A Marvel a világ összes fóliasisakját feltette a fejére

2021. július 12. – 05:10

Másolás

Vágólapra másolva

Finisbe fordul a Marvel legújabb tévésorozata, a Loki, ami az utolsó előtti részénél tart. Mivel a befejező részben muszáj lesz felfedni a kártyáikat a készítőknek – legalábbis egy részét – , sokáig már nem várhatunk a nagy-nagy főgonosz felfedésével. A spoileres folytatásig gyorsan mutatnánk időkapuinkat az előző négy rész (1. | 2. | 3. | 4.) magyarázóihoz. Aki nem naprakész az összes Loki-részből, esetleg nem szereti az ilyesmit, az ne tartson velünk, a többieknek viszont egy csomó konteós és marveles utalás jön, úgyhogy alufóliasisakot fel, Mjölnirt a kézbe, és gyerünk.

Fotó: Marvel / Disney+
Fotó: Marvel / Disney+

Továbbra is remekül titkolják a készítők, hogy ki a nagy főgonosz az egész Loki-sorozatos hercehurca mögött – talán épp egy Loki-variáns? Netán Kang, a Hódító? Oz, a nagy varázsló? Esetleg Kang későbbi formája, Immortus? Nem sokkal kerültünk közelebb a megfejtéshez, és a WandaVision korábbi lebegtetései miatt egyáltalán nem biztos, hogy a Kanghez egyre jobban köthető jelek valóban arról árulkodnak, amiről gondoljuk.

De hogy miről is gondolunk mit is? Az ötödik részben felbukkanó hatalmas, lila felhő nem más, mint Alioth – vagyis nem a Lostból ismert szigetre száműzik a variánsokat a füstszörny mellé. A képregényekben Ravonna Renslayer szabadította el Aliothot, miközben Kang birodalmát próbálta növelni. A nagy lila felhő megállítására Ravonnának segítségül kellett hívnia a Bosszúállókat, de a végén kiderült, hogy Alioth persze csak egy köztes szereplő volt, Kang, a Hódító állt az egész kavarás mögött.

Alioth – és a már a legelső rész óta velünk levő Ravonna Renslayer – tehát erősen köthető Kanghez, a Hódítóhoz, de nem áll meg ennyiben a sor. Az idő végi apokaliptikus űr, ahova az Idővariáns Hatóság (Time Variance Authority, TVA) száműzi a nem kívánatos egyéneket és tárgyakat – akikről eddig azt gondoltuk, hogy megsemmisítő őket – tele van érdekesebbnél érdekesebb utalásokkal. Ezekre később is kitérünk, kiemeljünk előre viszont két építményt.

Az egyik a szfinx, ami szintén erősen köthető Kanghez – a Nathaniel Richards néven is ismert időutazó egy jó darabig Egyiptomban, fáraóként tengette az életét Rama-Tut néven. Hogy ne szúrjon annyira szemet, az időgépét egy szfinxnek álcázva érkezett a korba.

Szintén ki kell térni a negyedik rész legvégén felbukkanó Stark-toronyra, amiről most, hogy más szögből láttuk, kiderült, hogy már nem is Stark-torony. Hanem a Qeng felirat látható rajta – a képregényekben előfordult, hogy Tony Stark eladta a tornyot egy egy bizonyos Qeng Industries cégnek, ami mögött persze álnéven maga Kang állt.

A jobb felső sarokban látható a Qeng felirat a tornyon – Fotó: Fotó: Marvel / Disney+
A jobb felső sarokban látható a Qeng felirat a tornyon – Fotó: Fotó: Marvel / Disney+

Ez azért minimum egy közepes és egy erős Kang-kötődés, de hát a hatodik rész végén úgyis minden kiderül.

Loki=Thor

Nem annyira utalás, mint inkább jól átgondolt és szépen megvalósított szimbolikus párhuzam, ahogy a sorozatban párba állítják Lokit a testvérével, Thorral, legalábbis azzal a verziójával, akit a Ragnarok című filmben láttunk.

Mindkét asgardi istenség egy teljesen új világba csöppent, ahol egy diktatúra foglya lett, meg kellett változtatniuk a kinézetüket (Loki új ruhát, Thor új hajat kapott). A mostani részben a szemét/romvilág párhuzam is összeállt, aminek a végén egy nagy, félelmetes, dühös űrbe kell belépnie az adott szereplőnek, hogy a megoldás felé jusson. Ryan Arey, a ScreenCrush YouTube-csatorna arca remekül össze is vágta ezeket a párhuzamos képeket, ha valakinek esetleg kellene egy kis emlékezet-frissítés.

Lokit elnöknek

A részben további Loki-variánsokkal is megismerkedhetünk, felbukkan például a Tour de France-Loki mellett mutogatott zöld kezeslábasban, a hajából szarvat formáló furcsa változat is, de végre találkoztunk a már a legelső előzetesben is felvillantott elnökaspiráns-Lokival. Ő abból a politikával rendkívül átszőtt képregényfolyaból érkezett, ami a 2016-os amerikai választásokat figurázta ki. Loki kampánya arra épült, hogy őszintén elismerte, a világon mindenről hazudik. Nem gondolták nagyon túl a dolgot, csak egy izgi Loki-verziónak találták, akit nem akartak kihagyni a sorozatból.

