Cyberpunk sízőnek öltözve láttam meg a jövőt az Apple Vision Próval

Vasárnap délután két óra van, én meg éppen azt nézem végig, ahogy egy pteroszaurusz felkap egy kisebb dinót, és gigantikus pelikánként elkezdi egészben lenyelni szerencsétlent, a szájából fél percig lábak kalimpálnak kifelé. Később madártávlatból nézem, ahogy dinók egész hada repül alattam, egyszerre fog el a tériszony és a tengeribetegség, az agyam nehezen tudja feldolgozni, hogy eközben igazából nem megyek sehova, a nappaliban ülök a székemen és az Apple tavaly nyáron bejelentett szemüvege, a Vision Pro van rajtam.

Az Apple többször meggyőzött már arról, hogy fantasztikus kütyüket gyárt – amíg eszembe nem jut, hogy mennyibe kerülnek –, de nem sok reményt fűztem ahhoz, hogy az általuk csak térbeli számítógépnek nevezett Vision Prónak is sikerülni fog ez a bravúr. Az Apple tudatosan úgy reklámozta az első kevert valóságos szemüvegét, mint amivel nem kiszakadunk a valóságból, hanem kiterjesztjük annak határait, de nekem két nap alatt egyszer sem jutott eszembe, hogy innentől legszívesebben ezzel a fejemen élnék, és igazából forradalmi újítások sincsenek benne.

Ezzel együtt viszont a Vision Pro lenyűgöző cucc, olyan látvánnyal és megoldásokkal, amiket máshol eddig nem lehetett látni. Ha nem csinál is forradalmat, sokszor elhittem neki, hogy ez lesz a jövő.

Mi ez?

Azt már három éve is tudni lehetett, hogy az Apple aktívan dolgozik egy kevert valóságos szemüvegen, ami annak fényében meglepő lehetett, hogy sem Steve Jobs, sem az utódja, Tim Cook nem volt rajongója a technológiának. Jobs csak egy 2005-ben elejtett megjegyzésben nevezte bénának az akkor még gyerekcipőben járó, hatalmas szemüvegeket, de Cook jóval később, a Google Glass kapcsán beszélt arról, hogy hülyeségnek tartja őket. A Google Glass tényleg megbukott, de Cook egy tavalyi interjúban beismerte, hogy tévedett, és arról is beszélt, hogy ebbe a bizniszbe is úgy szálltak be, hogy olyasvalamit csináljanak, amit senki más.

Ez amúgy átfogó filozófia a cégnél, amibe persze az iPhone többéves késéssel bevezetett 120 hertzes képfrissítése, vagy a kizárólag az EU kényszerítése nyomán bevezetett USB-C csatlakozója miatt könnyű lenne belekötni. Mint vezeték nélküli, önmagában használható kevert valóságos szemüveg, vagy ahogy az Apple szereti nevezni, térbeli számítógép, a Vision Pro sem újdonság, a Meta Quest 3 is ilyen például. Megjelenésében viszont teljesen más szintet hoz az összes hasonló headsethez képest, és nagyjából fél óra használat után lesz teljesen egyértelmű, hogy hardveresen és a kezelőfelületét tekintve is ugyanez a helyzet.

A Vision Pro a sok szürkéjével le sem tagadhatná, hogy az Apple csinálta. A szemüveg kétféle pánttal, egy USB-C kábellel, egy 30 wattos töltőfejjel és a külön rácsatolható aksival érkezik, ami az egyetlen kábel lesz, amivel használat közben foglalkoznunk kell. A szemüveg eleje itt kivételesen nem tömör műanyag, hanem egy 3D-s hatással felturbózott, üvegborítású OLED-panel, ami használat közben kékes színekben játszik – ettől az egész kicsit úgy néz ki, mint ha egy nagyon drága síszemüveget viselne az ember.

Természetesen az üveg alatt található minden más is, vagyis az összes kamera, a LIDAR-szkenner és minden más szenzor, beljebb pedig az ezeket irányító R1-es csip és az M2-es rendszercsip, meg a ventilátorok. Az első panel tetején van még egy, az Apple Watchokról ismert tekerős gomb a jobb oldalon, és egy sima a balon, a szemüveg két szárán pedig, ahova a pánt is csatlakozik, a körülményekhez képest megdöbbentően jó hangszórópár, amiből meglepően kevés hang szűrődik ki, meglepően jól szól és a térbeli hangzással amúgy rengeteget dob az élményen. A szemüveg belső felén pedig ott a két lencse, amiket le lehet cserélni a direkt nekünk felírt dioptriás lencsékre is.

