Az új MacBook Air egy közel tökéletes ugrás a hipertérbe

Nem a legszerencsésebb ezzel kezdeni egy ilyen cikket, de én igazából soha nem akartam MacBookot használni. Alapból sem vagyok egy nagy laptoprajongó, de az Apple hordozható gépeit végképp felesleges rongyrázásnak éreztem mindig is. Elvégre dolgozni ugyanúgy tudok egy sokkal kevesebbe kerülő Thinkpaden is, és azon vannak még játékok is. Persze ezeknek a laptopoknak is megvannak az előnyeik – természetesen azon túl is, hogy a kiharapott almás logó és az utolsó milliméterig tökéletesre csiszolt dizájn miatt igazi státuszszimbólumnak számítanak –, de a magam részéről sosem éreztem azt, hogy olyat tudnának nyújtani, amire valaha szükségem lehetne.

Ennek fényében érdekes kísérletnek néztem elébe, amikor múlt héten a kezem közé kaptam az idei MacBook Airt, ami amellett, hogy megkapta az Apple saját gyártású, második generációs M2-es rendszercsipjét, egy elég látványos dizájnváltáson is átesett. Ott lebegett a kérdés: vajon az iPhone után újabb fronton fog megtéríteni az Apple, vagy maradok továbbra is szkeptikus? Néhány nap elteltével még mindig nem akartam azonnal rohanni a boltba, de az kiderült, hogy az új Air tényleg egy fantasztikus laptop, amit minden szempontból jó élmény használni. Tökéletesnek viszont nem lehet nevezni, pláne nem annyi pénzért, amennyit kérnek érte.

S, ás, tás, arculatváltás

Amikor az Apple két éve bejelentette, hogy a novemberben érkező MacBook Air lesz az első laptopja, amit az Intel processzorai helyett a saját gyártású M1-es rendszercsipjükkel szerelnek, túlzás nélkül a legnagyobb generációváltásukat vezérelték le a laptopos szegmensben. Az M1-ről szó szerint mindent megígértek, amit csak meg lehetett, és aztán egészen meglepő módon, annak ellenére, hogy az átállásnál kismillió dolog félremehetett volna, már az első generáció meghökkentően jól sikerült. Annak idején egy luxusautós hasonlattal élve azt írtuk róla, hogy ez a Ferrari nem elektromos motorra váltott, hanem vegytiszta fekete mágiára. Idén aztán a MacBook Próban befutott a csip második generációja, az M2 is, most pedig megérkezett az Apple néplaptopjába, az Airbe.

Ez fontos fejlemény, de előbb érdemes tenni egy lépést hátra, az Apple olcsó laptopjának ugyanis idén nemcsak a belseje, hanem a külseje is átalakult. Az Airt eddig két dologról lehetett tutira megismerni – az egyik a képernyő alá írt MacBook Air felirat volt, a másik pedig az ék alakú kasztni. Idén mindkettőt hiába keresi az ember: a felirat eltűnt, a laptop pedig már nem vékonyodik, mindenhol kb. 11 milliméteres, így ránézésre leginkább a tavalyi Prókat idézi. Abban is ezekhez hasonlít, hogy visszatért a MagSafe-töltő. A megszokott gagyi gumikábel helyett egy sokkal strapabíróbbnak tűnő, szövetborításút kapunk, és így mindkét USB port szabadon használható. Mondjuk, monitorból még mindig csak egyet lehet csatlakoztatni a laptophoz, praktikusan a bal oldalra, mert továbbra is mindkét lyuk itt van, a gép jobb oldalán csak a jack bemenet árválkodik.

A MagSafe-kábel mellett még egy 30 wattos adapter került az alapmodell mellé, más tartozék nincs is a dobozban.

Maga a laptop függőlegesen kicsivel nagyobb lett, ami szabad szemmel is látható előnyökkel jár. A hivatalos adatok szerint színesebb, fényesebb, szebb kijelző 13,3 hüvelyk helyett 13,6 hüvelykes, a vékonyabb kávákkal együtt pedig tényleg nagyon szemrevaló a végeredmény. Nem ez a csúcsok csúcsa, de az biztos, hogy a remek kontraszttal és az élénk színekkel mindent új szintre emelt, amit csak néztem rajta, a telexes cikkszerkesztő felülettől a 4K-s természetfilmeken át a Black Lagoon című animéig. Liptai Livi kollégám, aki évek óta egy korábbi Airt használ, nyilván más szemmel nézett rá, mint én, de ő is teltebb, élénkebb színekről, élesebb határvonalakról írt, és random videókat nézett, csak hogy rácsodálkozhasson, milyen gyönyörűek. A kijelző tetején lévő kamera is jobb lett, ettől ilyesmi minőségre lehet számítani, ami kifejezetten jó. Face ID-t viszont nem tud, szóval furcsa, hogy az új Airen van egy nagy notch, ami ugyan beleolvad a fekete menüsorba, de elég zavaró, hogy eltűnik mögötte a kurzor, és a menüpontok is be tudnak lógni alá.