Fotó: Marvel / Disney+
Fotó: Marvel / Disney+

Jó, jó, de kié a kastély a rész végén?

Hát ez itt a 40 millió forintos kérdés. A legszebb csavar az egészben, hogy első ránézésre egészen úgy néz ki, mint Doomstadt, Doctor Doom otthona, de hát eddig a világon semmi nem utalt arra, hogy ő lehetne a háttérben, a képregényekben alig volt időutazós sztorija, és az sem ilyen nagy jelentőségű, és ő amúgy is klasszikusan a Fantasztikus Négyeshez kötődő ellenség, akit még csak tervez behozni a Marvel az MCU-ba.

Az a korábbi előzetesekből látszott, hogy ez a kastély egy űrben?/kvantumvilágban úszó nagy, lyukas sziklán áll. Ez alapján szóba jöhet Kang városa, Chronopolis, de akár a Sötét Dimenzió is, ahova Doctor Strange látogatott el korábban. Bármilyen idegesítő, a válaszra várni kell a hatodik, utolsó részig.

Fotó: Marvel / Disney+
Fotó: Marvel / Disney+

Fel a fóliasisakot

Fentebb már említettük, hogy a titokzatos világban, ahol halomban gyűlnek a Loki-variánsok, tele vagyunk mindenféle apró utalásokkal.

  • Ott van például a Thanos-helikopter a korai Pókember-képregényekből, ami az egész sorozat, de talán a teljes MCU legviccesebb utalása.
  • Látunk egy hatalmas Fullánk-fejet (Yellowjacket) is a mezőn, ő az első Hangya-filmben került elő. De látható egy Kree-űrhajó is, ami akár Ronan, a Vádló hajója, a Dark Aster is lehet.
  • Aztán ott van egy üvegbe zárt béka-Thor, aki pont egy földbe temetett Mjölnirt felé ugrál.
  • A háttérben látható egy lezuhant példány a Bosszúállókból ismert anyahajóból, csakhogy ezen a Helicarrieren a Hydra, nem pedig a S.H.I.E.L.D. logója látható.
  • Szobor formában látható az Élő Törvényszék feje – ő az a kozmikus teremtmény, aki felügyeli és elbírálja a multiverzum összes létező világát. A háromarcú alak lefejezése arra utalhat, hogy bárki is machinálja az idővonalakat, annak le kellett győznie az Élő Törvényszéket, hogy megtehesse ezt.
  • Pár pillanatig látható a halálból visszatérő Mobius által használt autó rendszámtáblája, ami nem más, mint GRN-W1D. Ez természetesen arra a Marvel-képregényíró Mark Gruenwaldra utal, akiről Mobius alakját mintázták a képregényekben. Gruenwald, akiről korábban itt írtunk, rengeteg karaktert adott a Marvel-világnak, többek között a részben főellenség szerepét beöltő Aliothot is.
  • Felbukkan még erősen növényzettel benőtt állapotban a Chrysler TV-8 tank, ami egy kísérleti, végleges formájában soha el nem készült nukleáris meghajtású tank lett volna.

Előkerül a semmiből a USS Eldridge amerikai hadihajó, a konteóhívők egyik kedvenc témája. A hajó maga tényleg létezett, 1943-46 között szolgált, a konteók viszont nem ekkor, hanem már a Görögországnak történt eladása után, 1955-ben kezdtek terjedni. Az alufóliasisakos elmélet szerint a hajó része volt egy titkos katonai kísérletnek, az úgy nevezett Philadelphia-kísérletnek, amiben megpróbálták minimum a radarok számára, de ha lehet, mindenki számára láthatatlanná tenni a hajót.

Az elméletek innen aztán egye vadabb irányba ágaznak szét, emlegetnek tényleges láthatatlanná válást, teleportálást, de azt is, hogy a hajó legénysége a szörnyű kísérlet során beleolvadt a hajó testébe.

Szintén a konteómappából vették elő a Polybius játéktermi játékot. Az eredeti formájában soha nem létező játékot legenda szerint az 1980-as évek elején az oregoni Portland térségében vezették be kísérleti jelleggel. Az elmélet arról szól, hogy kormányközeli szervezetek úgy alkották meg a játékot, hogy annak pszichoaktív hatása legyen, elősegítve az agykontrollt. A gépeket időről időre fekete öltönyös figurák keresték fel, hogy letöltsenek róla mindenféle adatot, majd amikor kezdett kibukni a sztori, hirtelen eltűntek a játékgépek.

Persze a gépek soha nem is léteztek, csak később, a városi legenda hatására készült belőle pár példány.

Látni egy régi vitorlás roncsát, ami lehet, hogy a máig megoldatlan rejtélynek számító Mary Celeste maradványa, és egy képernyőn említés szintjén felbukkan az elásott (kalóz)kincséről hírhedt, elátkozottnak is tartott Oak Island. Mindkét történet elég sok, vadabbnál vadabb elméletet szült azáltal, hogy hosszú éveken át nem találtak megoldást a rejtélyükre.

Kedvenceink
Csatlakozz a csoportunkhoz!