És akkor a végén említsük meg a show valódi sztárját is, a Sony által gyártott két 4K-s, összesen 23 millió pixelt számláló OLED-kijelzőt, amikről még úgy is érződött, hogy fantasztikusak, hogy nem az én szemem dioptriájához pontosan illeszkedő lencse volt a kütyüben (szemüveg nem fér be alá). Egy friss elemzés szerint ez a legdrágább eleme a szemüvegnek, darabja 228 dollárba kerül. Szintén eszerint összesen 1542 dollárba kerülhet alkatrészáron a Vision Pro, ami még az erre rárakódó költségek nélkül is háromszor annyi, mint egy Quest 3 fogyasztói ára. Ez a különbség viszont nemcsak az árcédulán, hanem használat közben is érezhető.

Hogy működik?

Az Apple kütyüiről általánosan elmondható, hogy nagyon egyszerű és gördülékeny a kezelésük, és bár a Vision Pro egy teljesen újfajta eszköz, itt is simán megoldották, hogy annyira intuitív legyen az egész, amennyire csak lehet. Nálunk egy előre beállított modell járt, úgyhogy csak a már létező beállításokat kellett újrakalibrálni, ami a bekapcsolástól számítva nagyjából pár perces folyamatot jelent. A szemüveg felrakása és a pánt megszorítása után be kell állítani a szemünk pozícióját, aztán jöhet egy rövid szem- és kézkalibráció – előbbinél a térben lebegő pontokra kell nézni és csippenteni őket, utóbbinál meg a kezünkre kell nézni –, és meg is vagyunk.

Nekem elsőre állati kényelmetlen volt a Vision Pro, de pár óra után sikerült megtalálni azt a beállítást, amivel egész jól is láttam, nem is égette szét a szemöldökeimet a meleg levegő és a hatalmas orrnyergem ellenére nem is nyomott nagyon a szemüveg. Ez huzamosabb ideig is kitartott, ami eléggé meglepett, mert a belezsúfolt rengeteg cucc miatt elég nehéz a szemüveg, ez a sok súly pedig mind az arcunkra nehezedik.

Az igazi mágia természetesen akkor kezdődik, amikor a Vision Pro kamerái életre kelnek, és elkezdik rávetíteni a szemünkre a környezetünket. Merthogy igen, az Apple nagy megoldása a kvázi kiterjesztett valóságra az, hogy virtuálisan leképezi a környezetünket, aztán ebbe a kameraképbe kever bele mindent. Vagyis a kameráin keresztül látja, amit mi látnánk, és a szemünk előtt levő képernyőkre ezt teszi ki, plusz belerajzol ezt-azt, amit kérünk tőle. Azt nyilván lehet látni, hogy nem a valóságot, hanem egy kameraképet nézünk; ha gyorsan mozdítjuk a fejünket, kicsit elmosódik minden, ha nincs elég fény, szemcsésedik a kép, és a látóterünk is szűkebb, mint ha a szemünkkel néznénk. De késleltetés szinte egyáltalán nincsen, és két nap után én nem nagyon tudom elképzelni, hogy hogyan lehetne még jobb az egész.

Ezen a ponton simán kiálthatnánk csalást, mert ez ebben a formában VR-szemüveg extra lépésekkel, de a Vision Pro ideális körülmények között pont úgy működik, ahogy a virtuális valósággal szemben konzekvensen a kiterjesztett valóság mellett érvelő Apple hónapok óta reklámozta. Szóval lehet, hogy ez csalás, de a Vision Pro ettől még egy olyan headset, ami nemcsak ki tud emelni a valóságból (VR), hanem fel is tudja turbózni azt úgy, hogy közben abszolút kompatibilis a legtöbb hétköznapi tevékenységgel (AR).

Az egészre pedig az teszi fel a koronát, hogy az Apple olyan kéz- és szemkövetést csinált a Vision Próhoz, amitől még két nap után is leesett az állam. Az igazán precíz irányításhoz még a Quest 3-nál is muszáj a két kontrollert használni, itt viszont nincsen semmi ilyen, és nem is hiányzik (a különbséget például itt lehet megnézni). A kézkövetés a külön ezt pásztázó kamerák miatt akkor is precízen működik, ha éppen nem látjuk a kezünket, és a szemkövetés is ugyanilyen, a kettőt együtt pedig a legegyszerűbben úgy lehet elképzelni, mintha a szemünk lenne a kurzor, a kezünk pedig a bal egérgomb.

