Szaniszló Judit: Észrevenni, szóvá tenni

Marika egészen közelről jár be, általában a harmincassal. Három rövid megálló az egész. Ha az útvonaltervező szerint még több mint nyolc perc van a busz érkezéséig, akkor inkább elindul gyalog. Persze olyan is van, hogy az alkalmazás hülyeséget mond, és elindul gyalog, aztán másfél perc múlva elhúz a bal füle mellett a busz. Botond vonattal jár be, de ha elalszik, akkor marad az autó, aztán a P+R parkolótól a körforgalomig metró és villamos. Nyifó néha biciklizik, néha BKV-zik. A Nyifóval szóba álló emberek nagy része pontosan tudja, hogy azt évek óta BKK-nak hívják, és az emberek nagy része ezt soha nem fogja Nyifónak szóvá tenni, mint ahogyan bárki másnak is csak ritkán. Kisbajomi hétfőn reggelente online tud csatlakozni. A Kisbajomit jól ismerő emberek sohasem kérdeznék meg tőle csak úgy, hogy mennyi időnk van hátra, és ennek okára előbb vagy utóbb az őt kevésbé ismerők is rájönnek. Az új munkatársaknak ezt a saját kárukon kell mindig megtanulniuk. Kisbajomi közelebb lakik, mint Botond, de eggyel több a gyereke, mint Botondnak. Marikának nincs gyereke, de hetente egy nappal többet alszik a beteg anyjánál, mint ahány napot Botondnál töltenek a fiai. Botond megérkezése után Marika villámgyorsan bekapcsol, összedug és elindít mindent, amire szükség van a hibrid negyedévindítóhoz. Az utolsó péntek esti távozó nem kapcsolta le minimumra a fűtést, így hétfőn reggel egészen kellemes a beltéri hőmérséklet, aminek azonban nem mindenki örül. Nyifó most biciklivel érkezett, kicsit leizzadt. Neki személy szerint éppen jólesik a megfelelően temperált alsó szint, nem is hívják meg a többiek az irodai fűtésről szóló zárt csoportjukba.

A bemelegítő körben Marika, Nyifó és Kisbajomi elmondja, hogy köszönik, jól vannak, és ezután fejenként maximum két percet kapnak arra, hogy elmondják azt is, mit csináltak az elmúlt hétvégén. Botond csak annyit mond, hogy köszöni, jól van, így máris nyertek két értékes percet. Az öncenzúrával Botond szerint Marikának van a legtöbb baja, de ezt – mint az emberek nagy része – Botond soha nem fogja Marikának szóvá tenni. Marika szerint Botondon látszik, hogy mely mondatoknál nem figyel a másikra egyáltalán, de ezt – mint az emberek nagy része – szintén nem fogja Botondnak szóvá tenni. Nyifó az, aki a legtöbb dolgot szóvá teszi, és azzal kapcsolatban, hogy az a valami vajon szorosan illeszkedik-e a hétfői napindító megbeszélés tematikájához, Marika, Botond és Kisbajomi is mást gondol, érez, tesz, illetve nem tesz. Ha Marika szerint nem illeszkedik szorosan, akkor Marika kezébe veszi az addig az asztalon pihenő, lefelé fordított telefonját, és korábban már elolvasott üzeneteket pörget szokatlanul nagy betűméretre állított kijelzőjén. A sors iróniája: épp Marika volt az, aki írásba foglaltatta azt a szabályt, hogy amennyiben lehetőségük van rá, a hétindítókon, de legalábbis a negyedévindítókon egyikük se mobilozzon. Létezik-e ember, aki pontosan meg tudná mondani, mit jelent a „lehetőség szerint”? Nyifó szerint Marika ezt mindig meg tudná mondani, csak leszarja, Kisbajomi szerint mindez puszta figyelmetlenség, Botond pedig nem veszi észre, mert ő is épp a mobilját nyomogatja. Nyifó és Kisbajomi Botondra rászól, Marikára viszont nem. Marikának van egy sejtése. Szerinte Kisbajomi is nézegeti időnként a telefonját, csak az a kamerán keresztül pont nem látszik. Marika elrakja a táskájába a telefont, ami nyolc perccel később újra Marika kezében lesz, de azt már senkinek nem lesz kedve észrevenni.

Amikor Marika a nagy képernyőre vetíti ki a hozzá tartozó részegységek adott negyedéves részeredményeit, összegzi szóban a feltételezett összefüggéseket, Botond elsőre a számokat veszi észre, Nyifó a szokatlan betűtípust, Kisbajomi pedig ezekből aktuálisan semmit, mert éppen a hangszóró beállításaival bíbelődik. Könnyű fókuszt veszíteni, és ezt Kisbajomi is tudja, így amikor a legkisebb lánya tompa döngéssel betrappol a tetőtéri szobába hátulról, Kisbajomi nemcsak a mikrofont kapcsolja ki, hanem a kamerát is. Telnek az értékes percek. Marika magában azon töpreng, vajon ő bírna-e egy szokatlanul alacsony belmagasságú tetőtéri dolgozószobában félnapokat ülni a gép előtt, háttal a szobaajtónak, ahogyan Kisbajomi olyan sokszor teszi. Botond még az elején vállalta a jegyzetelést, de hajlamos erről néhány percenként megfeledkezni. Ilyenkor Marika nem szól, csak átveszi a vezeték nélküli klaviatúrát, és amikor ezt Botond észreveszi, Kisbajomi láthatná a szégyennel vegyes bosszúságot az arcán, ha nem lenne épp kikapcsolva a kamerája. Botond jegyzetelés közben többször félreüti a mássalhangzókat, és épp hibásan ír le egy ritkán használt latin eredetű szakkifejezést, ami senkinek nem tűnne fel, ha nem látná most épp mindenki egyszerre a nagyképernyőn a megosztott dokumentumot. Botond vesztére Marikának is, Nyifónak is, Kisbajominak is kiemelkedően jó a helyesírása, Kisbajomi internetkapcsolata mindezek tetejébe most épp egyáltalán nem szakadozik, bátran használja a mikrofont és a kamerát egyszerre, így mivel Marika épp nem a mobilját nézegeti – amiről bár mindenki tudja, hogy a céges levelezése az, és nem más, mégis éppoly idegesítő, de nem meri senki szóvá tenni –, hárman egyszerre kezdenek el a megosztott dokumentumban szerkeszteni.

Tizenkettő előtt néhány perccel Botond megint elfelejt jegyzetelni, így Marika még utoljára magához ragadja a vezeték nélküli klaviatúrát. Az összesen hat és fél oldalas jegyzet tizenkilenc darab bekezdésében tizenhárom kolléga, hat külsős partner, nyolc határidős feladat, kilenc félreütés és ötvennégy szóvá nem tett, észre nem vett dolog tátongó hiánya szerepel. Az irodában megfagy a levegő. Marika, aki pedig az egyik legrégebbi munkatárs az egész csapatban, beleértve a jóval a divizionális szervezeti formaváltás előtt érkezett részmunkaidősöket is, véletlenül épp Kisbajomi bekapcsolt kamerájába néz bele, amikor meg meri kérdezni, hogy na, gyerekek, mit gondoltok, mennyi időnk van még hátra.