Brutális sorozatdömping érkezik év végére

2021. november 3. – 16:02

frissítve

Brutális sorozatdömping érkezik év végére
Grafika: Németh Sz. Péter – Felhasznált képek: Disney / Netflix

Másolás

Vágólapra másolva

Az már talán senkinek sem újdonság, hogy a tévé aranykora lejárt, és a streaming dominálta szórakoztatóiparban új korszak kezdődött. Az új piacot felépítő és az oda később betört szolgáltatók olyan versenybe kezdtek, hogy már tényleg nem tud megnézni mindent az ember, ami igazán érdekli. Aki már eddig is ilyen problémával küzdött, azt most még inkább elkeserítjük: november és decemberre olyan sorozatdömping jön, hogy kapkodni sem lesz igazán idő a fejünket. De legalább az ünnepekre lesz miből betárazni otthonra néznivalónak.

Az ősz hagyományosan a csúcsszezon a tévésorozatok világában, viszont mióta mindenki átnyergelt tévéről a streamingre, ez a trend változni látszik. Az elmúlt években az igazán bombaprodukciókat gyakran késő őszre vagy akár decemberre időzítették, és ez a tendencia idén különösen feltűnő. Rengeteg nagyszabású, várva várt vagy izgalmas produkció érkezik a Netflixtől a Disney+-on át az HBO-ig, összeszedtünk minden fontosabbat. Vigyázat, hosszú lesz!

Narcos: Mexico

  • mikor: november 5.
  • hol: Netflix

A Narcos eleinte a legendás Pablo Escobar-féle kolumbiai kokainbirodalom történetét dolgozta fel, majd átkerült a történet Mexikóba. A közép-amerikai spinoffból már lement két évad, a sorozat népszerűsége azonban töretlen. A hamarosan debütáló harmadik évad az 1990-es években játszódik, és az újonnan megerősödő vagy felbukkanó mexikói kartellek történetét dolgozza fel.

Azt már tudni lehet, hogy Diego Luna nem tér vissza a harmadik évadra, így igazán nagy név nélkül marad a sorozat. Lesz azonban egy új, de ismerős arc a szereplők között, aki nem más, mint az iszonyatosan népszerű Puerto Ricó-i reaggaeton előadó, Bad Bunny. Az ő szerepéről annyit lehet tudni, hogy egy Arturo „Kitty” Paez nevű bűnözőt alakít, aki egy Narco Juniors nevű gazdag, jó kapcsolatokkal rendelkező, felső tízezerhez tartozó fiatalokból álló bűnbandának a tagja.

Big Mouth (Hormonokkal túlfűtve)

  • mikor: november 5.
  • hol: Netflix

Az elmúlt évek legjobb, legeredetibb felnőtt animációs sorozata a Big Mouth, ami olyan stílussal és humorral mutatja be a pubertáskor ügyes-bajos dolgait, amire még nem volt példa. Ráadásul most már több évad óta folyamatosan tartják a színvonalat, és minden pont annyira vicces és eredeti benne, mint az első évad esetében.

Nagy kérdés persze, hogy az ötödik évad felé érve mennyi bőrt lehet még lehúzni a szőrösödésről, a menstruációról vagy a tomboló hormonokról, de a Netflix annyira bízik a produkcióban, hogy nem csak a hatodik évadot rendelte be, hanem Human Resources néven még egy spinoffot is, ami kifejezetten a hormonszörnyekről szól majd.

Arcane

  • mikor: november 6.
  • hol: Netflix

Ha jól sikerült értelmezni a bő tíz éve futó, és még mindig megdöbbentően népszerű League of Legends online játék Fandom-bejegyzését, akkor az Arcane egy úgynevezett event series lesz, ami a gyakorlatban annyit jelent, hogy háromrészes évadok fognak megjelenni belőle, és természetesen a LoL fantasy világában játszódik.

