Egy amnéziás katona és a fekete Amerika Kapitány bemennek a kocsmába

2021. április 24. – 21:41

Egy amnéziás katona és a fekete Amerika Kapitány bemennek a kocsmába
Forrás: Disney

Másolás

Vágólapra másolva

A hatodik résszel már véget is ért a Disney+ második hivatalos Marvel-tévésorozata, a Falcon and the Winter Soldier (innentől csak FatWS), amelyben a Bosszúállókból ismert karakterek történetét folytatták úgy, hogy az majd kihatással lehet a későbbi filmekre is. Amíg a WandaVision-t lehetett dicsérni azért, mert nagyjából szakított a megszokott szuperhősös klisékkel, addig a kevesebb, de hosszabb epizódokból álló FatWS igyekezett annyira generikus lenni történetvezetésben, amennyire csak lehet. A kissé kiszámítható évadzáró pedig nem tudott segíteni azon az érzésen, hogy végig csak egy közepes akciófilmet néztünk hat részre szabdalva.

A Falcon and the Winter Soldier a Marvel-mozikból és Bosszúállók-filmekből ismert kisebb hősök, Sam Wilson (Falcon) és Bucky Barnes (Winter Soldier) saját sorozata, amelyben a történet kifejezetten erre a két karakterre fókuszál. A cselekmény szorosan kötődik a Bosszúállók: Végjáték című filmben történtekhez, és azzal a kérdéskörrel foglalkozik, hogy

mi történik, miután az igazi Amerika Kapitány, Steve Rogers visszavonult?

Miközben egy sor politikai kérdés felmerül, a sorozat ezeket felületesen érinti, cserébe annyi akció van, mint egy-egy nagyobb költségvetésű filmben. A sorozat végére az is eldől, hogy ki viselheti a továbbiákban Amerika Kapitány nevét.

A cikk első felében spoilerek nélkül írunk a sorozatról, utána viszont csak az olvasson tovább, akit az ilyenek nem zavarnak.

Spoilerek nélkül

Ha valaki azt hitte, hogy a WandaVision után a Disney megmarad a kísérletezőbb stílusnál, az biztosan csalódott a FatWS-t látva. Ez a hat rész gyakorlatilag olyan, mint a gyengébben sikerült Marvel-filmek, ahol már azért várjuk az akciót, hogy ne is legyen lehetősége egyes karaktereknek színészkedni, mert néha rossz nézni. Anthony Mackie (Sam Wilson – Falcon) és Sebastian Stan (Bucky Barnes – Winter Solider) karakterei a filmekben jobb esetben is csak erősebb mellékszereplők, rosszabb esetben pedig Amerika Kapitány másodhegedűsei. Utóbbival nem is lenne baj, hiszen egy tévésorozat pont alkalmas arra, hogy a filmekben kevesebb figyelmet kapó karakterek hátterét kibontsák rendesen, ahogy ez történt Wanda és Vision esetében is. A gond csak az, hogy Bucky tragikus múltjára egy komplett filmet szenteltek (Amerika Kapitány 2), Sam pedig annyira érdekes és összetett karakter, mint egy leárazott műanyag akciófigura.

A sorozat az elején még próbálkozott is azzal, hogy kicsit közelebb hozza a nézőhöz a két címszereplő személyiségét, de ezekből rendre rettenetes párbeszédek és totál életszerűtlen helyzetek alakultak ki. Ezekben az sem segít, hogy Anthony Mackie talán a leggyengébb színész, akit a Disney fontos szerepre választott az elmúlt évekből, és Sebastian Stan csak azért nem ennyire pocsék, mert neki legalább szöveget alig írtak a készítők. Ahhoz képest, hogy egy szuperhősös zsarutörténetként volt eladva a sorozat, a két szereplő között konkrétan nincs semmi kémia, a viccelődések erőtlenek, az akciójelenetek statikusak, és ahol drámának vagy érzelemnek kéne lennie, ott csak bárgyúan bámuló arcokat kapunk.

Az első pár rész tényleg annyira lehangoló volt, hogy a Disney helyében őszintén elgondolkodnék egy új castingon Sam Wilson helyére, mert bajosan lehet egy ekkora franchise-t egy ennyire harmatgyenge színészre építeni.

Aztán hála az égnek jön némi frissesség a futunk-ütünk-elfekszünk formula után, ami annyira rányomta a bélyegét az első részekre. Bucky és Sam kénytelenek összefogni, és hiába próbálja a film úgy beállítani, mintha ők egy valószínűtlen páros lennének, igazából annyi a különbség a két ember között, mint két G.I. Joe-figura között. Mindketten hősök meg katonák, és másként néznek ki, de igazából ugyanazt tudják és ugyanaz a funkciójuk is.

Forrás: Disney

Ők ketten tényleg nagyon gyakran lehúzzák a színvonalat, de hála az égnek van két figura, akik ezt képesek ellensúlyozni, csak sajnos jóval kevesebb képernyőidővel:

  • Daniel Brühl, mint Zemo
  • és Wyatt Russell, mint John Walker.

Zemót a filmekből lehet ismerni, egy enyhén fasisztoid beütésű főgonosz, aki pont annyira intelligens, hogy meg tudja ideologizálni a saját negatív szerepét. A másik pedig egy ezerszer kitüntetett katona, egy organikusan termelt amerikai hős, aki Steve Rogers visszavonulása után mutattak be a népnek, mint az új Amerika Kapitány. Brühl nem csak azért sziporkázik, mert mindig izgalmas olyan gonoszt játszani, akinek nem mindig fekete vagy fehér a motivációja, hanem azért is, mert láthatóan állatira élvezi a szerepét. És mert Stannel és Mackie-vel szemben bőven akadtak komolyabb szerepei (Becstelen brigantyk, Hajsza a győzelemért, Goodbye, Lenin!) is eddigi pályája során.

De talán még nála is jobb Wyatt Russell, akiről érdemes megjegyezni, hogy Kurt Russell és Goldie Hawn fia. Russell castingja több szempontból is egészen zseniálisnak bizonyult. Annak idején ugyanis ő is jelentkezett Steve Rogers szerepére, amit végül Chris Evans kapott meg. Most pedig egy olyan figurát alakít, akinek Steve Rogers helyét kell átvenni Amerika Kapitányként, de ez nyilván sokkal nehezebb, mint bárki is gondolná. Rajtuk kívül még van egy fontosabb főgonosz a sorozatban, de Erin Kellyman karaktere olyan lehangolóan erőltetett, hiteltelen, és mindenféle személyiségtől mentes, hogy konkrétan szót sem érdemel.

Forrás: Disney

Az évadzáróval egy-két fontosabb kérdésre megadták a választ, de jóval több új szálat indítottak el, amelyeket majd az olyan filmek és sorozatok vihetik tovább, mint a hamarosan megjelenő Loki, a Hawkeye vagy akár a Fekete Özvegy. Kár, hogy a látványos akción kívül a Falcon and the Winter Soldier nem tudott semmi mást adni, pedig a készítők a végére nagyon próbáltak valamiféle politikai élet adni a történéseknek, de ezek bűzlöttek az írók izzadságszagától.

A sorozatról spoileresen

Azt már bőven a sorozat előtt sejteni lehetett, hogy valamikor el kell dönteni, mi lesz Amerika Kapitány sorsa. Chris Evans szerződése lejárt a Disneynél, a filmek szerint a karakter visszavonult, mondhatni szögre akasztotta a vibrániumpajzsot. A képregényekben Bucky és Sam is magára öltötte már Amerika Kapitány szerepét, de rajtuk kívül volt más is. John Walker (Wyatt Russell) felbukkanása ugyan felrázta a sorozatot, de itt vált igazán látványossá, mennyire rossz sok helyen a forgatókönyv.

Bucky és Sam a kezdetektől fogva ridegek és elutasítóak Walkerrel, aki csak egy tökéletes katona különleges képességek nélkül, évtizedek óta szolgálja a hazáját, és mindig is felnézett Amerika Kapitányra. Hiába szeretne együtt dolgozni a két főhőssel, azok ilyen sértett iskolások szintjén prüszkölnek rá, mintha nemcsak egy katona lenne, aki feladatot kapott, hanem egy nagyravágyó egomán pöcs, aki elorozta a barátjuk jelmezét. Tök érthető, hogy a sorozat ki akarta hegyezni ezt az ellentétet, de olyan botrányosan gyengék ezek a jelenetek, hogy egy idő után

azon kaptam magam, hogy képes vagyok azonosulni John Walkerrel, hiszen ki a franc tudna a végtelenségig kedves lenni olyan emberekkel, akiknek a jobb kezét nyújtja, de csak középső ujjat kap vissza cserébe.

Nyilván minden normális ember bekattanna, ha a hősei önhibáján kívül egy utolsó senkiként kezelnék, pláne úgy, hogy az utolsó pár részig még csak nem is csinált semmi rosszat.

