Dollármilliókat öntenek az olajcégek a nagy amerikai egyetemek klímakutató intézeteibe

Princeton, Stanford és MIT – ezeket a rangos amerikai egyetemeket valószínűleg legalább névről mindenki ismeri. Mindegyik intézményben folyik klímakutatás is, amit, úgy tűnik, évtizedek óta legalább részben a fosszilisenergia-ipar tart kézben. A Brit Orvosi Egyesület szaklapjában, a BMJ-ben megjelent friss publikáció szerint az Egyesült Államok legnagyobb egyetemein bevett gyakorlat, hogy klímakutatást olajipari cégek támogassanak, például a BP, a Ford vagy az ExxonMobil. Ez már csak azért is lényeges kérdés, mert az Egyesült Államokban a legfontosabb, legjobban támogatott kutatások az egyetemi kutatóintézetekben zajlanak, ezekhez képest az állami intézetek háttérbe szorulnak.

Paul Thacker oknyomozó újságíró utánajárt, hogy milyen mértékben jelenik meg ez a támogatottság a legnagyobb egyetemek kutatóintézeteinél, és annak is, hogy mit szólnak ehhez a fiatal egyetemisták. Az első kérdésre vészjósló válaszokat kapott, a másodikra viszont reménykeltőt: úgy tűnik, a fiatalabb generáció már nem kér az olajipari cégek pénzügyi támogatásából. Thacker publikációja az első szisztematikus vizsgálat arról, hogy az elit egyetemek kutatásait mennyire befolyásolja az olajvállalatok finanszírozása.

A dohányipar után szabadon

A jelentés alapján úgy tűnik, a leggyakoribb befolyásolási módszer a megfelelő kutatási irány kiválasztása lehet: nagy divat például a szénmegkötő technológiák népszerűsítése, legalábbis az olajipari cégek által támogatott intézetekben. Ez azért is jön kapóra ezeknek a vállalatoknak, mert az egyébként gazdasági szempontból zsákutcának tűnő szénmegkötő technológiák mellett kevésbé kell a kibocsátáscsökkentésre figyelni. A simlisséget az is mutatja, hogy az ExxonMobil kutatói már 40 évvel ezelőtt megállapították: bár a szénmegkötés technikailag működik, gazdaságos valószínűleg soha nem lesz. „Bár azóta a hatékonyság azért javult, de nem annyira, hogy megérjen ennyi pénzt beleölni” – mondta a Telexnek Thacker.

Ez a taktika egyáltalán nem új keletű dolog, Thacker is párhuzamot von az olajipari támogatások és a dohányipar 1950-es évekbeli álságos munkája között.

A dohányvállalatok ekkor egyetemi tudósok finanszírozásával ellensúlyozták a dohányzás káros hatását kimutató kutatásokat. „Úgy gondolom, hogy a szénmegkötő technológiák az olajipar biztonságos cigarettái – mondta az újságíró. – Az 1990-es években a dohányvállalatok rájöttek, hogy nem tudják tovább azt marketingelni, hogy a cigaretta nem okoz rákot. Ezért kitalálták az elméletileg biztonságosabb cigarettát, ami persze nonszensz dolog volt, hamar be is tiltották a kifejezést. Hasonló, amit az olajvállalatok most a szénmegkötő technológiákkal művelnek.”

Hasonló zajlott egyébként az 1950-es években az Egyesült Államok kardiológiai kutatásaiban: a Sugar Research Foundation (mai nevén Sugar Association), egy cukoripari szervezet 1965-ben 6500 dollárt adott három harvardi kutatónak, hogy nézzenek át korábbi kutatásokat a cukros és a zsíros ételek hatásáról. A cukorlobbi elérte, hogy a kutatásban a zsír legyen az első számú közellenség, ami a szív- és érrendszeri betegségek egyik fő kiváltó okaként szerepelt – anélkül, hogy a cukor egészségkárosító szerepe középpontba került volna. Erről a sztoriról itt írtunk bővebben.

Ahogy korábban a dohány- és a cukorlobbi, úgy az olajvállalatok sem közvetlenül befolyásolják a kutatóintézeteket, hanem jellemzően a támogatásokon keresztül a saját érdekeiknek megfelelő kutatásokat preferálnak. Akadnak azonban olyan esetek is, amikor egy-egy kutatás közvetlen következményekkel járt: az MIT Energy Initiative kutatóintézete 2011-ben kiadott egy tanulmányt arról, hogy a földgáz helyettesítheti a szenet, mert a felhasználásával „csökkenthető a szén-dioxid-kibocsátás, ezáltal hídként működik az alacsony szén-dioxid-kibocsátású jövő felé”. A következő évben Barack Obama elnök hivatkozott az írásra, és a szóban forgó tanulmányért felelős kutatót, Ernest Monizt, ki is nevezte energiaügyi miniszternek. A tanulmány jelentősen hozzájárult a rétegrepesztéses (fracking) projektek számának megnövekedéséhez, és ezzel a palaolaj- és palagáz-kitermelés felfutásához. Utólag aztán kiderült, hogy a jelentés fő finanszírozója a földgázipar által indított nonprofit szervezet volt. A BP, Shell, ENI és Saudi Aramco több mint 25 millió dollárral támogatta az Energy Initiative munkáját. Moniz persze nem hozta nyilvánosságra, hogy ki finanszírozta a kutatását.

A BP és a Ford 2000-ben összesen 20 millió dollárt adományozott a Princeton Egyetemnek, hogy elindítsa az első nagy programot amerikai egyetemen a klímaváltozás kezelésére. A Princeton két éve kiterjesztette együttműködését az ExxonMobillal is. A Stanfordot sem kell félteni: az iskola ad otthont a Stanford Center for Carbon Storage-nak, támogatói közé tartoznak a Chevron, az ExxonMobil, a Shell és a Schlumberger olaj- és gázipari társaságok.

A fiatalok már nem kérnek a piszkos pénzből

Szerencsére úgy tűnik, a helyzet változik: a fiatalabb generációk már nem szeretnék, hogy az egyetemük olajipari támogatásokkal kutassa a klímát. „Ez a téma a fiatalok miatt került előtérbe – mondta Thacker. – Ők azok, akik rákérdeznek, hogy miért kell az egyetemüknek elfogadnia az olajvállalatok pénzét. De egyértelmű, hogy az idősebbek nem akarnak ilyesmiről beszélni, egész kutatóintézetek működnek olajipari támogatásból.”

A Stanfordnál az év elején hallgatók, öregdiákok, oktatók és munkatársak százai tettek közzé nyílt levelet, amelyben felszólították a Doerr Fenntarthatósági Iskolát – a Stanford első ilyen új kutatóintézete 70 év után –, hogy utasítsa el az olajipari támogatásokat. Egy, a levelet szintén aláíró stanfordi végzős hallgató, Celina Scott-Buechler, például elmondta: a Stanford előtt több éven át dolgozott az éghajlatváltozással kapcsolatos intézkedéseken egy amerikai szenátorral, és tanúja volt, hogy az olajipari cégek kiemelték az egyetemek finanszírozását, amikor arra kérték a kongresszust, hogy mérsékeljék az éghajlatváltozásról szóló törvényjavaslatokat. „Az MIT és a Stanford volt az a két egyetem, amelyeket a leggyakrabban emlegettek, amikor azt mondták: dolgoznak a megoldásokon, és elkötelezettek az éghajlatváltozás elleni fellépés mellett.”

Thacker szerint egyébként érdekes tendencia, hogy ezeken az egyetemeken elsősorban az orvosi karon dolgozók állnak ki az olajvállalatoktól érkező támogatások ellen. „A támogatott kutatók nem emelik fel a hangjukat, nagy részük valószínűleg nem is érti, hogy mi a probléma – mondta. – Az orvosi karon viszont első kézből vannak tapasztalataik az üzleti befolyásolásról, hiszen a gyógyszergyártók régóta próbálkoztak már hasonló taktikákkal.” Ebből nagy balhé volt a kétezres évek elején a Kaliforniai Egyetemen, amikor is egy gyógyszergyártó támogatni kezdett egy kutatóintézetet.

De most, hogy az olajvállalatok csinálják, már senki nem figyel oda.

Bár valószínűleg nem kizárólag amerikai tendenciáról beszélünk, Thacker csak az Egyesült Államok nagy elit egyetemeit vizsgálta, elmondása szerint azért, mert ezeken nagyon fontos kutatások zajlanak, amelyek sorvezetőként szolgálnak a többi egyetem számára. Az újságíró szerint ezért jelentenek fontos célpontot az olajvállalatok számára. A másik ok, amiért ezeken az egyetemeken ilyen tevékenység folyhat, az a jól bejáratott propaganda, mondja Thacker. „Gyakorlatilag mi találtuk fel a propagandát és a reklámokat. Ezért iszol Coca-Colát. Nem azért, mert az annyival jobb, mint a többi. Csak jobb a reklámja. Persze Magyarország is profi a propagandában, de az kicsit másmilyen, a termékeinket mi tudjuk jobban eladni.”

Thacker nem várja, hogy a tanulmány megjelenése után sorra álljanak fel az olajvállalatok által támogatott kutatók, de azt igen, hogy elkezdődjön egy olyan folyamat, amelynek nyomán egyre nagyobb figyelem irányul az ilyen jellegű befolyásolásra.