A produkciót a játékot gyártó Riot Games csinálja egy francia stúdióval, és az animáció is inkább hasonlít videójátékos átvezetőhöz, mint tradicionális animációhoz. A történetet meg sem próbálom elmagyarázni, mert még a készítők is azt nyilatkozták, hogy a sorozatot főleg azoknak ajánlják, akik ismerik a LoL világát, és szeretnének még többet megtudni róla.

Dexter: New Blood

  • mikor: november 7.
  • hol: Showtime

Igen, a 2006–2013 között futott kultikus sorozatgyilkosos sorozat visszatér, minden idők egyik leggyűlöltebb sorozatzáró epizódja után nyolc évvel. Összesen 10 új részt készítettek, a sztori 10 évvel játszódik a záróepizód után.

Annyit lehet tudni, hogy Dexter egy új városba költözve inkognitóban él, és romantikus kapcsolatot ápol a helyi rendőrfőnökkel. Ez nyilván abszolút jól fog elsülni, és nem lesz belőle semmilyen bonyodalom, vér sem fog folyni.

The Shrink Next Door

  • mikor: november 12.
  • hol: Apple TV+

Eljutottunk oda, hogy akkora kultusza lett a podcasteknek, hogy sorozatot forgatnak belőlük. Ez a Shrink Next Door alaphelyzete, ami egy manipulatív pszichológusról szól, aki minden etikai szabályt megszegve becsempészi magát az egyik páciense magánéletébe.

A minisorozatot dark comedyként írják le, Paul Rudd alakítja majd a pszichológust, Will Ferrell a pácienst, a húgát pedig Kathryn Hahn, ami elég bomba szereposztás.

Mayor of Kingstown

  • mikor: november 14.
  • hol: Paramount+

Taylor Sheridan hosszú évek óta az egyik legbiztosabb név, ha jó thrillerekről (Sicario, Hell or High Water, Wind River, Yellowstone) van szó, bármit is csinál, azt érdemes lecsekkolni. A legújabb sorozata egy kicsit hajaz a Yellowstone alaphelyzetére (befolyásos vidéki család kétes hátterű üzleti világa és azoknak a következményei a nagyobb közösségre nézve), annyi a különbség, hogy Michiganben játszódik, és nem modern cowboyokról szól, hanem az amerikai börtöniparról.

A szereposztás parádés: egy családhoz tartozik a történet szerint Kyle Chandler, Jeremy Renner és Aidan Gillen, utóbbit a Trónok harca Kisujjaként lehet ismerni. A 10 részes évad első részét Antoine Fuqua rendezi, aki többek között a Védelmezőért, a Kiképzésért és a Mélyütésért is felelt.

Blade Runner: Black Lotus

  • mikor: november 14.
  • hol: Adult Swim

Milyen érdekes, hogy Denis Villeneuve esetében mindenki arra készült, hogy a Blade Runner: 2049-cel majd újra beindít egy ‘80-as évekbeli sci-fi projektet, de ez a film – egyébként indokolatlanul – hűvös fogadtatása miatt végül elmaradt. Öt évvel később aztán megcsinálta a Dűnét, egy ’80-as évekbeli sci-fi (és annál régebbi regény) projektet, ami most épp akkora siker, hogy már harmadik filmről beszélnek meg tévésorozatos spinoffot csinál hozzá az HBO.

Hogy a Blade Runnert mekkora durranásnak szánták, jól mutatja, hogy 2017-ben három animációs rövidfilmet is csináltak, ami a 2049 előzményeként szolgált (az első részt a legendás Watanabe Sinicsiro írta és rendezte Flying Lotus zenei közreműködésével), de azóta nem igazán folytatták a dolgokat. Most az első ilyen kisfilm cselekményét folytatják egy 13 részes animációs sorozattal. A történet 2032-ben játszódik, felbukkannak benne ismerős karakterek, de a korai kritikák azért nincsenek elájulva tőle.

Yellowjackets

  • mikor: november 14.
  • hol: Showtime

Viszonylag keveset tudni a Yellowjackets sorozatról, viszont amit igen, az alapján mindenképp érdemes lesz belenézni. A történet szerint egy lányfocicsapat tagjai repülőgép-balesetet szenvednek az ontariói vadonban, ahol aztán a túlélők törzseket alkotva kezdenek el egymással harcolni a túlélésért úgy, hogy még a kannibalizmus is előkerül. A csavar annyi, hogy a sztori két szálon folyik, egyik a múltban, a másik pedig 25 évvel később, amikor a szereplőknek már sikerült visszailleszkedniük a civilizációba, de a sötét múltjuk újra megtalálja őket.

Ránézésre kicsit olyannak tűnik a sorozat, mintha a Lostot kombinálnák egy coming of age / young adult drámával, ami akár jól is elsülhet. Pláne úgy, hogy olyan színésznők bukkannak fel a sorozatban, mint Juliette Lewis vagy Christina Ricci. A kérdés csak az, hogy melyik streamingszolgáltatón keresztül lesz itthonról elérhető a sorozat, mert ez még nem derült ki.

Hit-Monkey

  • mikor: november 17.
  • hol: Hulu

A Hulu a nagy streamingháború előtt az egyik leginkább újító szellemű felület volt sorozatok tekintetében, de ma már csak idő kérdése, mikor kebelezi be valamelyik nagyobb cég (ami valószínűleg a Disney lesz). A Huluban van már tulajdonrésze a Disney-nek, így nem véletlen, hogy több Marvel-produkció is felbukkant itt, de nagyon nem érdekelt senkit sem a Runaways, sem a Helstrom, sem a M.O.D.O.K. című stop motion sorozat.

Most animációval próbálkoznak, méghozzá a Marvel-képregények világában is abszolút sokadik figurának számító Hit-Monkey karaktere köré építve. A karakter 2010-ben debütált a képregényekben, és az a lényege – nagy levegő –, hogy egy japán hómajom egy halott amerikai bérgyilkos szellemének támogatásával bosszúhadjáratba kezd a tokiói alvilágban. A koncepció annyira nevetséges, hogy még akár élvezetes is lehet, mint, mondjuk, a Deadpool, ráadásul animációs sorozatról van szó, vagyis bőven el lehet vinni a dolgokat totál blődségbe.

A 10 részes sorozatnak egyébként olyan ismert arcok adják a hangjukat, mint George Takei, Olivia Munn vagy Jason Sudeikis.

Tiger King 2

  • mikor: november 17.
  • hol: Netflix

Az elmúlt évek egyik legjobb, legszórakoztatóbb, legszürreálisabb dokusorozata volt a Tiger King a Netflixen, bizonyos részeknél már annyira hihetetlennek tűnt, mintha megírták volna. A Joe Exotic és az egzotikus állatkertje körüli dráma hetekre tematizálta az internetes közbeszédet, sőt, Nicolas Cage főszereplésével még egy sorozatot is elkezdtek előkészíteni a történetből, amiből végül semmi nem lett.

A Netflix nemrég váratlanul bejelentette, hogy jön a dokusorozat második része, ami már a következményekkel, a jelennel és pár ki nem bontott szálról szól az előzetes alapján. Azt már most tudni lehet, hogy a történet másik főkolomposa, Carole Baskin perrel fenyegeti a készítőket, ha nem vágják ki a róla készült részeket, szóval garantált a szórakozás. Csak több állatnak már ne essen baja.

Wheel of Time

  • mikor: november 19.
  • hol: Amazon Prime Video

A nem túl sikeres Carnival Row és a már régóta készülő Gyűrűk Ura-sorozat mellett tovább erősíti a fantasy felhozatalát az Amazon, méghozzá a kultikus Az Idő Kereke regénysorozat feldolgozásával. Ezzel nem kisebb feladatot vállaltak, mint egy tucatnál is több könyvből álló epikus high fantasy történet elmesélését, aminek a megfilmesítése 30 éve még simán lehetetlennek számított.

A történet egy Morraine nevű mágiahasználóról szól, aki felkarol öt fiatalt, akik közül az egyik nagy valószínűséggel egy mitikus lény reinkarnációja, aki vagy elpusztítja a világot, vagy megmenti. Ennél lényegesen többről szólnak a könyvek, de se magamat, se az olvasókat nem érdemes valószínűleg ilyen korán összezavarni ennél bonyolultabb részletekkel.

Cowboy Bebop

  • mikor: november 19.
  • hol: Netflix

A Netflix történetének talán legnagyobb rizikója, hogy élőszereplős sorozatot csinálnak minden idők egyik legkultikusabb, legnagyobb hatású animéjéből, a Cowboy Bebopból. Az eredeti anime 1998-ban jelent meg, 24 rész és egy nagyjátékfilm készült belőle, azonban akkora hatása van máig a popkultúrában, hogy olyan alapművek között szokás emlegetni, mint az Akira, a Ghost in the Shell vagy a Neon Genesis Evangelion.

Maga az anime egy neo-noir/űrwestern hibrid, amelynek a középpontjában egy fejvadászcsapat áll, akik folyamatosan hajtják a pénzt, de valahogy semmi sem úgy sikerül, ahogy eltervezték. A történet a nem túl távoli jövőben játszódik, ahol az emberiségnek sikerült kolonizálni és terraformálni a Naprendszer bolygóit és holdjait, miután egy tragikus katasztrófa miatt a Föld gyakorlatilag lakhatatlanná vált.

A Cowboy Bebopot az egyik legnyugatiasabb animének tartják, nem véletlenül. Watanabe Sinicsiro rengeteget merített az amerikai westernekből, ponyvaregényekből, detektívfilmekből és sci-fikből, és talán itt érezni legkevésbé azokat a tipikusan japán elemeket, amelyek annyira jellemzők a műfajra. Külön ki kell emelni Kanno Yoko zenéjét, mert viszonylag ritkán látni űrhajós jeleneteket acid jazzre meg bebop zenékre.

Mivel rendkívül fontos és alapműnek számító animéről van szó, több millió rajongó figyeli árgus szemekkel, hogy az alapanyagot hogyan ültetik át élőszereplős formába. Az eddigi felvételek alapján az biztos, hogy a készítők nagy rizikót vállaltak, de közben figyeltek arra is, hogy Kanno és Watanabe is ott legyen a produkció közreműködői között. A főbb szerepekre egyébként egész jó neveket sikerült megszerezni, Spike Spiegelt John Cho (Star Trek, Kalandférgek) alakítja, de felbukkan még központi szerepekben Mustafa Shakir (Luke Cage) és Daniella Pineda (Jurassic World) is. Emellett a sorozat világában játszódó képregények is jönnek majd, és ha nem lesz világégés a végeredmény, akkor a Netflix ismét gyémántot talált magának.

Masters of the Universe: Revelation

  • mikor: november 23.
  • hol: Netflix

A '80-as években rettentő népszerű volt a gyerekek és a fiatal felnőttek körében He-Man, ami gyakorlatilag a korszellemhez illő power fantasy animációs sorozat volt, erősen megtámogatva gyerekeknek szánt akciófigurákkal. A franchise-t hosszú évek óta próbálják feléleszteni, de valahogy mindenki érezte, hogy ez még a mai blockbusterek szintjén is infantilis ötlet lenne élő szereplőkkel.

Aztán jött a Netflix és a legnerdebb amerikai rendező, Kevin Smith, és animációs folytatást készítettek az eredeti, 1983 és 1985 között sugárzott sorozathoz. Ami meglepő, hogy az idén júliusban megjelent öt rész kifejezetten szórakoztató lett, és nem csak a nosztalgiafaktor miatt. Smith jó érzékkel mélyült el He-Man univerzumában úgy, hogy alapvetően hű maradt a hangulatához. Hamarosan érkezik még öt epizód, és nem lennénk meglepve, ha a Netflix már most a folytatáson gondolkodna.

Hawkeye

  • mikor: november 24.
  • hol: Disney+

Itt a Telexen elég sokat foglalkoztunk már az újgenerációs Marvel-sorozatokkal (WandaVision, Falcon and the Winter Soldier, Loki), amik eddig elég változó színvonalúak voltak. Ahogy az eddigi három sorozat, úgy a Hawkeye is egy fontos Bosszúállók-karakter köré épül, a filmekben eléggé háttérbe tolt Sólyomszem történetét bontják most ki jobban. Ő az a fickó, aki istenek és szörnyek között mindenféle szupererő nélkül rohangál, egy íjjal a hátán, és Jeremy Renner alakítja.

A sorozat történetét erősen inspirálta a 2012–2015 közötti Hawkeye-képregény, amelyben Matt Fraction író zseniálisan bontotta ki a szuperhős íjász karakterét, és mutatta be jövendőbeli utódát, a szintén Hawkeye nevű Kate Bishopot (őt a sorozatban Hailee Stanfeld alakítja majd). Azt már lehet tudni, hogy a sorozatban bemutatják, mit csinált Clint Barton, amikor Roninként lehetett látni a Bosszúállók: Végjátékban, és a története a Bosszúállók lezárása után játszódik. Az is kiderült már, hogy a Disney+ rögtön két epizódot mutat be indulásként a hatból, és az évad végén Renner átadja Hawkeye szerepét az ifjú Kate Bishopnak.

Rajtuk kívül felbukkannak még más képregényekből vagy filmekből ismerős karakterek is. Ilyen lesz Echo, vagyis Maya Lopez, aki köré szintén külön sorozatot tervez készíteni a Disney, illetve Jelena Belova, akit a Fekete Özvegy testvéreként ismertünk meg Scarlett Johansson nem túl jól sikerült szólófilmjének köszönhetően.

Beatles: Get Back

  • mikor: november 25.
  • hol: Disney+

Várható volt, hogy a dokusorozatok reneszánszának korában valaki egyszer leporolja a Beatles történetét. Ez az ember nem más, mint A Gyűrűk Ura-filmek miatt is ismert Peter Jackson, aki az 1970-es Let It Be című Beatles-album hátteréről készített egy háromszor kétórás dokut.

Maga Jackson úgy jellemezte a produkciót, hogy ez gyakorlatilag egy dokumentumfilm egy dokumentumfilmről, mert a nyersanyag komoly része Michael Lindsay-Hogg felvételeiből áll, aki az eredeti filmet készítette az 1970-es album elkészüléséről. A Get Back azért is lesz különösen érdekes, mert a Let It Be hírhedten macerás procedúra volt, rengeteg feszültséget okozott a zenekar tagjai között, ezért elképzelhető, hogy olyan részletek derülnek ki, amelyeket eddig nem lehetett tudni a Beatlesről.

South Park: Post COVID

  • mikor: november 25.
  • hol: Paramount+

Az idei év egyik nagy iparági történése volt, hogy a saját streamingfelületét erősítő Paramount 900 millió dollár körüli összeget fizetett a South Park alkotóinak, hogy csináljanak még hét évadot és 14 filmet. A tervek szerint évente két film fog megjelenni, az egyik ilyen idén a mostani covidos különkiadás lesz, amiről nem nehéz kitalálni, miről szól majd.

Az egyelőre nem teljesen tiszta, itthonról hol vagy hogyan lesz nézhető a különkiadás legálisan, de reménykedjünk benne, hogy ez a rész is felkerül a South Park honlapjára, ahol évek óta bárki ingyenesen, reklámok nélkül nézheti a sorozatot eredeti nyelven.

Lost in Space

  • mikor: december 1.
  • hol: Netflix

A Robinson család történetét valószínűleg még évtizedek múlva is újra és újra fel fogják dolgozni, az más kérdés, hogy milyen minőségben. Volt ugyebár a Lost in Space tévésorozat 1965-ben, aztán volt a borzalmas filmadaptáció 1998-ban Matt LeBlanc-nal, majd 2018-ben a Netflix újra megpróbálkozott a projekttel, ha már annyira népszerű manapság sci-fi-sorozatokat csinálni.

Az eredmény erősen közepes lett. A Lost in Space néhol kifejezetten jól néz ki, a családi dinamika is működik, de valahogy senkit sem érdekelt igazán a végeredmény, így nem csoda, hogy a harmadik évaddal be is fejezik a sorozatot.

Money Heist (A nagy pénzrablás)

  • mikor: december 3.
  • hol: Netflix

A Netflix egyik legsikeresebb nemzetközi produkciója egyértelműen a spanyol La Casa de papel, alias Money Heist, ami azért is különleges, mert minden évadot két részletben raknak fel. Az ötödik szezon első fele most jelent meg szeptemberben, a másik öt rész pedig december elején érkezik.

Ez az öt rész azért is lesz különösen izgalmas, mert ez egyben a sorozat lezárása is. A készítők pedig nem aprózták el, Madrid mellett (ahol a sztori szerint a főhősök éppen a nemzeti bank épületében küzdenek a rájuk törő katonasággal) körbeforgatták a fél világot, például Panamában, Thaiföldön, Firenzében, Dániában és Portugáliában is.

Expanse (A Térség)

  • mikor: december 10.
  • hol: Amazon Prime Video

Az elmúlt évek egyik legsikeresebb sci-fi regénysorozatát George R.R. Martin két egykori asszisztensének, Daniel Abrahamnek és Ty Francknek köszönhetjük, akik fogták a Tűz és jég dala formuláját, és átültették intergalaktikus környezetbe. A könyvekből a SyFy csinált egy meglepően jó sorozatot, amit aztán a harmadik évad után elkaszált a csatorna. De jöttek a kitartó rajongók, akik odáig mentek, hogy kibéreltek egy repülőt, majd az Amazon Studios fölött repülve könyörögtek Jeff Bezosnak, hogy mentse meg a produkciót. Bezos meghallotta a rajongókat, és személyesen jelentette be, hogy az Expanse átköltözik az Amazon saját streaming felületére, a Prime Videóra.

Azóta lement a 4. és az 5. évad is, idén pedig érkezik a 6., ami egyben a sorozat végét is jelenti. Ugyanis hat résszel véget ér az Expanse, ami azért is érdekes, mert most novemberben jelenik meg a regénysorozat 9. kötete, vagyis nagy valószínűséggel nem tudják feldolgozni a teljes történetet.

Station Eleven

  • mikor: december 16.
  • hol: HBO

Az azonos című 2014-es regényen alapuló Station Eleven alaphelyzete meglehetősen ismerős. Mi történne, ha az egész világon kitörne egy pusztító járvány? Sokkal pusztítóbb, mint a Covid. Hogyan élné túl az emberiség? Hogyan nézne ki utána a világunk?

Az elmúlt években számos sorozat megkapta a posztapokaliptikus jelzőt, és meglehetősen nehéz a műfajban valami eredetit csinálni, de a Station Eleven abból a szempontból mindenképpen érdekesnek tűnik, hogy több idősíkon halad majd a sztori, és a sorozat alkotója az a Patrick Somerville, aki a Leftovers írója volt.

Érdekesség, hogy a sorozat előkészítése már jóval a koronavírus-járvány kitörése előtt elkezdődött, szóval direkt utalások a jelenlegi pandémiára valószínűleg nem lesznek.

Witcher (Vaják)

  • mikor: december 17.
  • hol: Netflix

A Witcher egy nagyon érdekes jelenség. Eredetileg lengyel fantasy regényekről van szó, amelyeket a '90-es években írt a Andrzej Sapkowski, tele szláv és kelet-európai mitológiával. Ebből aztán készült három videójáték, a Witcher 3 pedig annyira jól sikerült, hogy a lengyel CD Projekt Red stúdiót felrakta a legnépszerűbb stúdiók polcára. A Netflix pedig kihasználta a márka népszerűségét, és berendelt egy tévésorozatot, ami hivatalosan a könyveket veszi alapul, de azért sok az áthallás a játékokkal is.

A Magyarországon is forgatott első évad enyhén szólva nem volt tökéletes, de volt egy nagyon markáns, egyedi hangulata, több kiemelkedő momentuma (lásd a döbbenetesen fülbe mászó vajákos dal), és a nagy gamer hírében álló Henry Cavill is tökéletes választásnak bizonyult Geralt szerepére. Éppen ezért nagyon sokat várunk a második évadtól – pláne úgy, hogy a Netflixnek láthatóan tervei vannak a produkcióval. A fő sorozat mellett ugyanis megjelent egy anime is (és jön majd még egy) a sorozat világában, készül egy előzménysorozat, és egy gyerekeknek szánt produkció is tervben van.

Emily in Paris

  • mikor: december 22.
  • hol: Netflix

Ha van műfaj, amely nem igazán tudja megtalálni a helyét a mostani sorozatok dominálta világban, az a romantikus vígjáték. Talán az Emily in Paris az egyetlen az elmúlt évekből, ami viszonylag népszerűen át tudta ültetni a formulát tévére, a Netflix pedig hülye lenne nem kisajtolni minden lehetőséget ebből.

A történet egy Emily nevű amerikai nőről szól, aki egy párizsi székhelyű marketingcégnek dolgozik, de szenved a munkahelyén, és nem igazán tud az unalmas amerikai kisvárosi neveltetésével mit kezdeni Párizs pezsgő világában. A szerelmi életéről nem is beszélve, hiszen miért forgatna bárki romantikus vígjátékot Párizsban, ha nem azért, hogy folyamatosan szerelmesek legyenek az emberek.

Book of Boba Fett

  • mikor: december 29.
  • hol: Disney+

Ahogy a cím is sugallja, a következő Star Wars-sorozat a Mandalorianben visszatért ikonikus fejvadász karakter, Boba Fett körül forog majd, aki elfoglalta Jabba trónját a Tatooine-on, és elmerült az intergalaktikus alvilágban. Egyéb részletekről csak keveset tudni, mert a Disney óriási titkolózásban forgatta le a produkciót, de az biztos, hogy Temuera Morrison lesz ismét Boba Fett, mellé szegődik a Mandalorianből jól ismert Ming-na Wen (Fennec Shand), és olyan jól ismert emberek dolgoznak a sorozaton, mint Jov Favreau, Dave Filoni, Ludwig Göransson, Robert Rodriguez vagy Bryce Howard Dallas.

A nemrég megjelent trailer alapján az biztos, hogy baromi jól néz majd ki, azzal, mondjuk, érdemes mér jó előre megbarátkozni, hogy Boba Fettet sokkal többet fogjuk sisak nélkül látni, mint eddig.

Cobra Kai

  • mikor: december 31.
  • hol: Netflix

A YouTube egy időben elhatározta, hogy beszállnak a sorozatgyártásba, azonban a YouTube Red úgy sem lett sikeres, hogy a Cobra Kainak kifejezetten jó volt a nézettsége. A produkciót a harmadik évadtól átvette a Netflix, és azóta az egyik legkedveltebb sorozat a felületen. Nem véletlenül, ugyanis a Cobra Kai a '80-as évekbeli Karate Kölyök-filmek folytatása, ami papíron rettentő bénán fest, a valóságban viszont iszonyú szórakoztató.

Még mindig a karate van a középpontban, de a készítők jó érzékkel nyúlnak az öniróniához sőt, néha a paródiához, és görbe tükröt tartanak a '80-as évek nosztalgiája elé úgy, hogy közben kiemelik azokat az elemeket, amik ma is megállják a helyüket. Emellett jut bőven kritika a mai fiatalságnak és a kiégett felnőtteknek is, William Zabka pedig annyira zseniálisan alakítja az örökre a múltban ragadt, lepukkant karatetanárt, hogy öröm nézni. Ez az a sorozat, ahol a karatézás a legkevésbé érdekes eleme a produkciónak, ami sok mindent elmond az írás minőségéről. December végén jön a negyedik évad, és a Netflix már berendelte az ötödiket is.

Kedvenceink
Csatlakozz a csoportunkhoz!