Ez elsőre nem teljesen egyértelmű, de ha az ember túllendült azon, hogy nem úgy kell nyomkodni a levegőben lebegő paneleket, ahogy Tony Stark szokta a Marvel-filmekben, akkor a rendszer az iPadOS-ből származtatott VisionOS-szel párban nagyon könnyen kezelhetővé teszi a Vision Prót.

A kezelőfelület nagyjából ugyanaz, mint egy iPaden, irányítani pedig mindent a ránézés–ujjal csippentés kombóval lehet. Nekem ez teljesen kézre állt, pedig előzetesen eléggé tartottam tőle, és még a mindenki által lehúzott gépeléssel sem volt különösebb bajom, ami úgy működik, hogy egyesével rá kell nézni a betűkre, aztán csippenteni. Két nap után egy emailt már simán megírtam így, viszonylag gyorsan, de ennek a cikknek azért nem álltam volna neki rajta, és egy hagyományos billentyűzet (vagy a Sirinek diktálás) nyilván mindig gyorsabb és kényelmesebb lesz.

Mire jó, ha jó ez?

Az tehát nyilvánvaló, hogy a Vision Pro hardveresen és képességeit tekintve olyan ugrást jelent a VR-/AR-szemüvegek piacán, amire teljes joggal lehet büszke az Apple, de jogosan merül fel, hogy egyáltalán mire lehet használni a csodakütyüt, ha már megvettük 3500 dollárért. Erre a kérdésre pedig elég nehéz lenne válaszolni, mert a kezdeti hűha-faktor hamar elmúlik, és ezt nem csak saját tapasztalatból mondom, mert ez alatt a pár nap alatt többen kipróbálták a szemüveget, és a folyamat mindenkinél úgy zajlott, hogy

• hüledeztek egy sort, hogy mennyire menő az egész, hogy ott lebeg a menü, meg lehet ráncigálni az ablakokat;
• megnézték a dinós demót/immerzív videómontázst az Apple TV+-ban és ámuldoztak rajta egy újabb sort;
• kipróbáltak még véletlenszerűen egy-két dolgot;
• aztán negyedóra után visszaadták a Vision Prót.

Ennél persze jóval több időt is el lehet benne tölteni, és hazudnék, ha azt mondanám, hogy nem élveztem, amikor az IMAX alkalmazás berakott egy virtuális moziba egy gigantikus mozivászon elé, és húsz percig néztem egy űrhajósokról szóló filmet, amit csak le akartam csekkolni. Vagy amikor elindítottam az Apple TV+-ban a Prehistoric Planetet, és testközelből néztem dinoszauruszokat. Vagy ahogy a tekerős gombbal áttekertem magam a Holdra – igen, ez is egy funkció, többféle környezetbe lehet magunkat részben vagy teljesen áttekerni –, megnéztem ezt a klipet, és lefotóztam a Cyberpunk: Edgerunners főszereplőit.

A Vision Próval élmény a filmezés, immerzíven és nem immerzíven is, bár előbbi gyakran elég természetellenesen néz ki. A TV+-os demó focimeccses része viszont egyenesen szenzációs, ha tényleg így lehetne meccset nézni otthon a kanapéról, az önmagában simán eladná ezt a szemüveget. Azzal sem tud versenyezni semmilyen tévé, hogy a filmet kinagyíthatom akkorára, mint a nappali fala. VR-játékok viszont nem nagyon vannak a Vision Próra – bár a SteamVR állítólag már működik rajta, és Macről áttükrözve egy csomó más játékkal is lehet benne játszani, de itt persze csak annyi plusz lesz, hogy egy nagyítható, huzigálható képernyőn látjuk a a játékot. Pedig a Meta úgy is sikeres játékkonzolgyártó lett a Questtel, hogy a metaverzummal zsibbasztották a felhasználóik agyát. Ja, és a VR-pornó sem megy.

Ezek persze mind kiveszik az embert a valóságból, miközben az Apple azzal akarja eladni a szemüveget, amit akkor lehet vele csinálni, ha benne vagyunk a valóságban. Ilyen dolgokból viszont a puszta tényen túl, hogy egyáltalán benne lehetünk, nincsen túl sok. Igen, tele lehet pakolni ablakokkal a szobánkat, sőt, ha van Macünk, akkor annak a kijelzőjét is be lehet költöztetni a Vision Próba, hogy hatékonyabban dolgozhassunk (ezt sajnos nem tudtuk kipróbálni, mert csak akkor működik, ha ugyanazon az Apple ID-n van mindkét eszköz). Így, egy asztalnál ülve van is értelme, mert a szemüveg bőven van olyan erős, hogy elbírjon annyi ablakot, hogy még mögöttünk is tele legyen rakva minden.

