Még kapható a Telexshopban a Telex első könyve, A fukusimai búvár és más novellák című válogatáskötet. A könyvben a Telextárcák rovat szerzőinek művei olvashatóak, 23 író 28 novellája, köztük korábban nem publikált írások.
Csincsénél már három perc késésnél járunk, így Emődön alig veszteglünk. Nagydarab férfi szalad a vonat után. Szabina, állj meg, ne szállj föl, hallod? Szabinát pont nem látjuk felszállni, de mindannyian körülbelül tizenhat évesnek képzeljük. Egyszerre áll meg a kezünkben a vizesflakon, a kézmeleg szendvics, mobiltelefonjaink már nem is olyan érdekesek. Szabina, ha most felszállsz, többet haza se gyere, kiabálja Szabina apja, aztán látjuk, hogy az anyja sokkal közelebb jön a vonatajtóhoz. Harmadjára már hiába nyomják be a szülők a szomszéd kocsi ajtaja mellett a gombot, nem nyílik ki. Mi, az ablaknál ülők is csak úgy látunk rá az ajtóra, hogy egészen a vonatablakhoz lapulunk. Szabina anyja a jelenet alatt végig egy szót sem szól. Nyéken szálljál le, anyáddal ott várunk, hallod? Közben a slusszkulcsra mutogat. Az a pár ember, akivel egy kocsiban utazunk, feszülten figyeli, elindul-e Szabinával a vonat.
Mindannyian halljuk, hogy az anyjával majd Nyéken várnak, felesleges a slusszkulcsra mutogatni, mégsem sokalljuk a gesztust. Van, amit egyszerre kell mondanunk és mutatnunk. Izzadt kézzel markolom a hordozó fogantyúját, két négyes üléssel arrébb utastársaim Szabina felszállása előtt két állomással még egy másfél literes petpalackot próbáltak beleszuszakolni a jóval kisebb fedeles mávkukába. Nem tudták lenyomni a kuka fedelét, a derékba tört palack kikanyarodó teteje Emődig legtöbbünk tekintetét percenként odavonzotta. Még nem vagyunk benne biztosak, csak sejtjük, hogy Miskolcon majd mindannyian le fogunk szállni.
A vonat kigördül Emődről. Szabina apja és anyja egy kocsival arrébb ugyanazt a vonatablakot követi a szemével. Egyikük mérges, másikuk inkább kétségbeesett – emberek vagyunk, más emberek arcán pár másodperc leforgása alatt is egyértelmű érzelmeket akarunk detektálni. Saját történeteink eljelentéktelenednek. Ez már Szabina vonata, nem a miénk. A petpalackra Emőd óta rá se nézünk. Nyékládházán feszülten figyelünk, látjuk-e Szabinát leszállni. Hiába. Nincs leszálló utas. Miskolcon nem utastársainkat és nem Szabinát figyeljük, megérkeztünk oda, ahová jöttünk. Egyszerre sétálunk át a vonatállomásról a villamosmegállóba.
A villamosról leszállva már messziről látni, hogy Mózi néniék háza előtt városi terepjáró áll. A városi terepjárókat sem apám, sem én nem szeretjük. Ez az autó Mózi néniék lányáé, akit viszont kifejezetten kedvelünk. Apám vár a villamosmegállóban. Elveszi a bőröndöm, megpuszil, a hordozóra csak egy pillantást vet, azt nem veszi ki a kezemből. A táskámat nem hajlandó letenni a földre, nem hisz a megfizethető árú ázsiai gyártmányú bőröndök műanyag kerekeiben. Kétszáz méter után diszkréten jelez, hogy most már ne beszéljünk tovább arról, milyen nehezen viselte a macska az utat, és neki amúgy fogalma sincs, ki az a Szabina, de nem érdekli, mert Mózi néni lánya áll a ház előtt, és Mózi néni férje a héten halt meg, egészen váratlanul, beszélgessünk inkább vele.