A méretnövekedés másik nagy pozitívuma, hogy a funkcióbillentyűk az M1-es modellel ellentétben itt rendes méretűek, ami jobban is néz ki, meg jobb is használni így őket. Az új Airen egyébként is megmagyarázhatatlanul jó élmény a gépelés, pedig nem szeretem az alacsony profilú billentyűzeteket – a billentyűk nagyon halkak és egyszerűen jó lenyomni őket. A tapipad valamivel nagyobb, mint két éve volt, de ez eddig is az egyik legjobb eleme volt a MacBookoknak, szóval nem meglepő, hogy ezen kívül nem változtattak rajta semmit. A hangszórókat teljesen elrejtették az Apple mérnökei, a zsanérok között bújnak meg, ehhez képest a hangzás teljesen rendben van. Egy hangfalat nem fog leváltani, de el lehet vele lenni. Hiába lett egyébként nagyobb az idei modell, öt dekával könnyebb az elődjénél, de ezt aligha érzi meg bárki – a lényeg továbbra is az, hogy fel sem tűnik, hogy benne van a táskánkban, és kézben is kényelmesen lehet cipelni ide-oda.

Ez most nem dimenzióváltás

Most, hogy ezen túl vagyunk, vissza is térhetünk a hardverhez, vagyis az M2-es csiphez, amiről az Apple természetesen azt ígérte, hogy még az M1-hez képest is jókora teljesítménybeli ugrást jelent majd, ráadásul úgy, hogy közben az üzemidő is növekszik. Ahogy azt már korábban az M2-es Pro tesztjében is írtuk, mindebből a hétköznapokban az égvilágon semmit nem lehet észrevenni, ez pedig hatványozottan igaz az új Air esetében. Mert hát mi is az új MacBook Air? Egy vékony, könnyű, kompakt laptop, ami az Apple többi gépéhez képest nem kerül egy vagyonba, de nincs olyan hétköznapi feladat, amivel ne tudna megbirkózni, legyen szó akár multimédiáról, akár arról, hogy egyszerre fut egy rakás böngészős tab, a Discord, a Google Chat és közben éppen netflixezünk.

Egy régebbi, belépőszintű Airnek ez lehet, hogy sok lenne, de ha valaki elkezd dolgozni az idei MacBook Airen, ugyanazt fogja tapasztalni, mint az előzőnél: minden elképesztően gördülékenyen megy, semmire nem kell várni és eközben a továbbra is ventilátor nélküli gép egyáltalán nem is melegszik fel, és nem is merül le. Erről már két éve is ódákat zengtünk, idén az M2-es Prónál megint leírtuk ugyanezt, és én sem tudok mást mondani. Az amúgy közel sem belépő szintű céges Dell laptopom dühöngve hűti magát a nap végén, ahogy hízik a böngészőben a tabok száma, és fel sem merül, hogy munka közben ne legyen folyamatosan bedugva. Ehhez képest

ez a MacBook Air egy kilencórás munkanap alatt durván 70 százalékot merült, amikor pedig négy órán át folyamatosan benchmarkokat futtattam rajta, és a háttérben 4K-s videók mentek a YouTube-on, nagyjából hasonló volt az eredmény.

Ez egészen szürreális élmény, de tényleg ki kell emelni, hogy ez két éve sem volt másként, szóval csak emiatt nem sok értelme lenne cserélni. Ezt valószínűleg az Apple is pontosan tudja, mert a felhozatalnak továbbra is része az M1-es változat, de természetesen van előnye annak, ha valaki beruház az újabb modellre. Az M2-es gyakorlatilag mindenben megveri az elődjét, a Geekbench mérései alapján egyszálas teljesítményben konkrétan csak az M2-es Pro van előtte. Én is elbohóckodtam pár teszttel, a Cinebench két mérését és a Total War Saga: Troy benchmarkját futtattam le, ebből pedig két dolgot tudtam leszűrni. Az egyik az volt, hogy a MacBook Air még mindig nem videójátékokra való – az alacsonyabb igényű, jobban optimalizált játékokkal amúgy egész jól elboldogul, de ha valakinek ez a prioritás, az ennyi pénzért sokkal jobb gépeket is vehet –, a másik meg az, hogy hiába ketyeg a szupererős M2-es csip a gépben, ha nagyon meghajtja az ember, akkor elég komolyan elkezd melegedni.

