Elindult a civilek érvénytelen népszavazásra buzdító kampánya

2022. március 1. – 17:11

Másolás

Vágólapra másolva

Hétfő délután megtartották az Amnesty International Magyarország és a Háttér Társaság, illetve más civil szervezetek közös országos kampányának nyitóeseményét, a következő egy hónapban pedig azon fognak dolgozni, hogy a kormány gyermekvédelminek nevezett, április 3-ra kiírt népszavazása érvénytelen legyen – derült ki a civil szervezetek közleményeiből.

Mint írták, azt gondolják, hogy nem csak az országgyűlési választásokon, hanem a népszavazáson is mindenképpen részt kell venni, és „a legegyértelműbb és legbiztonságosabb módon a mind a négy álkérdésre adott érvénytelen szavazattal kell kifejeznünk, hogy nem kérünk a kormány kirekesztő álkérdéseiből”. A civil szervezetek álláspontja szerint a népszavazás valójában nem véd meg senkit, viszont még nagyobb veszélybe sodorja a Magyarországon élő LMBTQI embereket. Azt is hozzátették, hogy az elmúlt napok háborús eseményei világossá tették, hogy az emberi szabadság és biztonság törékenyebb, mint hinnénk, és mint írták,

kiemelten fontos ebben a helyzetben minden lépést megtenni azért, hogy egy igazságosabb és békésebb társadalomban élhessünk, és nemet mondjunk a gyűlöletre épülő politikára.

Szerintük a melegellenessé eltérített pedofiltörvény eltörlésének első lépése, ha érvénytelen lesz a népszavazás. A kampány első szakaszában a civil szervezetek arra kérik az embereket, hogy látogassanak el a kampány weboldalára, és fogadják meg, ők is érvénytelenül fognak szavazni április 3-án. Az ervenytelenul.hu oldalon emellett már elérhető az első olyan kisfilm is, amelyekben propagandatörvény által megbélyegzett emberek és családtagjaik, barátaik mesélik el személyes történeteiket. A kampánynyitó eseményen Vig Dávid, az Amnesty Magyarország igazgatója és Dudits Luca, a Háttér Társaság ügyvivője mondott nyitóbeszédet.

Forrás: ervenytelenul.hu
Forrás: ervenytelenul.hu

A civil szervezetek januárban jelentették be, hogy érvénytelen szavazásra fognak buzdítani az április 3-i népszavazáson, ami itt egészen pontosan azt takarja, hogy az igent és a nemet is beikszelik majd a szavazólapon mind a négy kérdésnél. Annak jogi lehetőségét, hogy a népszavazás is április 3-án legyen, tavaly novemberben teremtette meg az Országgyűlés, amikor megszavazták Volner János javaslatát, hogy egy napon is lehessen tartani parlamenti választást és népszavazást. Korábban ilyenre Magyarországon nem volt lehetőség. A négy kérdés értelmét korábban külön cikkben próbáltuk megfejteni, ezt itt olvashatja el.

Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!