Mózi néni lányával, akit még az érettségim utáni években is csak a közös kerítésünk túlsó oldalán keresztül láttam létezni, megpusziljuk egymást. Megkérdezi a macska nevét, tetszik neki. Ezek szerint mindketten szeretünk elmerülni a görög mitológia misztikus nőalakjainak különös viszonyrendszerében. Megbeszéljük, milyen ellentmondásokkal terhes a fővárosban az élet, de abban egyetértünk, hogy időnként mindannyiunknak el kellene menni akár hosszabb időre is itthonról, ha megtehetjük. Abban szintén egyetértünk, hogy bizony nem mindannyian tehetjük ezt meg. Kétszer is elrontjuk Mózi néni férjének nevét, ettől apám is és én is egyre idegesebbek vagyunk. Menjünk be egy kicsit, mondja Mózi néni lánya, ő már épp elmenni készült. A hirtelen becsapódó verandaajtó hangjától egyszerre összerezzenünk.
Beszélgetésünk közben Mózi néni háta mögött régi vitorlás hajókról készült akrilképeket látunk. Közösen figyeljük apámmal, hogy bár Mózi néni szinte teljesen megvakult, ettől eltekintve milyen szépen öregedett meg. Időnként a hordozóban szűkölő macskára és a mellette álló gurulós bőröndömre nézünk.
Mózi néni limitált kiadású ízesített gyógynövénypárlattal kínál minket. Apámmal tudjuk, hogy nemsokára azt fogja mondani, ez orvosság, nem méreg. Koccintáskor apám figyel rá, hogy bár Mózi néni szinte teljesen vak, lehetőség szerint mindannyian egymás szemébe nézzünk. Nem tudjuk eldönteni, Mózi néni egészen biztosan felfogta-e, ami a férjével pár napja történt. Ez orvosság, nem méreg.
A házassági évfordulójuk évszámának tekintetében sem tudunk közös nevezőre jutni. Majdnem egészen biztosan vagyunk benne, hogy mi emlékszünk rosszul. Apámmal egyszerre kapunk oda, és tartjuk meg két oldalról a szőnyeg sarkában megbotló öregasszonyt. Induláskor még odaszólunk Mózi néninek, hogy megnézzük hátul a kertet. Mózi néni férje pár nappal a halála előtt térden állva gazolta ki a gyepet, és ezen őszintén meghatódunk. Paprikáit, ribizlibokrát megcsodáljuk, a macska nyávogását igyekszünk nem tudomásul venni. Érezzük azt is, hogy Mózi nénit most nem szabad egyedül hagyni, de ebbe nekünk nincs beleszólásunk. Azt sem tudjuk, mi lesz így a kerttel. Visszaintegetünk a beüvegezett verandára, és mobiltelefonnal lefotózzuk nemcsak a kertjét, de a saját házunkat is. Mindkettőnknek feltűnik, mennyire más innen nézve a saját házunk és a kis híján teljesen kiszáradt veteményeskertünk. Egyiken sem halljuk meg, hogy Mózi néni valamit még utánunk kiabál a repkények mögül. Mindannyian magunkkal vagyunk elfoglalva. A macskanyávogásról mindkettőnknek valami egészen más jut eszébe.
A közös vonatkocsiban ülve mindannyian egyszerre gondoltunk valamit Szabináról, amit aztán már soha senkivel nem tudtunk megbeszélni. Szabinát örökre elfelejtettük. Apámmal soha nem beszéltünk aztán arról, hogy Mózi néni férjének vezetékneve egészen a temetésig egyikünknek sem jutott eszébe.
A Telex tárcarovatának célja közelebb vinni az olvasóhoz a kortárs szépirodalmat, hogy az ne csak kisebb példányszámú irodalmi folyóiratokban jelenhessen meg, hanem olvashassa mindenki, aki napi sajtót olvas, ahogyan az 1900-as évek első felében ez még természetes volt. A sorozatban eddig megjelent írások itt találhatók .