Ez, mondjuk, nem is meglepő, elvégre nincs benne ventilátor, és akkor is értelmezhető időn belül tud exportálni, mondjuk, egy többperces, szanaszét effektezett, 4K-s videót, ha a melegedés miatt lelassult, pedig egyértelműen nem erre lett kitalálva. Erre persze az előző modell is képes volt, szóval most nincs szó dimenzióváltásról, azt majd valószínűleg a 3 nanométeres technológiával készülő M2 Pro és M2 Max csipek hozzák el. A Macworld tesztjei szerint egyébként a valóságban az M1-es modell nincs nagyon lemaradva, sőt van, ahol jobban is muzsikál az idei alapmodellnél. Ennek az egyik oka, hogy bár ezúttal is 256 gigás SSD került az alapgépbe, ez idén egy 256 gigás modult jelent két 128 gigás helyett, ez pedig a mérések szerint jelentősen lassabb írási és olvasási sebességgel jár.

Ez egy 600 ezer forintos laptop esetében elég kiábrándító, pláne mert potenciálisan lassíthatja is a gépet, ha az ember nagyon sok mindent csinál egyszerre, és a rendszer átmenetileg elkezdi a lassabb SSD-n elérhető helyet memóriaként használni. Emiatt a legtöbb szakújságíró azt javasolta, hogy legalább 512 gigás SSD-ben gondolkozzon az, aki meg akarja venni az új Airt, ez azonban tovább tolja felfelé az árat. Ha a drágábbik modellt vesszük, ami eleve 512 gigáról indul, már 749 990 forintnál tartunk, ez minden, csak nem olcsó, főleg nem az előző generációhoz képest, ahol a legalapabb modellt is bátran lehetett ajánlani bárkinek.

Lehet belőle klasszikus, de most még nem az

Az M1-es MacBook Air most hivatalosan 499 990 forintba kerül, ezért a pénzért pedig egy olyan laptopot kap az ember, ami a leghúzósabb feladatokban sem sokkal marad el az utódjától, a hétköznapokban pedig észrevehetetlen a különbség a két gép között. Persze az újragondolt dizájn sokat nyomhat a latban, ahogy a MagSafe, a jobb kamera vagy a nagyobb és szebb kijelző is, ennél az árnál már simán meg lehet indokolni ilyesmikkel azt a plusz százezer forintot. Többet már nem biztos, de a hardcore techvilág tanácsaihoz hozzá kell tenni, hogy az alapmodell előbbiekben taglalt problémáival a mindennapi használat közben én egyszer sem találkoztam.

Sima irodai munkával, filmnézéssel, cseteléssel, jegyzeteléssel, zenehallgatással és ezek kombinációival – tehát olyasmikkel, amikre elméletileg ez a gép való –, vagy akár programozással lényegében lehetetlen megizzasztani az új Airt, szóval ezen a potenciáis vásárlók nagy többsége legfeljebb elvi alapon háborodhat fel.

Persze lehet, hogy ha valaki időnként szokott 4K-s videófájlokkal vagy gigantikus, RAW formátumú képekkel dolgozni, de az áramvonalasabb Airt preferálta volna a Próval szemben, az pont az ilyen dolgok miatt gondolja meg magát. Ezek az emberek viszont megvehetik a drágábbik Airt, és rögtön meg is oldották a problémát, ez ugyanis pont annyiba kerül, mint a hasonló SSD-gondoktól szenvedő új MacBook Pro drágábbik verziója. Ami valamivel gyorsabb ugyan, de az előnyeit simán ellensúlyozni tudja az ahhoz képest tényleg rengeteg újdonságot felvonultató új Air. Az Apple tehát inkább az előző generációs Airnek csinált konkurenciát ezzel a laptoppal, ami amúgy nem is rossz stratégia, mert így egyszerre két Airt tartanak a tűzben. Az idei Próban pedig szó szerint csak a rendszercsipet kellett lecserélniük, szóval bukni nem nagyon tudnak rajta.

Felmerül ugyanakkor a kérdés, hogy van-e értelme 600 ezer forintot kiadni egy laptopra, ha valaki teljesen hétköznapi dolgokra akarja használni, a tesztidőszak alatt pedig arra jutottam, hogy ezzel a kitétellel szerintem nem. Az új MacBook Air egy lenyűgöző laptop, amiért még a windowsos élet után borzasztónak érződő Mac OS-t is hajlandó lennék megszokni, de nekem nem ad annyi pluszt egy sima laptophoz képest, hogy eltapsoljam rá egy használt autó árát. Ráadásul ha valaki a költséghatékonyság miatt beéri az alapmodellel, az hosszú távon ráfázhat, pedig a MacBookok egyik nagy előnye, hogy nagyon sokáig ki lehet húzni velük. Ha a magasabb árral egy 512 gigás SSD-t raktak volna az alapmodellbe, akkor szinte tökéletes lehetne ez a laptop, így viszont nehéz jó szívvel ajánlani, amikor ott van az elődje is a piacon. Minden megvan benne viszont ahhoz, hogy a következő tíz évben ez legyen a legnépszerűbb Air – előbb leárazva, aztán meg a használtcikk-piacon.