Bemutatkozott az EBESZ magyarországi választási missziója, a volt kanadai nagykövet a vezetője

2022. február 24. – 15:12

Másolás

Vágólapra másolva

Megkezdte megfigyelői munkáját az EBESZ Demokratikus Intézmények és Emberi Jogok Hivatala (ODIHR) az április 3-i magyarországi parlamenti választásokra és népszavazásra – jelentette be a misszió vezetője, Jillian Stirk a szervezet budapesti, bemutatkozó sajtótájékoztatóján.

A misszió a Külgazdasági- és Külügyminisztárium meghívására érkezett Magyarországra, az alapcsapat 14 nemzetközi szakértőből áll, akik 13 EBESZ tagországból érkeztek a magyar fővárosba, március 5-től pedig további 18, úgynevezett hosszú távú megfigyelő csatlakozik hozzájuk. Az ODIHR emellett 200 rövid távú megfigyelő felkérését tervezi, ők várhatóan néhány nappal a választás napja előtt érkeznek majd Magyarországra.

Jillian Stirk azt mondta, hogy a megfigyelők szorosan figyelemmel kísérik a választások és a népszavazás minden aspektusát, így a választások előtti és utáni fejleményeket is. Figyelik majd többek között a kampánytevékenységet, a kampányfinanszírozást, a választási adminisztrációt, a választási viták rendezésére és a médiamegjelenésekre összpontosítanak. Értékelni fogják továbbá az ODIHR korábbi választási ajánlásainak végrehajtását. „A misszió munkájának szerves részét képezik a találkozók az állami hatóságok, a politikai pártok és jelöltek, a civil társadalom, a média és a nemzetközi közösség képviselőivel” – mondta Jillian Stirk.

A választás napján az ODIHR misszió az EBESZ Parlamenti Közgyűlés küldöttségével közösen fogja megfigyelni a szavazóhelyiségek megnyitását, a szavazást, a szavazatok megszámlálását és az eredmények tabulálását.

A választások előtt két héttel időközi jelentést tesznek közzé, hogy tájékoztassák a nyilvánosságot és a médiát a misszió tevékenységéről, a választások utáni napon, tehát április 4-én pedig közlik majd a misszió előzetes megállapításait és következtetéseit. A teljes választási folyamatot értékelő, ajánlásokat tartalmazó zárójelentést várhatóan 8 héttel a választások után teszik majd közzé.

„Mint bárki más a világon, mi is közvetlenül követjük az Ukrajnában zajló eseményeket, én most nem gondolom, hogy ez bármilyen hatással lenne a választási megfigyelői munkánkra” – válaszolta újságírói kérdésre a misszió vezetője. Jillian Stirk kitért arra is, hogy a voksturizmust is figyelik majd.

Oroszország hajnalban megtámadta Ukrajnát, a fejleményeket percről percre közvetítjük ebben a cikkben. A nap legfontosabb híreit ebben a cikkben gyűjtöttük össze.

A magyar országgyűlési választást április 3-án tartják, egy napon a kormány által által „gyermekvédelminek” nevezett népszavazással. Az EBESZ már két hete közölte, hogy teljeskörű választási megfigyelő missziót küld Magyarországra. Kovács Zoltán kommunikációs államtitkár korábban azt mondta, hogy a magyar választási rendszer az egyik legátláthatóbb és a legkevésbé befolyásolható Európában.

Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!