a színen. Az oltásellenességgel kampányoló, testépítő miniszterelnök-jelölt mindenesetre azt állítja, hogy a több százmillió forintos állami támogatást idén nem veszi fel a pártja.

Kedvenceink
Kövess minket Facebookon is!