Az viszont jó kérdés, hogy minek ehhez venni egy 3500 dolláros eszközt, aminek folyton a fejünkön kell lennie és amivel egy kameraképet nézünk, ahelyett hogy vennénk még két monitort az asztalra.

És ez még mindig messze a legjobb felhasználási mód, mert így töltőn lehet tartani az aksit, ami amúgy bő két óra alatt lemerül. Ezen túl nekem csak a főzés jutott eszembe, ahol hasznos lehet a Vision Pro, egyrészt mert ki lehet pakolni a konyhapult fölé a receptet egy ablakba, egy főzős videót mellé, plusz lehet időzítőt is állítani, amit aztán rá lehet húzni a sütőre, hogy a térben lássuk, mikor kell kiszedni a húst. Figyelemhiányos zoomerek kitehetnek még egy Subway Surfers videót is a tűzhely fölé, míg fő a rizs. Ez amúgy borús időben, a lámpa fényénél nálam sajnos tök narancssárga volt, és nem láttam rajta, hogy megfőtt-e, de fényesebb konyhában és/vagy jobb időben biztosan más a helyzet.

Amit még érdemes lehet kiemelni, azok a térbeli fotók és videók, amiket a Vision Próban meg lehet nézni a térben, amik egész jópofák, és tényleg menő, mikor egy panorámaképet úgy látunk, mintha tényleg ott állnánk, ahonnan fotózva lett, de engem ezek őszintén szólva azért nem nyűgöztek le túlságosan. Ezzel viszont végképp kifújt a felsorolás, nekem legalábbis egy olyan dolog sem jut eszembe, amit ne tudnék könnyebben megcsinálni egy már meglévő eszközzel a Vision Pro helyett, ami ráadásul menet közben a kamu TikTokos videók ellenére nem igazán használható (igen, az összes videó, amin emberek Vision Próval a fejükön az utcán sétálva a levegőben hadonásznak, csak trollkodás).

Megpróbáltam például itt végignyomkodni a japán kandzsileckéimet, méghozzá úgy, hogy közben a Holdon vagyok és a Stormot hallgatom a Godspeed You! Black Emperortól, de tíz perc után már nem igazán értettem, hogy miért csinálom ezt, mikor a gépemen ugyanez sokkal egyszerűbb lenne (a kezeim azért néznek ki így, mert sötét volt, amúgy egész jól látszanak virtuális környezetben is).

Ez lesz a jövő?

A Vision Pro nagy tragédiája, hogy remek élmény, amikor szinte pontosan ugyanazt látom, mint addig, csak meg tudok nyitni egy menüt magam előtt a levegőben, ki tudok rámolni egy rakás virtuális ablakot magam köré és úgy nézhetek videókat, olvashatok cikkeket vagy böngészhetek, hogy mindez tökéletesen belesimul a környezetembe – csak éppen semmi okom nincs rá, hogy ezt tegyem. És ezt nem csak én gondolom így, a rosszullétek és a kényelmetlenség mellett pont emiatt vitték vissza sokan a szemüvegüket a próbaidőszak végén.

Persze lehet azzal érvelni, hogy ez a szemüveg olyan, mint egy saját mozi, meg végtelen, akárhova áthelyezhető és átméretezhető tévé, számítógép és telefon, de a gyakorlatban ez teljesen felesleges, a technológia pedig annyira azért még nem jó, hogy az összes eszközünket kidobjuk és ezt használjuk helyette. Arról nem is beszélve, hogy mindent csak mi látunk benne, másokra nem terjed ki a valóságunk, szóval a közös mozizásnak, játéknak vagy igazából bárminek lőttek. Mehet is az újabb strigula a Vision Pro = VR egyenlet mellé.

A Vision Pro így abban a furcsa helyzetben van, hogy egyszerre lett sok szempontból messze a legjobb egy már létező kategóriában, és lett egy furcsa, minden ízében első generációs techdemó, tele olyan futurisztikus ötletekkel, amiket a mai technológiával nem lehet megvalósítani. Az egészről nehéz nem az első iPhone-ra gondolni, ami szintén csodabogárnak számított, hogy aztán néhány év alatt gyökeresen alakítsa át azt, ahogy a telefonokról gondolkodunk. Persze a telefonok és a kevert valóság evolúcióját nehéz párhuzamba állítani, de a Vision Pro használata közben én azért néha elhittem, hogy ez lesz a jövő.