Ez a cikk több mint egy éve jelent meg, elképzelhető, hogy pár elavult infó is van benne. Ha ilyet látna, kérjük, jelezze.
Túra a Mátralátó panorámaverseny győztesére, valamint kistestvérére, a Cserhátlátó panorámaverseny dobogósára.
Ez a cikk 2022. szeptemberi, elképzelhető, hogy pár elavult infó is van benne. Ha ilyet látna, kérjük, jelezze.
A magyar hegységek nyugati szélei mindig tartogatnak meglepetéseket. Azt hittem, ismerem a Budai-hegységet, erre leesett az állam a Meszes-hegy körkilátásán, azt hittem, a Pilis már nem lep meg, amikor rátaláltam az Öreg-szirtre, a Börzsöny legszebb része a Csóványos, gondoltam, amíg meg nem másztam a Nagy Gallát és a Nagy-Koppányt. Most így jártam a Mátrában is a Nagy-Hársassal, és kistestvérével, a Somlyóval. (A Szépkilátás blog korábbi leírása a túráról.)
A Mátra nyugati szélein nem sok szép kilátással kecsegtető csúcs van. A legmagasabb a Muzsla, amire egy szép gerincen lehet felbaktatni, de a csúcs be van nőve fákkal. Aztán ott a messziről is megkapóan csapott formájú Ágasvár, de a tetejéről csak egy kis ablak nyílik nyugat felé a zöldben. Az Óvár és a Nyikom és magasabb 750 méternél, de kilátás nem sok róluk (hacsak nem számoljuk a Nyikom csúcsán épület Gortva-Jójárt-kilátót, ami kiemelkedik a fák közül).
Ennek ellenére sok jó hely van ezen a részen, ennek megfelelően sokszor jártam erre, és valamennyiszer elautóztam a 21-es úton egy középmagas hegy mellett, aminek a tetején egy betontorony, hivatalos nevén egykori geodéziai mérőtorony áll. Mindig gondoltam rá, hogy meg kéne nézni egyszer azt a tornyot, de valahogy annyira nem ígért sokat, hogy mindig kimaradt.
Egészen a múlt hétig. A Börzsönybe tartottunk volna, de a meteo radarképe azt mutatta, hogy ott esni fog, tőle keletebbre, a Mátránál pedig nem. Oké, irányt módosítottunk, legyen a Mátra, de minél közelebbi része. Ekkor jutott eszembe a torony, ami bizony a Budapest felől a leginkább közel esik. Nem tudtam a hegy nevét, nem tudtam, visz-e rá jelzett túraút, nem tudtam, honnan fogjuk megközelíteni, de nekivágtunk. Mire odaértünk a kocsival (egy órán belül és némi térképböngészést követően), már tudtuk, hogy Szurdokpüspökiből indulunk el felfelé a piros jelzésen az 509 méter magas Nagy-Hársasra (mert így hívják a hegyet) megyünk.
Hogy ne legyen nagyon kurta a menet, megküldtem még a túratervet a hegy túloldalán fekvő Széleskői-tóval, ami egy érdekes hegyi tónak ígérkezett, valamint még egy kicsit délebbre a 387 méter magas Somlyóval, amiről a térkép jelzései szerint korrekt kilátás volt kilátásban. Nem is csoda, mert ha a térképen nézve a Mátra egy kiselefánt feje, akkor a két becélzott csúcsot tartalmazó nyúlvány a kelet felé lelógó ormányka, ami körül nagyrészt már sík környék van.
Szurdokpüspökiben pont a faluhatáron sikerült leparkolni, ahol a piros túraút bemegy az erdőbe. A csúcsig vezető erdei út fiatal, karcsú tölgyesen visz át. Az erdőnek abban a tavaszi pillanatában jártunk, amikor már húzza fel az élénkzöld levélruhát, de még nem borít el mindent a lombsátor és aránylag jól látszanak a domborzati vonulatok. A frissen kibomló leveleknek is van egy erősen naturális illata, ami friss, eső utáni földszaggal eluralta az erdőt.
Azt, hogy a túra nem csak egy egyszerű rutinkör lesz, hanem írok is róla egy posztot, akkor tudtam meg, amikor a süvítő szélben nagy nehezen felnyitottam a torony tetején levő vas csapóajtót, és kiléptem a korlát mellé. Jó, mondjuk tény, hogy szép tiszta idő volt, a Börzsöny felől látványos viharfelhők úsztak be, és akadtak fenn feketén a Mordorrá változott Muzsla csúcsán, a Kékes felé pedig szelíden kék, jókedvűen bondorodó hangulatú emelkedők mosolyogtak, de azért a csúcs elhelyezkedése is olyan, hogy a Mátra dobogós kilátói közé emeli.
Mintha páholyban ülnénk, úgy terül el előttünk észak felé a hegység, gyönyörűen látni a széleit, belátni a középső, zártabb részekbe. Ha ez nem volna elég, nagyon jól látszik kicsit távolabbra észak-kelet felé a Karancs és a Medves, lejjebb (10 óránál, mondaná egy kommandós) a Cserhát leszebb vonulata a Tepkével, még lejjebb a Szanda vára és fura formájú hegye, mögötte pedig a Naszály és a Börzsöny. Dél felé, ameddig a szem ellát, az Alföld. Beütött a wow-faktor, kilengett a Huh-o-meter, csiripelt a chi-detektor – magyarul elszállt egy-két azannya! a szélben. Hozzáteszem, igen erős szél volt, de alig akartunk lejönni.
Geodéziai mérőtorony: földmérési célokat szolgált egykor a hegyek tetején. Magyarországon a hetvenes években kezdték el építeni őket. 107 darab van belőlük, de a műholdas helymeghatározás (GPS) elterjedése óta kikoptak a divatból. Általában nagyon jó helyen állnak, többet (Csóványos, Pilis-tető, Zengő) kilátóvá alakítottak. Érthetetlen viszont, hogy a többit, például a Gerecse tetején, a Naszály csúcsán, vagy akár itt a Nagy-Hársason miért hagyják rohadni.
A hegyről lefelé lépegetve elég hamar elértük a Széleskői-tót. Az „Apci tengerszem” művésznéven is ismert bányató elég népszerű a környéken, ezt a hirtelen megszaporodó, nem épp klasszikus túraruhába öltözött kirándulósokaság elég jól mutatta. Mi tagadás, az egykori andezitbánya gödrében szép türkízkéken csillogott a víz, lent a parton sok ember múlatta az időt. A fő látványosság egy mini motorcsónak-modell volt, ami éles kanyarokkal szelte a vizet. Mi megelégedtünk azzal, hogy a 15 méter magas sziklafal széléről bepillantsunk a tavat tartalmazó katlanba, és már mentünk is tovább.
Sokkal jobban tudtam értékelni a Nagy-Hársas és következő célunk: a Somlyó közötti nyereg derűs kaszálóit, mezőit. Talán innen a legszebb a Kékes ilyenkor, amikor kékesen szétterül a sárgálló repceföldek felett. A nagy csodálkozásban hamar feljutottunk a Somlyóra, ami megint csak nagy meglepetéssel szolgált.
A 387 méter magas csúcs panorámája nyugat felé nyitott, tehát pont azt nem láttuk, amit már felfelé is jól megcsodáltunk, nézhettük viszont azt, amit a hegy addig eltakart előlünk. Lényegében mindent: a Cserhát dimbjeit-dombjait, a Naszályt, és mögötte a Visegrádi-hegység, valamint a Börzsöny magaslatait. A csúcson felállított kereszt különleges hangulatot ad a kilátásnak.
A tetőn a csúcskereszt mellett egy összetört emléktábla is emlékeztet arra, hogy valaha (1746-ban) tízfős kápolna állt itt. A kápolnát egy remete gondozta, de valószínűleg valami baja eshetett, mert 1786-ban az épületet már romként jelezte a térkép. A kápolna helyén nagyon régen sáncvár volt a régészeti kutatások szerint.
A Somlyó teteje alkalmas egy hosszabb pihenőre. Minden van ami ehhez szükséges: kényelmes fű, széles, nyugtató panoráma, kevés ember. Ez a túra fordulópontja. Innentől visszafelé mehetünk ugyanazon az úton, amin jöttünk. Mi elkerültük a zsúfolt tavat és a Nagy-Hársas kaptatóját, és a piros + jelű túraúton tértünk vissza majdnem Szurdokpüspökiig. A piros + a falutól két kilométerre dob ki a műútra, de az aszfalt mellett szinte végig ösvény visz, ráadásul belekóstolhatunk a Köszvény-kút vizébe, amitől állítólag még a féllábúak is kánkánt járnak. (A kút vize amúgy jó minőségű, de kémiai szempontból vas-ion és mangán-ion tartalma miatt kifogásolt.)
A túra hossza 17,6 kilométer, ami pont egy szép kellemes menet. A szintemelkedés sem gyilkos, összesen 675 méternyit kell kaptatni (és ereszkedni). Az egész kényelmesen megjárható hat óra alatt, és akkor a pihenőket is beleszámoltam. Fővárosiaknak a legideálisabb túrahely, hiszen a Mátra legközelebbi része, egy óra alatt elérhető az autópályán. Szurdokpüspöki végében bőven van parkolásra alkalmas hely, a vasútállomás sincs nagyon messze.
Nagyítható térkép az útvonalról:
A Szépkilátás – A Telex túrarovata friss anyagokból, valamint a korábbi blog.hu-s Szépkilátás blog túraleírásainak az archívumából állt össze. Ez a poszt 2021-ben jelent meg, de hangulatában most is ugyanilyen végigjárni az útvonalat.
További mátrai túracikkek:
