Karácsony nemcsak a szeretet és ajándékozás ünnepe, hanem valljuk be, a nagy közös evéseké is. És mi az egyik legjobb módszer a belapátolt kalóriák elégetésére? Bizony, egy jó, de nem túl megerőltető túrázás a friss levegőn. Ennek egy lehetséges terepét mutatja be a következő leírás. (A Szépkilátás blog korábbi posztja alapján.)
Ez a cikk 2022. decemberi, elképzelhető, hogy pár elavult infó is van benne. Ha ilyet látna, kérjük, jelezze.
Úgy indult, hogy Gabi már egy ideje meg szerette volna nézni a gyöngyösi rokonok új babáját, és semmi kifogása nem volt ellene, hogy összekössük a gyereknézőt egy jó karácsony utáni levezető túrával. Ha már Gyöngyös, akkor természetesen a Mátra. Dél körül értünk fel Galyatetőre, ahol az egyik parkolóban hagytuk a kocsit. Kicsit kavarogtunk, míg feltaláltunk a Péter-hegyese kilátóhoz, viszont szerencsénkre egész jó volt az idő, aránylag jó képeket tudtam lőni.
Amúgy nem csoda, hogy elkavarodtunk, a Galyatető környékével kapcsolatban elég nagy zűrzavar a fejemben. Először is: Galyatető nem hegy, nem is település. Akkor mi? Így, egybeírva csak egy városrész, pontosabban jóval odébb fekvő Mátraszentimre településrésze. Nevét a közeli Galya-tető hegycsúcsról kapta, ami a Mátra (és az ország) 3. legmagasabb pontja, és mint ilyen, azt gondolnánk, hogy nyilván ott van a kilátó is.
De nem, a jellegzetes galyatetői kőkilátó nem a Galya-tetőn van, hanem 300 méterre keletebbre, a Mátra 4. legmagasabb csúcsán, a 960 méter magas Péter-hegyesén. Ezen igazodjon ki valaki! A tetején vasketreccel megáldott Péter-hegyese kilátó 1934-ben épült, öt évvel megelőzve a galyatetői Nagyszálló átadását, amitől egyébként 200 méterre északra áll.
Frissítés: Ez a cikk egy 2013-as túra leírása, de ma végigsétálni rajta ugyanolyan élmény, mint akkor. Az elmúlt 9 évben természetesen történtek változások, így például szépen felújították, sőt bivakszállással egészítették ki a Péter-hegyese kilátót, amit természetesen az átadás után rögtön le is teszteltünk, az arról szól cikk itt olvasható. A poszt fényképei még a korábbi, felújítás előtti állapotot mutatják, így akár még muzeálisnak is tekinthetők.
Mindkét épületet abból a sötétbarna kőből rakták ki, ami annyira jellemző itt a Mátra tetején. A kilátás 180 fokos, főleg a Mátrától északra fekvő területeken lehet legeltetni a szemet, de azért látni a Kékest is. A kilátónál döntöttünk úgy, hogy onnan dél, dél-keletnek vesszük az irányt, és lemegyünk a Csór-réti víztározóhoz a Nyírjes-bérc alatti völgyben.
A tónál felmászunk a Csór-hegyre, annak a tetején az egykori Kós Károly kilátónál visszafordulunk, és a Mátrabérc-túra vonalán, a gerincen ülő csúcsokon áthágva visszacsorgunk Galyatetőre.
Az első pár száz méteren még úgy tűnt, hogy marad a ragyogó idő, a Kékes felett mosolygott az ég. Nem sokkal később dél felől megérkeztek a decemberi felhők, szinte fájt, ahogy a tévétorony tűje beleszúrt a fehér paplanba.
Bosszúból befordultunk a jeges úton az erdőbe. A völgyben nem sok érdekes történt, ezért jobb híján folyamatosan azon feszültem, hogy sötétben és sűrű hóesésben fogunk botorkálni az út végén, örülhetünk, ha nem tévesztjük el az utat. Gabi viszont lecseszett, hogy semmi értelme idegeskedni, a Mátrában nem lehet eltévedni. Ezzel úgy jól el is voltunk a Nyírjesi erdészházig, amihez már egészen közel volt a víztározó.
Meglepetésünkre a mesterséges tavat a vízművek erős kerítése védte. Azt gondoltuk, hogy körbejárjuk, valahol biztos be lehet látni, de a Kisagyagos-folyásnál hiányzott a drót, és be tudtunk sétálni. Lementünk a partig, ahol a maga decemberi zordságában elénk tárult a befagyott víztározó. Igen különös hangulatot árasztott.
Érdekes, hogy később, amikor rákerestem a víztározóra, egy terepsegway-es oldalon a „titkok és rejtélyek túrájaként” aposztrofálták az ide vezető utat, ami „igen kevés látogató kiváltsága lehet”. Igencsak megtisztelve érezhettük tehát magunkat, mint kiváltságos látogatók. (Haha.)
A Csór-réti víztározó egyébként Magyarország legmagasabban fekvő, ivóvízellátást szolgáló víztározója és egyben víztisztítóműve. 534 méter magasan van, 1977-ben épült meg, és hét közeli község vízellátását szolgálja. Az 1,1 millió köbméteres tározót öt patak táplálja.
A tározót a Kisagyagos mentén hagytuk el, innen indult a kapaszkodónk a 738 méteres Csór-hegyre. A víztározónál megalapozott zord hangulatban nem volt nagy öröm látni a 2001-ben kidöntött, egykori Kós Károly kilátó földön fetrengő fahulláját a Csór-hegy tetején...
...és sivár, kör alakú betonalapját, ami leginkább egy titkos UFO-leszállóhelyre emlékeztetett. Magyarország legkérészéletűbb kilátójával kapcsolatban csak homályos infók találhatók a neten, állítólag csak tíz évig állt, majd balesetveszély miatt lezárták, aztán le is bontották. Történetét részletesebben megpróbálom vázolni a cikk után.
Ahogy ráfordultunk a visszafelé vezető gerincútra, mintha elfújták volna minden bajomat. A hegygerincen haladó ösvények valahogy mindig így hatnak rám, pláne, ha az út lefelé vezet.
Közeledett az este, a fák között ködfoltok jelentek meg. Itt a kék kereszt jelzés mentén haladtunk. Az egyik fa még külön drukkolt is nekünk. A gerincen egymás után sorjáztak a csúcsok. Elsőnek a Vércverés (699 m) bukkant fel.
A csúcsok közötti nyeregbe besütött a nap. Aztán jött a Nagy-Lápafő (679 m). A fák közül néha előbukkant Parádsasvár. Csakhogy a nap úgy gondolta, hogy nem világít már sokáig nekünk.
Közeledtünk Galyatetőhöz, az újabb lejtő után felbukkant utolsó előtti állomásunk, a Mogyorós-orom (842 m). A tengerészgyalogos séróval megtisztelt ormon utolsókat hunyorgott a nap.
Beértünk a sötét erdőbe. Az utolsó egy kilométert tök sötétben tettük meg. A fejlámpák sugarában csak néha villant meg a turistajelzés. Korai sejtelmem beigazolódott: szitálni kezdett valami, ami leginkább gombostűfejnyi jéggolyóra emlékeztetett. Sötét is volt, homály is volt, de most már egyszerűen nem érdekelt. Minden kényelmetlenség ellenére úgy éreztem magam, mintha otthon lennék. Derűsen ropogtatva lépegettünk a hirtelen megfagyott avaron.
Olyan jó kedvem volt, hogy ha szembejött volna az erdő szelleme, neki is barátságosan meglapogattam volna a hátát, és megkínáltam volna mentolos rágóval. (Más már nem nagyon volt nálam.) Ilyen hangulatban értünk vissza Galyatetőre, ahol már csak néhány magányos lámpaoszlop pislákolt a ködben.
Konklúzió: A 14 kilométer hosszú, összesen 650 méter szintemelkedést tartalmazó túra kiváló egynapos, sőt félnapos gyaloglás. Karácsony utánra ideális, de bármikor kényelmesen teljesíthető. Első fele a völgyben nem túl izgalmas, a víztározó viszont valóban hangulatos – ha éppen be lehet menni. A Kós Károly kilátó szomorú roncsát hamar feledtetik a Mátra-gerinc ormai.
A túraútvonal nagyítható térképe:
De miért döntötték ki a lándzsahegy-kilátót?
Ami forrás fellelhető volt, az is elég kurtán-furcsán írta le a történteket: „A kilátót 1984-ben adták át, tíz év múlva pedig már le is zárták állítólagos életveszélyessége miatt. A megmentésére tett kísérletek – talán soha ki nem derülő érdekellentétek miatt – eredménytelenek maradtak. 2001 májusában minden előzetes egyeztetés nélkül, csendben elbontották”. Rejtély.
Dudás Béla, az Egererdő erdészetvezető megkeresésemre annyit tudott mondani, hogy a kilencvenes évek második felében a kilátó főtartói már nagyon meggyengültek, ezért az életveszélyessé vált. Elmondások szerint már a beépített fenyőgerendák sem voltak a legjobb minőségűek, a faanyag-védelem is csak felületi volt. Ezen kívül baltával estek neki több esetben a tartóknak. Az esetleges újjáépítésről annyit írt, hogy a Csór-hegyen nem lát esélyt az újjáépítésre – elsősorban természetvédelmi szempontok miatt. A volt kilátó környezete ugyanis örökerdő besorolást kapott, ezért legalább 30 méteres építményre lenne szükség.
Sikerült utolérnem Dala László erdőmérnököt, a kilátó szellemi gazdáját is, aki szívesen beszélt a kilátóról. Mint mondta, a nyolcvanas évek elején a 738 méter magas Csór-hegyen geodéziai magaspont volt, gyönyörű kilátással mindenfelé. Ezért a fejébe vette, hogy oda kilátót kell építeni. Összekalapozott kb egymillió forintot a Mátra-Eger-Bükk intézőbizottságtól és a gyöngyösi tanácstól, és keresett egy jó faszerkezet-tervezőt. Sikerült rálelnie Vas Dénes okleveles építészmérnökre, aki vele együtt nagy rajongója volt Kós Károlynak, a neves erdélyi írónak, építésznek. Mivel 1983-ban jártak, Kós Károly születésének századik évfordulóján, nem volt kérdés, hogy a kilátót – a II. világháború után elsőként az országban – róla fogják elnevezni.
Vas Dénes megtervezte a kilátót, az ahhoz szükséges, Magyarországon igen ritka 16 méteres szarufát pedig a bükki Hideg-víz-patak völgy fenyvesében találtak végül. A betonalap lefektetése után egy utánfutós traktor húzta fel a szálfákat a hegyre egy nyiladékon, a kilátó pedig az író-építész születésnapjának 100. évfordulójára elkészült.
A 16 méter kilátószintű, 26 méter magas, lándzsahegyre emlékeztető Kós Károly kilátó faszerkezetével már kezdetben is volt egy kis gond, mert horizontálisan elmozgott-elcsavarodott. Ezen úgy segítettek, hogy sodronyokkal megfeszítették a tartókat. Csakhogy a kilátó úgy tűnik rossz csillagzat alatt született, mert a látogatók elég gyorsan lepusztították. Gyakran tüzet raktak a kilátószinten, ami egy faszerkezetnek nem tesz jót. Valakik, nem tudni, milyen okból, talán gyújtósnak, meg-megfaragták baltával a toronytető csúcsát alátámasztó császárfát is. Ráadásul kiderült, hogy a faszerkezet gerendáiba a szú is beleette magát.
Ezért az átadás után körülbelül tíz évvel megroggyant a kilátó teteje és lépcsője, ami miatt le kellett zárni. Mivel a lezárás ellenére is voltak, akik felmásztak rá, végül kidöntötték. Dala László szerint azért fajulhattak el a dolgok, mert a kilátónak igazán sosem volt gazdája.
A Szépkilátás – A Telex túrarovata friss anyagokból, valamint a korábbi blog.hu-s Szépkilátás blog túraleírásainak az archívumából állt össze. Ez a poszt 2013-ban jelent meg, de hangulatában most is ugyanilyen végigjárni az útvonalat.
További mátrai túracikkek: