Túra Magyarország legmagasabb vízeséséhez

Túra Magyarország legmagasabb vízeséséhez
Ilona-völgyi vízesés – Fotó: Tenczer Gábor / Telex

Másolás

Vágólapra másolva

A maga 10 méteres esésével az Ilona-völgyi a legmagasabb természetes magyarországi vízesés, az egyébként is attraktív természeti jelenség vonzerejét pedig csak növeli a hozzá tartozó vad sziklakatlan. Vízbő, tavaszi időszakban tökéletes úticél a Mátrában, de még megfejeljük egy sziklakilátóval és egy panorámás hegytetővel.

Az Ilona-völgyi vízesés és környezete kissé a Holdvilág-árok borongós hangulatára emlékeztet, azzal a különbséggel, hogy vízfolyása állandó, és az egész térség valahogy monumentálisabb. Két megközelítést ajánlok hozzá, egy 16 kilométeres, egyéb látványosságokkal feltuningolt körtúrát, valamint egy könnyebb sétát a cikk végén.

Fotó: Tenczer Gábor / Telex Fotó: Tenczer Gábor / Telex
Fotó: Tenczer Gábor / Telex

A komolyabb túra Parádóhutáról indul, ahol több helyen is lehet parkolni, de legszerencsésebb a település felső sarkában a Clarissa-forrásnál letenni az autót. (A tömegközlekedés kissé nehézkes, Gyöngyösről visz busz a faluba.) A forrásnál feltankolunk innivalóval, az érdekes ízű, szénsavas-savanykás, vastartalmú forrásvíz gyógyító hatású.

A forrástól egből egy meredek kaptatóval indít a túra a sárga sáv (S) jelzések mentén. A fák göcsörtös gyökérzete egyfajta természetes lépcsőzetet alkot, így megkönnyíti a haladást. A S jelű turaút hamarosan összefut a P+ túraúttal. Mivel a 16 kilométeres túra során még tíz további túraútváltást terveztem be a minél érdekesebb túrakör érdekében, ezért egy újfajta módszert próbáltam ki mobiltelefonomon: a hangos túranavigációt.

Ennek lényege, hogy a cikkbe embeddelt térképet megnyitva ugyanúgy be lehet kapcsolni az automata, GPS-alapú hangirányítást, mint egy gépkocsiban, így előre hallom (angol nyelven), hogy mikor kell lekanyarodni, vagy áttérni egy másik ösvényre. Tudom, hogy a klasszikus, papírtérképes túrázás hívei most legszívesebben belelöknének egy hideg vizű patakba, de azzal, hogy nem kell folyamatosan a térképet bogarásznom, jobban rá tudok koncentrálni a túra élvezetére.

Szóval ott tartottunk, hogy a P+ jelű turistaúton haladunk az erdőben, a Holló hídon átkelve a Víz-patakon. Még a hegy aljánál járunk, aránylag szintben haladó ösvényen, így fordulunk rá a Pál-Bükki-patak völgyére, amibe a S+ jelű túraút vezet be. Az út tisztáson visz át, a Natura 2000-es tábla mögött glédában fekszenek a nemrég kivágott fák megtisztított hengerei. Kisebb fenyőerdő következik, a fákon látszik, hogy nem sokáig húzzák már, a klímaváltozás és a szútámadás szinte mindegyiket megbetegítette.

Fotó: Tenczer Gábor / Telex Fotó: Tenczer Gábor / Telex
Fotó: Tenczer Gábor / Telex

A fenyves után újabb váltás, ismét a sárga sáv jel a vezetőnk, igaz ez már egy másik sárga, nem az, ami az út elején. A hegyoldal megbillen, az út folymatos emelkedőbe vált. A sudár, szálegyenes, ezüstös törzsű bükk átveszi az uralmat az erdőben. Még átsüt a ritkás tavaszi koronán a nap, a lenti csenevész ágak levelei kicsattanóan élénkzöldek. Madár még valahogy kevés énekel, kedvencem és állandó füttypartnerem, a csilpcsalpfüzike mág sehol.

