Elszabadult az őrület a Loki évadzárójában – de pontosan mi is történt?

2021. július 19. – 04:52

Elszabadult az őrület a Loki évadzárójában – de pontosan mi is történt?
Fotó: Marvel / Disney+

Másolás

Vágólapra másolva

Hat rész után véget is ért a Marvel eddigi legjobb sorozatpróbálkozása, a Loki, ami a Falcon and the Winter Soldierre köröket, a WandaVisionre pedig pár testhosszt vert. Legalábbis szerintem – hogy Sajó Dávid hogy látta az évadot, azt itt olvashatják el. Az évadkritikában azt írta Dávid, hogy a nem képregény-fanatikus nézők 90%-a valószínűleg a végén már semmit sem értett belőle, és pont ezért vagyunk itt már hatodszor, hogy igyekezzünk kicsit rávilágítani a dolgok hátterére, mik történtek, milyen utalásokat hoztak be, és egyáltalán, mit készítettek elő. Mindezt természetesen szpoileresen tesszük majd, mint az előző öt alkalommal (1 | 2 | 3 | 4 | 5), aki tehát nem látta végig a Lokit, vagy mondjuk 1-2 év múlva szeretne meglepődni egyik vagy másik filmen, annak óvatosan a folytatással.

Kezdjük rögtön azzal, hogy duplán bejött az eddig is nagyon erősen lebegtetett Kang-elmélet, a Marvel-képregények időutazós főgonosza állt az időügyi dolgok mögött. A Marvel nem lépte meg a WandaVision után másodszor azt, hogy utal egy főgonoszra, majd nem hozza be, ugyanakkor nagyon okosan csinálták, mert maga Kang teljes valójában igazából nem jelent meg, csak egy pillanatnyi utalás formájában kaptuk meg – ahogy azt egyébként a második rész után felvázoltuk. A pillanatnyi utalás a rész végén a TVA-ben látott szobor – ebben a verzióban már nem három, csak egy ura van az Idővariációs Hatóságnak, maga Kang.

Mielőtt kifejtenénk, ki is volt akkor Jonathan Majors karaktere, és miért annyira fontos ez az MCU, a Marvel filmes univerzumának jövője szempontjából, gyorsan nézzük meg, hogy:

Kicsoda is Kang?

Az időutazó Kang története annyira kusza, hogy nehéz röviden összefoglalni, de azért megpróbáljuk. Eredeti nevén Nathaniel Richards egy 31. századi történész, jó eséllyel a Fantasztikus Négyesből ismert Reed Richards leszármazottja. Kutatásai során felfedezte Doctor Doom ősi időutazó technológiáját, amivel visszautazott az ókori Egyiptomba, ahol Rama-Tut néven lett uralkodó, és a jövőből hozott technológiáival istennek tüntette fel magát. Ez egészen addig ment, amíg a Fantasztikus Négyes fel nem bukkant, hogy véget vessen a bulinak.

Kang, a Hódító – Fotó: Marvel
Kang, a Hódító – Fotó: Marvel

Richards, vagyis Rama-Tut a 20. századba szökött folytatni a gonosz terveit, de a Föld hősei itt is legyőzték – innen továbbszökve megpróbált visszajutni a saját idővonalára, de véletlenül túl messzire utazott az időben, egy olyan korba, amikor az emberi civilizáció már összeomlott. Az egyetlen megmaradt emberként, aki érti a 40. század fejlett, de elfeledett technológiáját, megalkotta Kang, a Hódító személyiségét, hogy leigázza ezt az új idővonalat. Ezen felbuzdulva birodalmát a Föld határain túlra is kiterjeszti. Kang nem elégszik meg azzal, hogy egy futurisztikus birodalom uralkodója legyen, hanem visszatérő játékba kezd az idővel való játszadozással, és megpróbálja átírni a történelmet a saját szeszélyei szerint. Minden egyes időugrással újabb és újabb Kang jön létre – az egyik ilyen változata Immortus, aki egy időben beállt segíteni a TVA-nek rendet tenni az idő kusza dimenzióiban.

Bár nincs kimondva a Lokiban, de valószínű, hogy a Kang-variánssal, akit He Who Remains (Ő, Aki Marad) néven emlegetnek, az utolsó TVA-ügynök és Immortus alakjainak az összemosásáról van szó.

Tehát a Marvel el is sütötte Kang érkezését (hiszen azt már tudjuk, hogy a harmadik Hangya-filmben Majors játssza majd a karaktert), meg nem is, mert egy variánsát láttuk csak, Kang pedig szobor formában jelent meg.

Fotó: Marvel / Disney+
Fotó: Marvel / Disney+

Az időhurok-őrület

Eddig sem volt egyszerű a dolog, innen viszont csak még bonyolultabb lesz minden, de igyekszünk azért mankót adni. Fontos tisztázni, hogy ha He Who Remains-Kang azért hozta létre a TVA-t, hogy az minden variáns idővonalat felszámoljon, akkor hogyan lehetnek mégis variánsok és alternatív idővonalak, amiket a rész intrójában a különböző fekete lyukakon és féregjáratokon keresztül látunk?

A válasz egyszerű: lehetnek ilyen idővonalak, de csak akkor, ha nem vezetnek oda, hogy létrehozzák a multiverzum-háborút szító gonosz Kang-variánst – aki majd Kang, a Hódító lesz a Hangya 3-ban.

Ezért fontos, hogy amikor a negyedik részben Loki és Sylvie egymásra találtak, irtózatosan meredek módon növekedő idővonalat indítottak Nexus-eseményként, hiszen az ő összefogásuk volt az a pillanat, ami biztossá tette,

  • hogy Loki és Sylvie eljutnak majd a kastélyba az idő végén,
  • hogy Slyvie megöli majd He Who Remains-Kanget, elszabadítva a rengeteg idővonalat,
  • amik számos Kang-variánst szülnek, köztük a háborút indító Kang, a Hódítót,
  • és majd idővel újra azt a Kang-variánst, akiből a záró részben is látott He Who Remains lesz,
  • aki legyűri saját maga minden más lázadó, háborúzó verzióját, és megregulázza az időt,
  • hogy aztán minden újrainduljon, amikor Loki és Sylvie megint összefog a millió idővonal egyikén, és megölik őt.

Amikor He Who Remains-Kang azt mondja, hogy eddig látta a dolgok történését, és nem tudja, mi fog történni ezután, azért lehet, mert ő csak az idő kontroll alatt tartásában érdekelt, és amint megszűnik ez – a két Loki közbeavatkozásával –, már nem ő van nyeregben. Ennek ellenére tudja, mi jön, a végén azzal búcsúzik halála előtt Slyvie-ra kacsintva, hogy hamarosan újra találkozunk. Tudja, hogy a halálával, vagyis az idősíkok fölötti kontrolljának megszűnésével jön a sok Kang-variáns, indul a háború, és egyszer ő is újrateremtődik. Erős jelzés, hogy ez a kör már számtalanszor végigment, Sylvie csomószor megölte őt, aztán minden újraindult.

Fotó: Marvel / Disney+
Fotó: Marvel / Disney+

De a háború kezdetét egyébként vizuálisan is megkapjuk, a TVA-be visszatérő Loki egy Kang-szobrot lát, aki a TVA egyedüli ura. Tehát ez már egy alternatív idősík, ahol B-15 és Mobius sem ismerik fel Lokit. Ebben a valóságban Kang számára nem problémák a Lokik, azt akarja, hogy minél több idősík jöjjön létre, hogy aztán leigázhassa azokat. Ezért nincs is Loki-vadászat.

Ennek a háborúnak a vége volt He Who Remains-Kang végső győzelme, ami a TVA létrehozásához vezetett. Ez Slyvie-t elindította azon az úton, amin megöli az Idő Őrzőit, ami után Kang hatalomra emelkedik, ami után jön a multiverzum-háború, és így tovább, és így tovább.

Nem véletlen, hogy Kang halálakor egy triszkelion látható a háta mögött – ez a hármas spirál az élet, halál, újjászületés ciklusát is szokta jelképezni.

Az egész rész valójában egy érdekes, több rétegű, ugyanakkor helyenként sánta filozófiai fejtegetés a szabad akarat és az eleve elrendelés kérdéséről. Sánta, mert bár fentebb felsoroltuk, mi mindennek kellett sorban történnie, hogy megtörjön He Who Remains-Kang hatalma, ő maga mondja azt, hogy van egy bizonyos pont, ameddig mindentudással rendelkezik, vagyis addig a determinizmus terheli a karaktereinket. A küszöb elérése után viszont Loki és Sylvie végre meglátja, mire is képesek, ha szabad akaratból cselekedhetnek.

Kevésbé fontos az MCU jövőjét nézve ugyanez a vita Ravonna Renslayer és Mobius karaktere között. Renslayer rendületlenül kitart a „nagyobb jó” mellett, míg Mobius kezdte sokkal kedvezőtlenebbül látni a TVA-t és annak tevékenységét. Előbbi, bár azt mondja, hogy a szabad akaratot megy megkeresni, mégis a rendbe kapaszkodik, míg utóbbi már elengedte ezt.

Mindez több dolgot készít elő az MCU folytatásában

  • A következő Marvel-filmben, a Pókember 3-ban az MCU-kánonba is bevezetik majd a multiverzum fogalmát, amivel az előző részben Mysterio még csak viccelt. A Marvel eddig vehemensen tagadta, hogy több Pókember is felbukkan majd a filmben – szám szerint legalább három, Tom Holland mellett Andrew Garfield és Tobey Maguire. Azt viszont tudni már, hogy Alfred Molina visszatér Doctor Octopusként, akit a 2004-es Pókember-filmben játszott Maguire oldalán, és hát mi más lenne a magyarázat egy másik Pókember ellenségének a felbukkanására, mint a multiverzum.
  • A Doctor Strange 2 címében már benne is lesz a multiverzum (merthogy az Őrület multiverzuma a cím), ebben simán felbukkanhat majd Loki (bármelyik variáns formájában), és legalább említés szintjén előkerülhet Kang is mint fenyegető veszély – akár olyasmi módon, ahogy Thanos közeledtét lengették be elég sok filmen át.
  • A Loki hatodik részének végén bejelentették, hogy a sorozat folytatódni fog, és azt is tudni már, hogy 2022 elején kezdik forgatni az új részeket. Ismerve a Marvel/Disney+ tempóját, akár már 2022 végén be is mutathatják a második évadot, ami már a Doctor Strange 2 után, de még a Hangya 3 előtt lenne. Utóbbiban ugye biztosan felbukkan Jonathan Majors mint Kang.
  • Az egész multiverzum-őrület az egyik legjobb képregényes történetfolyamot, a Secret Warst is előhozhatja, amiben alapból Doctor Doom a főgonosz, de hát ő helyettesíthető Kanggel is adott esetben. A történet lényege, hogy sok-sok idővonal hősei egyetlen bolygóra kerülnek, ahol egy grandiózus csatában próbálják meg legyőzni a többit, hogy az ő idővonaluk maradjon épségben. Ez mindenképp nagyon látványos lenne – ezerféle Thor, Vasember, Amerika Kapitány vagy Fekete Párduc (hogy az új hősöket ne is említsük) harcolhatna egymással. Persze lehet, hogy ez papír formában követhető volt, de moziban azért túl bonyolult lenne egy ennyire keszekusza történet. Ha mégis belevágnak, egy újabb kétrészes Bosszúállók-film talán működhet. Fontos ugye, hogy az MCU negyedik fázisa 2023-ig van meg, újabb Bosszúállókat viszont még nem jelentettek be, idő kell, mire az új hősök, az új világrend felépül.
Kedvenceink
Csatlakozz a csoportunkhoz!