Forrás: Disney

Wyatt Russellnek viszont az írók egy rohadt egyszerű karaktert találtak ki, a feletteseihez és országához mindig hű katonáét, akinek szép lassan agyára megy a haza szolgálata, és valami nagyon eltörik benne. Az évadzáró alapján Russell története még csak most kezdődik, és személy szerint alig várom, hogy ezt a hideg, már-már őrülten kifejezéstelen tekintetet láthassan valamelyik másik Marvel-produkcióban, mert ő az egyike azon kevés Marvel-gonoszoknak, akivel szerintem valamilyen szinten még a néző is képes szimpatizálni. Az a nagyon érdekes, hogy Russell és Daniel Brühl is azért tud kiemelkedni a sorozatból, mert a két főhős mellett láthatóan nem csak csinos pofik szupergúnyában, hanem igyekeztek karaktert adni a szerepüknek.

Az már nagyobb baj, hogy az egész sorozat egy olyan főgonosz per terroristacsoport körül zajlik, amelynek vezetője (Erin Kellyman) gyakorlatilag egy szeppent kisgyerek, és garantálom, hogy a készítők fejében nem ez volt. Pedig papíron a flagsmashers koncepciója kifejezetten érdekes. A Bosszúállókban Thanos egy csettintéssel eltüntette a Föld lakosságának a felét, és ezek az emberek csak öt évvel később térhettek vissza az életükbe. Nekik ez csak pár pillanat volt, de a Földön maradt embereknek öt év, és ezalatt államok szűntek meg, otthonok cseréltek gazdát, és szépen mindenki elkezdett berendezkedni az új élethez. A csettintés után eltűnt emberek visszatérése egy sor érdekes problémát okozott, és a flagsmasherek éppen ez ellen harcolnak. Szerintük ugyanis minden jó volt úgy, ahogy az emberek eltűnése után. Gyakorlatilag egy olyan terrorszervezetről beszélünk, amelynek az a célja, hogy szűnjenek meg a határok, és legyen egy nagy világállam sok kis ország helyett.

Forrás: Disney

Csakhogy Kellyman és társai rettenetesek, nemcsak színészi szempontból, de történetileg is. Véletlenszerűen követnek el terrorcselekményeket és rabolnak el vagy ölnek meg politikusokat, és ettől azt várják, hogy majd megszűnnek az országhatárok? A motivációjuk még úgy, ahogy érthető, de az eszközeiknek nincs semmi értelme, és amikor moralizálni próbálnak, akkor inkább tűnnek egy középiskolai drámakör elkeseredett tagjainak, mint amikor megtudják, hogy megvonták a támogatásukat, mint valami kő kemény terrorcsoportnak. Pedig ez az appon keresztül toborzó, maszkos szuperkatona koncepció még nem is lenne rossz, csak sajnos a nap végén az egésznek semmi értelme. Valószínűleg azért sem, mert az eredeti történet egy részét kivágták, mert túlságosan rímelt a mostani világjárványra.

Ez egy óriási problémája a sorozatnak egyébként. Látszik, hogy előre felírták a kötelező pontokat, ahová el kell jutni a sorozat végére. Az is megvolt, hogy hol és milyen kis apró felbukkanások és utalások kellenek majd, hogy a néző a Marvel-univerzumban érezze magát. Még azt is kitalálták előre, hogy melyik képregényekből melyik elemeket emeljék át.

Csak azt nem sikerült kitalálni, hogy lehet ebből egy hiteles, életszerű, koherens egészt összehozni.

Az külön nagyon fáj, hogy a sorozat tele volt aktuálpolitikai és társadalmi magaslabdákkal, de ezeket vagy nem csapták le egyáltalán, vagy ha igen, azt sikerült a hálóba bombázni. Pedig itt van egy sor érdekes kérdés, amire a sorozat meg sem próbált választ adni, vagy ha mégis, akkor nem igazán sikerült.

  • Miért engedi szabadon lófrálni az amerikai hadsereg azt a katonáját, aki ország-világ szeme láttára kivégzett egy terroristát, miután belőtte magát szuperkatonaszérummal?
  • Ha Amerika Kapitány pajzsa az amerikai hadsereg tulajdona, akkor miért nem zavar senkit, hogy az utolsó részben már Sam Wilson is használja?
  • Milyen társadalmi és politikai hatásokkal járt, amikor eltűnt az emberiség fele, majd öt évvel később visszatért?

Utóbbival egyébként kiemelten foglalkozik a sorozat, de ilyen nagyon általános utalgatásokon és közhelyeken kívül soha nem merül el benne eléggé. Brühl például siratja egykori országát, Szokoviát, ami a Bosszúállók 2 központi helyszíne volt, de a csettintés után a környező országok annektálták. Erről egy nagyon rövid jelenetben beszél a sorozat végén, de sajnos soha semennyire nem bontják ki ezt a kérdést jobban, pedig nagyon érdekes lenne. Van benne szó menekültekről is, de végig ilyen nagyon általánosan beszélnek menekültekről, akikről nem derül ki, hogy most azért menekültek, mert öt év után visszatérve otthon nélkül maradtak, vagy éppen azért, mert visszajöttek a régiek, és már nincs hol lakniuk. Az fix, hogy a flagsmasherek ezért terrorizálják a politikusokat, de hiányzik a sorozatból ennek a helyzetnek a hiteles bemutatása. Az évadzáró utolsó perceiben Sam Wilson – immáron Amerika Kapitányként – ugyan politikai vitába keveredik több magas beosztású politikussal és katonával, de ez a jelenet egyébként annyira kellemetlen és erőltetett, hogy hiába voltak vele nemes céljai az íróknak, éppen az hiteltelenség miatt vált az egész súlytalanná.

Ugyanis nem Sam Wilson az első fekete Amerika Kapitány, hanem egy Isaiah Bradley nevű fazon, akit még a második világháborúban tömtek tele szuperkatonaszérummal, de amíg a fehér, kék szemű, szőke hajú Steve Rogers egy nemzet szimbóluma lett, az afroamerikai Bradleyt 30 évig laboratóriumokban vizsgálták, megfosztották a nyugdíjától, és a saját érdekében halottnak nyilvánította inkább magát.

Ez a történet rettenetesen erős a képregényekben, és nem biztos, hogy később nem bontják ki jobban ezt a vonalat még, de itt még csak a felszínt is csak alig kapargatták. A fekete Amerika Kapitány számos társadalmi problémát tud okozni a Marvel-univerzumban, de ha a Marvel/Disney tényleg csak kesztyűben és szalvétával mer a témához nyúlni, akkor inkább ne is foglalkozzon vele egyáltalán. Mert az, ahogy Anthony Mackie az évadzáró végén a politikusok felelősségének firtatása után egy huszárvágással eljut a „csak azért mert fekete vagyok?” típusú visszavágásig, az bizony rém kellemetlen. Röviden:

Falcon és Winter Soldier miatt jöttem, de csak Daniel Brühl és Wyatt Russell miatt maradtam végig.

Meg persze nyilván a marveles kapcsolódások miatt, hiszen a sorozat nyitva hagyott egy csomó kérdést, amiket még lezárásként összeszedtünk:

  • Iaiah Bradley unokájának, Elinak a megjelenésével egyre biztosabb, hogy alakul a háttérben a Young Avengers.
  • Sharon Carterről nem derült ki semmi, de valószínűleg köze lehet a Secret Invasion sorozathoz.
  • Anthony Mackie az új Amerika Kapitány. A kérdés csak az, hogy meddig.
  • Julia Louis-Dreyfus felbukkanása szintén egy új folyamatot indíthat el, amelyben fontos szerepe lehet majd a US Agent nevet kapó John Walkernek.
  • Annyit beszéltek a Raft nevű szuperbörtönről, hogy Zemo bezárásával szinte biztos egy Thunderbolts sorozat bejelentése a közeljövőben.
  • Vannak arra mutató jelek is, hogy a következő években eljutunk a Dark Reign vagy a Secret Empire képregénytörténetekhez is.

A Falcon and the Winter Soldier inkább olyan, mint azok a korai Marvel-filmek, amelyekkel először lefektették az alapokat, de még bőven nem volt kiforrott stílusuk. Ez a hat rész is inkább egy nagyon hosszú és látványos előzetes a következő évek főbb bonyodalmaihoz, mintsem egy annyira egybefüggő, kompakt kis történet, mint a WandaVision volt. Marvel-fanoknak nyilván így is kötelező, de aki a WandaVisiont látva kedvet kapott a műfajhoz, annak bizony ez bőven csalódást fog okozni.

A Telex csak tőled függ. Legyél a rendszeres támogatónk!
Támogatom!
A Telex csak tőled függ. Legyél a rendszeres támogatónk!
Támogatom!