Az Ilona-patakot átlépve érünk ki az Ilona-völgyi vízeséshez vezető aszfaltúthoz a Visszhang-rétnél. Ez az aszfaltút az alapvető oka annak, hogy Parádóhutáról indultunk, és az erdőn át érkeztünk, próbáltam minél kisebbre redukálni a civilizációs nyomokat. Elvileg a parkoló lejjebb van, és nem lehetne bejönni, de csak bekószál idáig néhány autó, aminek vezetője tesz a természetvédelmi szabályokra. A műút már a zöld sáv (Z) túrajelet viseli, ezen haladunk felfelé az enyhe emelkedőjű völgyben.

Fent: Ördöggát, lent: Ilona-völgy – Fotó: Tenczer Gábor / Telex Fent: Ördöggát, lent: Ilona-völgy – Fotó: Tenczer Gábor / Telex
Fent: Ördöggát, lent: Ilona-völgy – Fotó: Tenczer Gábor / Telex

Egy kisebb erdei pihenő után a műút végén tábla áll, rajta az Ördög-gátak felirattal. Az úttól beljebb feltűnő, az idősebb üledékes kőzeteket áttörő „ördöggátak” valójában fiatalabb andezit kőzettelérek, amik a patak útjába tornyosulva egyfajta természetes kőgátakat alkotnak. Bár jelzett út nem vezet az oldalvölgy irányába, szolidan kitaposott ösvény mutatja, hogy merre kell menni. Most, csapadékosabb időben az Ördög-gátnál majdnem két méter magasságú vízesés csobog, mintegy megelőlegezve a nagy vízesést. Megéri a negyedórás kitérőt.

Visszatérve a műút végéhez egy ösvényen folytatjuk, a Z● jelű út, az Ilona-völgy és a patakvonalvezetését követve. Ezt a patak menti ösvényt már nevezem túraútnak: a völgy beszűkül, a patak szinte közvetlenül a lábunk alatt csobog, félig kimosott, tekervényes, buja gyökérzetű öreg fák mellett lépdelünk el. Annyira látványos a völgy, hogy szinte meglepetésszerűen érünk az Ilona-völgyi vízesés sziklakatlanjához.

A mintegy hatvan méter széles katlan közepén egy sziklák közti bevágásban zúdol le a víz egy 8-10 méter magas, vízszintes sziklafalról. Most közepes erővel zubog a víz, de a környéken szétszórt öles fatörzsek arról tanúskodnak, hogyha a patak megárad, akkor gyufaszálként dobálja a többmázsás fákat. Az Ilona-völgyi vízesés Magyarország legmagasabb és legmagasabban fekvő vízesése. Esésének hosszát egyedül a lillafüredi szárnyalja túl, de az nem számít, mert mesterségesen alakították ki a Palotaszálló építésekor.

Sokáig kutattam, hogy megtaláljam, ki az az Ilona, akiről a Mátra egyik legszebb völgyét és az ország legszebb vízesését nevezték el, mire a Természet világa folyóirat egy régi számában ráleltem a néveredetre. Eszerint a völgyet, a benne folyó patakot és vízesést is, a terület egykori birtokosa, gróf Károlyi György (1802-1877) az unokájáról, Dessewffy Ilonáról nevezte el.

Fent: Ilona-völgyi vízesés, lent: Ilona-völgy – Fotó: Tenczer Gábor / Telex Fent: Ilona-völgyi vízesés, lent: Ilona-völgy – Fotó: Tenczer Gábor / Telex
Fent: Ilona-völgyi vízesés, lent: Ilona-völgy – Fotó: Tenczer Gábor / Telex

A vízesés sziklafalát oldalról megkerüli a túraösvény, így fel lehet jutni a tetejére, sőt vakmerőbb túrázók egészen a sziklafal széléig, a vízesés tetejéig is kimerészkedhetnek. Azt gondolnánk, hogy a vízeséssel megvolt a látvány, de a völgy folytatása felfelé nemkülönben látványos. A patak vájta mély árok vállán kanyarog a túraösvény (még mindig a Z● jelű), a völgy sötét bevágásában misztikusan csillogó törzsű bükkök állnak vigyázban, a még ritkás levélzeten átüt a közeli csúcsok kontúrja.

Az egyik ilyen merész sasbérc felé igyekszünk felfelé a völgyben: a Disznó-kő irányába. Ehhez azonban még fel kell jutni a völgyfőhöz, majd a Nyugodalmi nyereghez, vagy ahogyan népiesen nevezik, a Markazi kapuhoz. Ez utóbbi már a Mátra felső bérceit követő, keletről érkező Kéktúra útvonalán van, és mint ilyenen, párszor már áthaladtam rajta, szemeimmel valamiféle kőkaput keresve. Kőkaput sosem találtam, most viszont utánanéztem és kiderült: a nyereg volt a Parád felől Markaz felé vezető közlekedési út kapuja, kvázi hágója a vadaskerten át, és erre jártak régen a markaziak a Mátrán át.

A kaputól a Kéktúra útvonalán már nincs olyan messze a Disznő-kő 737 méter magas sziklaorma, ami lényegében a Kis-Sas-kő északra kiugró hegyorra. A sziklakiugróra kiállva feltárul a Mátra északi fele, a távolban a Medves és a Karancs látszik. A hatalmas zöld tér felett állva szinte olyan az érzésünk, mintha a hegycsúcson állnánk, pedig a Kékestető még több mint 250 méterrel felettünk van a hátunk mögött.

A látványos Disznó-kő lényegében egy kilométeres kitérő volt túrautunkon, a Kék jelzésen visszafelé indulunk a Markazi kapu felé, hogy aztán 500 méter múlva a balról becsatlakozó S jelzésen leforduljunk a völgy felé. Persze, hogy ne legyen olyan egyszerű az út, a Rózsaszállás-forrásnál áttérünk a S● jelre, ez vezet ugyanis legutolsó állomásunk, a szép panorámát ígérő, 645 méter magas Szállás-hegy kopasz lejtője felé.

Lent: Disznó-kő – Fotó: Sigmond Árpád Lent: Disznó-kő – Fotó: Sigmond Árpád
Lent: Disznó-kő – Fotó: Sigmond Árpád

A hegytetőn valóban szép a kilátás, észak felől kibukkan a Kékestető tévétornya, nyugatról a Galya-tető tornyai integetnek. Az ilyen gyepes tisztások napsütésben az igaziak, akkor csábítanak kis heverészésre. Most azonban borult az ég, esőre áll, a nedves fűre nem lenne nagy öröm ráfeküdni, ezért rövid nézelődés után tovább indulunk a S● jelzéssel kidekorált erdei üzemi úton. Az erdei útról jobbra csatlakozik le a völgy irányába P+ jelű túraút, ami egy hosszú, egyenes lejtő az erdős hegyoldalban lényegében majdnem egészen a startpontunkig. Majdnem 300 méternyi szintet ereszkedünk rajta, de az utolsó 250 métert már a túra elejéről jól ismert (gyökérlépcsős) S jelű túraúton tesszük meg a Clarissa-forrásig.

A túra összesen 16,1 km hosszú, és körülbelül 5 óra alatt kényelmesen meg lehet tenni. A szintemelkedés sem nagyon acélos, összesen 675 méternyi emelkedőt (és lejtőt) kell leküzdeni. Tökéletes egy tavaszi hétvégi napra, Parádon pedig több olyan kisvendéglő is van, ahol egy jól megérdemelt vacsorával le lehet kísérni az izgalmakat.

A túra nagyítható térképe itt:

A cikk elején ígértem a sétálós verziót is. Kisgyerekeseknek, idősebbeknek a 6,5 km hosszú Ilona-völgyi tanösvényt ajánlanám, ami Parádfürdő keleti végénél, a Károlyi kastély (Rákóczi-fa) mellől indul és az Ilona-patak mellett, a zöld jelzésű turistaúttal megegyezően vezet az Ilona-völgyi vízesésig. Az út túlnyomó része könnyen járható, kisforgalmú műút, sok pihenőhellyel, rétekkel, ami az Ördög-gátaknál vált a már fentebb ismertetett rövid, izgalmas völgyszakaszba, a végén az Ilona-völgyi vízeséssel. Lustábbak egy jó darabig be tudnak menni autóval az úton a gépkocsiparkolóig, de ezt le se írtam.

Több kép a túráról erre nézegethető >>

További telexes túraajánlók ide kattintva >>