Az alapítványi egyetemrendszer maga a feudalizmus

Többek között az egyetemi vezetés elüzletiesedésétől, a függetlenség elvesztésétől és ezek miatt a hazai tudományos élet színvonalának csökkenésétől tartanak az Akadémiai Dolgozók Fóruma (ADF) eseményén megszólaló kutatók. A kutatási tervek felületes, megalapozatlan értékelésével, inkompetens döntésekkel, pénzek átcsoportosításával, minimális vagy nem létező kommunikációval és súlyos üzleti függőséggel találkoznak egyre gyakrabban a munkájuk során, mondták a rendezvényen.

„Kisebb bürokrácia, több pénz és nagyobb döntési szabadság – ez volt a mézesmadzag” – mondta Gyenge Zsolt, a MOME egyetemi docense, amikor Lőrincz Viktor Olivér, az ADF alelnöke arról kérdezte, miért volt eleinte bizakodó az egyetem a modellváltással kapcsolatban. A MOME esetében viszonylag korán felmerült a modellváltás, 2020 augusztusa óta működik az egyetem alapítványi formában.

2021 elején a kormány néhány hét alatt átnyomta az egyetemi vezetéseken a modellváltást, ami óriási feszültséget keltett az intézményekben, és a konkrét megvalósításról máig keveset tudnak az oktatók. A sor a Corvinusszal kezdődött, ők kerültek először alapítványi fenntartásba, majd jött a Színművészeti balhéja és a háttérben jó néhány további egyetem, ahol kevesebb kifelé is látható botránnyal sikerült elérni az átalakulást. A kormány a versenyképesség és a minőségi oktatás szempontjait hangsúlyozta, miközben az intézmények leginkább a politikai nyomás, a pluszforrások ígérete és a kimaradástól, másodvonalba kerüléstől való félelem hatására döntöttek a modellváltás mellett. Debrecen, Szeged, Pécs és a Semmelweis Egyetem februárban néhány hét alatt vitte ezt keresztül, miközben a belső viták elég korlátozottak voltak.

„Az állami működés olyan adminisztrációs terhet és fölösleges bürokráciát ró minden szervezetre, így az egyetemekre is, hogy az annak a működését gátolja. Úgy gondolták, hogy ez alól fel tudnánk szabadulni, ha magánalapítványi formába kerül az egyetem. Arról is volt szó, hogy kaphatnánk különböző ingatlanvagyonokat. Az volt a másik érv, hogy hosszabb távon ez a megoldás a költségvetés szempontjából kiszámítható, mert míg az állami költségvetés éves és mindig variálható, ehhez képest egy ötéves keretszerződés, finanszírozási szerződés fogja megoldani a problémát. A nagyobb összeget egyébként meg is kaptuk, 2025 végén fog lejárni, addig biztosított a finanszírozás.”

„Akkor még nem tudtuk, hogy nem ez lesz. Azt is gondoltuk, hogy az egyetem tudja majd kijelölni a kurátorokat, vagy legalábbis jelentős részben ráhatása lesz. Ehhez képest az adminisztráció például legalább megduplázódott, a vállalati szektorból érkező gazdasági és jogi adminisztráció költözött rá. Ezek az emberek bizalmatlanok az egyetemi kollégákkal szemben, ezért rengeteg ellenőrzés épült be a rendszerbe. Ennyit a hatékonyság növeléséről.”

Az alapítványosítás modelljei a nagy amerikai egyetemek voltak, de Havas Attila, a Közgazdaságtudományi Intézet tudományos főmunkatársa kiemelte: egyáltalán nem mindegy, hogy egy felsőoktatási intézmény alapítványi formában jön létre, vagy később alakítják át. „Ha valami pár száz évig úgy működik, hogy adományokat kap, amiket felelősségteljesen kell kezelni, az nem ugyanaz, mint amikor egyszer csak kap tíz százalék körüli részvényt egy vállalatból, aminek az elnök-vezérigazgatóját odaültetik a kuratórium élére, ami mindennek az ura lesz” – mondta.

Ezzel többek között a Corvinusra utalt, ahol a Mol állami kézben lévő 25 százaléknyi részvényeiből 10 százalékot birtokol az egyetemi alapítvány, Hernádi Zsolt, az olajcég elnök-vezérigazgatója pedig a kuratórium elnöke. A modellváltó egyetemeken egyébként is jellemző, hogy az alapítványokat a kormányfőhöz lojális személyek irányítják, a kuratórium pedig egy olyan döntéshozó szerv, ami megmondhatja, hogy milyen joga van a szenátusnak, illetve a kancellárnak. Hernádi Zsolt tehát gyakorlatilag önmagát ellenőrzi, ráadásul a munkáltatójává vált a három legfontosabb egyetemi vezetőnek: az elnöknek, a kancellárnak és a rektornak.

„A kuratórium gyakorlatilag állami vagyonnal gazdálkodik, mindenféle beszámolási kötelezettség nélkül a kormány, a parlament vagy bármiféle állami szerv felé. Ez önmagában nagyon problematikus. Ennek minősített esete szerintem, amikor egy egyetem konkrét vállalattal, gazdasági egységgel szemben kerül duplán kiszolgáltatott helyzetbe. Az egyetem legfontosabb bevételi forrásává az egyetemet fenntartó alapítvány Mol-pakettje vált, annak osztalékai jelentik a legfontosabb bevételi forrást” – mondta Ádám Zoltán, a Corvinus volt oktatója, akit azután rúgtak ki, hogy etikai eljárást kezdeményezett, miután egy befolyásos szülőkkel rendelkező hallgatóval kivételezett az egyetem. Ezzel kapcsolatban azt mondta, „valószínűleg nem így zajlott volna le ugyanez a történet, ha ez nem egy alapítványi egyetem, hanem rendelkezik azokkal az akadémiai szabadságra támaszkodó szokásos egyetemi rutinokkal, önvédelmi mechanizmusokkal, amelyekre hivatkozva le lehetett volna állítani egy ilyen egyetemvezetői szándékot”.

„Ez nem Amerika, sok módon nem vethető össze a helyzet az ottanival, vagy a nyugati, endowment-alapon működő magánegyetemi modellel, amiben például a CEU is működik. Ez lényegében egy államilag kiosztott, létrehozott és működésében elősegített feudum. Odaadtak egy egyetemet egy gazdasági csoportnak, akiket ezen keresztül is megerősít az állam a pozíciójában, és egyszersmind abba a helyzetbe hoz, hogy az államilag jóváhagyott, megerősített és intézményesített tudástermelésnek egy szeletét az ellenőrzése alá helyezi” – mondta Ádám Zoltán.

„A legújabb amerikai egyetemi botrányok egyébként azt mutatják, hogy önmagában az eredeti modell sem annyira tökéletes, hiszen az, hogy a támogatások megvonásával próbálják az egyetemeket ilyen vagy olyan döntésekre vagy nyilatkozatokra kényszeríteni, vagy azokat megakadályozni, már önmagában problémás. Ott is léteznek olyan nagy hatalommal bíró kurátorok vagy donorok, akik befolyásolni tudják az egyetemen zajló szakmai munkát” – mondta Gyenge Zsolt. Ezt érintő problémáról korábban már mi is írtunk, amikor kiderült, hogy a Princeton, a Stanford és az MIT elit egyetemek klímakutató intézeteit olyan olajcégek támogatják, mint a BP, a Ford vagy az ExxonMobil, amelyek így szerzett befolyásuk által bele is szólnak, hogy milyen kutatások zajlanak az intézményekben.

Gyenge Zsolt a MOME rektorpályázatának témáját is érintette, ahol az utolsó utáni pillanatban cserélte le a kuratórium javaslatára az egyetem a többkörös, nyílt szavazással kiválasztott rektorjelöltet. „Én többször dicsértem a folyamatot, ami nyílt és nyilvános volt, valóban rá lehetett látni, kérdezni, hogy az egyes jelöltek mit gondolnak, minden egyes szervezeti egységhez elmentek, hogy kampányoljanak. Az volt az elképzelés, hogy egy ilyen, nagy nyilvánosságot kapó pályázatnak az eredménye egy szenátusi szavazás lesz. Ez meg is történt november végén, a szenátus megválasztott egy jelöltet. Ez került a kuratórium elé, ami viszont hirtelen egy újabb kört szervezett az utolsó két jelöltnek, ami már zárt ülés volt, mondván, vannak még kérdések, amik nem hangzottak el, és ezeket nem akarják a nyilvánosság előtt feltenni. Nem tudjuk, hogy melyik jelölt hogyan felelt ezekre, de az biztos, hogy nem a szenátus jelöltjét választotta a kuratórium.” Gyenge Zsolt szerint ez a döntés, ha nem is törvénytelen, de mindenképpen szabálytalan volt. „Annyit lehetett volna tenni, hogy a kuratórium érvényteleníti a pályázatot, ha nem találja a szenátusi jelöltet megfelelőnek. Ez azért volt a MOME-n eléggé felkavaró, mert annyira hosszú és nyilvános volt a folyamat, az egész egyetemi közösséget bevonta, hogy valóban elhittük: tényleg van értelme. Valószínűleg ez inkább erődemonstrációra volt jó.”

A résztvevők beszéltek az MTA-tól elcsatolt, a legnagyobb – és egyetlen – magyar alapkutatásokat végző hálózat, a Magyar Kutatási Hálózatot irányító vezetők inkompetenciájáról is. Havas Attila bemutatott egy táblázatot arról, hogyan kell a kutatási terveket benyújtani: mindegyik, egyébként kifejtős témánál pár száz karaktert engednek csak meg a pályázóknak, és évre, hónapra, napra előre kérik a mérföldkövek bemutatását. „Ezt azért mondtam el ilyen részletesen, mert az egyik kutatóközpontnál megkaptam a témánként kiadott véleményt, ami egyes szám első személyben íródott.” Ez kritizálta a témára kért kutatási összeget, a munkaórák számát és azt is, hogy milyen tudományos megfontolásból vizsgálnák a kutatási témát. Végül a pályázatot hat másikkal együtt elutasították, a véleményt pedig a Magyar Kutatási Hálózat Irányító Testülete hivatalos bírálatnak tekintette. Az sem zavarta őket, hogy ezeket a kutatásokat külső forrásból finanszírozzák, tehát 2-3 hozzáértő értékelő részletes véleménye alapján szakmai döntéshozó testületek támogatásra méltónak tartotta ezeket azokat.

Kamarás Katalin, a Wigner Fizikai Kutatóközpont Szilárdtest-fizikai és Optikai Intézetének kutatóprofesszora hasonló történetet mondott el egy másik kutatóközpontról, ahol a kutatási tervet többek között azzal utasították el, hogy a bírálónak nem tetszett a kutatócsoport neve. Azt is elmondta, hogy voltak kutatóintézetek, amelyek a 2022-es átcsoportosítások után sokkal kevesebb összeggel gazdálkodhattak, például a Rényi Alfréd Matematikai Kutatóintézet, ami egy egész focicsapatot tudna kiállítani ERC-nyertes kutatókból.

Kamarás Katalin azt is nehezményezte, hogy a Magyar Kutatási Hálózat nem kommunikál közvetlenül a kutatókkal, ha pedig mégis, azt minősíthetetlen hangnemben teszi. Azt mondta, hogy Gulyás Balázs például csak egyenként találkozott az intézetigazgatókkal, nem volt hajlandó egyszerre leülni velük tárgyalni, a Tudományos Dolgozók Demokratikus Szakszervezetével pedig szinte szóba sem áll a hálózat. Gulyás Balázs korábban azt is állította, hogy egy felmérés szerint a kutatók jövedelme a háromszorosa a bérüknek, de a TDDSZ nem kapott választ arra, hogy ez milyen felmérés, és milyen módszerekkel készült. „Lényegében kiinduló feltételezésként, de érdemi igazolás nélkül derült ki, hogy a kutatóhálózat dolgozói nem megfelelően végzik a munkájukat, és elhangzott a kutatóbáró kifejezés is. Tehát vannak orvosbárók, és vannak kutatóbárók, akik borzasztó sokat keresnek.”

„A kutatóhálózat mindenkori fenntartója nem folytat kommunikációt a kutatókkal, legfeljebb főigazgatói szintig, de ott sem a kollektív bölcsességre támaszkodva, hanem külön alkukkal” – tette hozzá.

A kormány szerint az átszervezés célja a hazai tudományos élet és az innovációs teljesítmény javítása, csakhogy Havas Attila szerint az innovációt nem igazán lehet mérni. „Magyarország 2030-ra a világ legjobb 25, és Európa legjobb 10 innovátora közé szeretne tartozni” – mondta. „Én az innováció és a közgazdaságtan területén folytatok kutatásokat. Röviden annyit szeretnék mondani: nem lehet mérni, hogy ki a világ ötödik, tizedik vagy huszonötödik legjobb innovátora. Vannak úgynevezett eredménytáblák, de azok a szemétdombra valók. A kormány ezt nem így gondolja. Nemrég hallottam, hogy ezzel felzárkóztunk Belaruszhoz, ott tűz ki ilyen célokat a kormány.” Az innováció a vállalatok és nem a tudományos intézetek feladata, tette hozzá.

A Corvinuson az alapítványosítás után a publikációs teljesítmény valóban nőtt egyébként, de a vezetés megítélése nagyon rossz, a dolgozók 60-80 százalékánál abszolút negatív, mondta Ádám Zoltán. Az általános hangulat az, hogy a helyzet kiszámíthatatlan és méltatlan. Havas Attila megemlítette, hogy hallott olyan pletykákat: a Corvinushoz olyan kutatókat is becsatoltak, akiknek egyébként is nagy a publikációs termelékenységük, ezzel papíron javítva a statisztikákat. Szóba került az úgynevezett „forced ranking” is, amikor a munkatársakat három kategóriába sorolják, és kötelező a legrosszabba, vagyis a fejlesztendő kategóriába is embereket rakni. Ádám Zoltán szerint ez papíron nem így működik, de a tapasztalat azt mutatja, hogy igen.

Konkrét befolyásolásról egyik meghívott sem tudott beszámolni, Gyenge Zsolt azt mondta, pénzügyileg lehet mozgástere a kuratóriumnak. „A MOME-n volt egy elkerített összeg arra, hogy nagy presztízsű külföldi oktatókat, kutatókat, dizájnereket, művészeket hívjanak meg, ez most átcsoportosult a kuratóriumhoz szabad felhasználásra. Ezzel ettől kezdve ők rendelkeznek, tehát ha bármelyik tanszék, intézet szeretne meghívni valakit, akkor azt már nem az egyetemen belül, hanem a kuratóriumnak vagy az alapítvány adminisztrációjának jelzi, erről születik egy döntés, amibe egyáltalán nincs belelátásunk. Ilyen módon tud ez a befolyás megvalósulni” – mondta.

A meghívottak kitértek arra is, hogy mekkora érvágás az egyetemeknek a Horizont- és az Erasmus-pályázatokból való kiesés. Az ennek pótlására létrehozott magyar program nem működik. „Egy darabig reménykedtünk abban, hogy majd visszaengedik az egyetemet az európai uniós kutatási forrásokhoz, ami azt jelenti, hogy részt vehetünk a Horizontban, illetve a hallgatóink mehetnek az Erasmus-programmal külföldre, és jönnek hozzánk is erasmusos hallgatók külföldről. Ez körülbelül a tavalyi év közepéig tartott, és amikor világossá vált, hogy nem így lesz, áttért a házon belüli diskurzus annak a tárgyalására, hogy a magyar kormány által létrehozott pótlólagos alapok, ez a Horizont, tulajdonképpen lehetővé teszi a részvételünket” – mondta Ádám Zoltán. „Az én személyes tapasztalatom az, hogy nem teszi lehetővé. A külföldi partnerek egyszerűen nem értik, hogy ha ki vagyunk zárva a Horizontból, akkor hogyan akarunk együttműködni.” Gyenge Zsolt is azt mondta: nem tudja, hogy lehet ezeket a magyar csomagokat hozzácsatolni az uniós csomagokhoz. Az Erasmus esetében még több a mozgástér: a lejáró egyetemek közötti szerződések helyett lehet közvetlen, uniós segítség nélküli szerződéseket kötni.