Több múlik az egy százalékunkon, mint gondolnánk

Az adóbevallásunkat május 22-ig adhatjuk be online, eddig a dátumig ajánlhatjuk fel a személyi jövedelemadónk egy százalékát egy regisztrált civil szervezetnek és további egy százalékát egy vallási közösségnek. Ugyan 1996 óta így van, mégis mindig sokan feledkeznek meg a döntésről. Noha a bérek növekedésével a civil szervezetekhez befolyt összeg évről évre nő, a felajánlók száma csökken.

2016-ban még 2,15 millióan, tavaly már csak 1,44 millióan rendelkeztek, az online benyújtás bevezetése jelentett komoly megtorpanást. Jó tudni, hogy míg az egy százalék felajánlása az egyházak esetében automatikusan érvényben marad, amíg nem módosítjuk döntésünket, a civil szervezeteknél ez nincs így.

Mire elég a felajánlható pénzünk?

Tavaly a bérek emelkedésével négy százalékkal nőtt a beérkezett összeg, és összesen közel 11 milliárd forint ment a regisztrált egyesületekhez. Az így kapott pénz a civil szervezetek egyik fontos, ha nem a legfontosabb bevételi forrása, úgyhogy érdemes keresni egy olyan ügyet, nonprofit közösséget vagy alapítványt, melynek szívesen adnánk segítséget.

A KSH adatai alapján 2012-ben a teljes munkaidőben alkalmazásban állók havi bruttó átlagkeresete 223 ezer 60 forint volt, míg tavaly ez 581 ezer 900 forint. Az pedig, hogy átlagosan mennyit jelent egy fő felajánlása, az a Bátor Tábor adataiból is látszik: 2012-ben 3871 forintot, tíz évvel később pedig 7583 forintot. Ahogy azonban a bérekkel együtt az egy főre jutó felajánlások mértéke nőtt, úgy az árak is mentek fölfelé – főleg az utóbbi hónapokban tapasztalt emelkedő infláció idején –, és durva visszanézni, hogy 2012-ben például egy liter 2,8 százalékos tej fogyasztói átlagára 231 forint volt, 2022-ben pedig 390 forint.

„A felajánlói számot tekintve sajnos nálunk is érvényesül az országos trend. Az eszja bevezetése óta egyre többen feledkeznek el rendelkezni, mert nincs dolguk az adóbevallással. 2016-ban még 25 ezer 100 felajánlónk volt, tavaly már csak 17 ezer 700. Ezt szerencsére valamelyest kompenzálta a bérek növekedése, viszont a gazdasági válsággal ez meg fog torpanni” – foglalta össze a Bátor Tábor egyik munkatársa a kilátásokat.

Egy százalék a gyerekek és szülők élményterápiájára

A Bátor Táborban 2001 óta dolgoznak azon, hogy élményeken keresztül változtassák meg a súlyosan vagy krónikusan beteg gyerekek és családjaik életét, illetve azoknak a családoknak segítsenek, akik elvesztették gyermeküket. A nemes célhoz nem kevés pénzre van szükség: egy órányi élmény körülbelül huszonötezer forintba kerül, és az alapítvány mintegy huszonháromezer órányi élményt nyújtott kétezerötszáz résztvevőnek. Idén szeretnék bővíteni tevékenységüket, a cél harmincezer órányi élmény háromezer főnek.

Ehhez rengeteg ember munkája szükséges: ötvenen tartoznak az állandó csapathoz Budapesten és Hatvanban, akik a résztvevők és önkéntesek toborzásával, a programok szervezésével, forrásteremtéssel és kommunikációval, a táborhely karbantartásával, valamint az alapítvány működtetésével foglalkoznak. Ehhez jön hozzá annak az ezer önkéntesnek a munkája évente, akik a kórházi és iskolai, valamint a tábori alkalmakban segítenek. Hogy mennyire erős közösségről van szó, azt az is mutatja, hogy a legtöbben visszajárnak, van, aki tizenöt éve önkénteskedik a Bátor Tábornál.

Az alapítvány tavaly majdnem 146 millió forintnyi felajánlásban részesült, ám szükségük is van minden pluszra. A civilek nagy része – így a Bátor Tábor is – többnyire piaci árat fizet a termékekért és szolgáltatásokért, amit egy profitorientált vállalkozás továbbháríthat a vásárlói felé. Itt viszont minden program ingyenes, ezért minél több támogatást kell szerezniük: a működéshez szükséges bevételeket kizárólag magánszemélyek és vállalatok támogatásából, valamint az egy százalékokból fedezik, és az infláció miatt közel tizenöt százalékkal több bevételre kell szert tenniük, hogy folytathassák a programokat.

A Bátor Tábornál éppen ezért hatékonyságnövelő és költségcsökkentő projektekbe vágtak, de az alapítvány nem tudja elégszer hangsúlyozni, hogy ha nem állnak melléjük elegen, veszélybe kerülhetnek az idei célszámaik, és nem fognak tudni annyi gyereknek és családnak segíteni átvészelni életük legnehezebb időszakát, mint amennyinek szeretnének.

Pótolhatatlan segítség a legnehezebb helyzetekben

Hogy milyen pótolhatatlan munkát végez az alapítvány, arról a Telexen több cikkben is lehetett olvasni. „Ha minden ember csak egy napot eltöltene a Bátor Táborban, sokkal jobb lenne a világ. Olyan figyelmet, törődést kaptunk, ami a hétköznapokból általában hiányzik” – ezt Rafael Kálmán fogalmazta meg, akinek kislánya, Dóri Down-szindrómával született, féléves korában esett át egy szívműtéten, majd a leukémiával is megküzdött.

Rafaelék a diagnózis után nem sok időt kaptak, hogy teljesen átszervezzék az életüket, hiszen az orvosok felkészítették őket, hogy mostantól a kórház lesz a második otthonuk. Később az osztályon dolgozó nővér ajánlotta nekik a súlyosan beteg gyerekeknek és családjaiknak szóló ingyenes élményterápiás programokat nyújtó alapítványt, ahova többször visszatértek. Dóri édesapja úgy fogalmazott, hogy a Bátor Tábor alkalmain végre nincsenek tabuk, és természetesen lehet a betegségről, illetve a nehézségekről beszélni.

Amellett, hogy a táborokba a betegséggel harcoló fiatalokat és a családjaikat várják, olyan terápiás programokat szintén szerveznek, ahova a gyászoló szülők jelentkezhetnek. Vigh-Kondor Judit először a fián keresztül ismerte meg a Bátor Tábort: az agydaganattal diagnosztizált Marcinak sokat segítettek, hogy elfogadja az állapotát. 2012-ben vesztették el a majdnem 19 éves fiút, és Judit a Lélekmadár Táborban próbálta idősebb fiával feldolgozni a gyászt, vagy ahogy ők mondták, a táborban egy következő szintre léptek, hogy maguk mögött hagyják a gyász mindennapos tényét. „Az volt a meghatározó a tábor turnusai alatt, hogy azt láttam, lehet ezzel úgy élni, hogy nem rokkansz bele teljesen” – mondta a daganatban elhunyt Marci édesanyja, aki a többi sorstársával együtt nézett szembe a tragédiával. Judit azóta önkéntesként segíti az alapítványt.