Még idén megnézhetjük a Tigrisvilág második évadát

2021. szeptember 23. – 17:50

Másolás

Vágólapra másolva

Amikor 2020-ban a koronavírus-járvány világszerte korlátozásokat hozott, az online sorozatszolgáltatók forgalma megugrott, és ennek egyik első látványos nyertese a Tiger King (magyar címe Tigrisvilág) volt. A dokumentumsorozat egy Joe Exotic művésznevű, tigrisparkot üzemeltető amerikai fickó életét mesélte el, és még néhány hozzá hasonló vagy vele konfliktusba került nagymacskamániás figurát is felvillantott. A marketingnek valószínűleg jót tett, hogy Joe Exotic a premierkor már börtönben ült, amiért meg akarta öletni egyik ellenlábasát.

.Hogy lesz folytatás, azt már augusztusban pletykálták, de a Netflix most meg is erősítette egy előzetessel, amiben idei kezdéssel ígéri a Tigrisvilág második évadát. A saját gyártású sorozat főhőse ugyan nem jött ki a börtönből, de jogi és állatvédelmi fejlemények bőven voltak az elmúlt másfél évben, és valószínűleg a korábbi mellékszereplőkre több figyelem jut majd a folytatásban. Carole Baskin (akit Joe Exotic el akart tetetni láb alól) korábban azt nyilatkozta, hogy nem szerepelne egy második évadban, de most az előzetesben látható.

A Netflix a Tigrisvilág folytatása mellett bejelentett még négy dokumentumprojektet, mindegyiket jövőre mutatja be, és mindegyiknek valamilyen szélhámosság a témája. A The Puppet Master: Hunting the Ultimate Conman három részben szól majd egy híres csalóról, a The Tinder Swindler központi alakja egy olyan férfi, aki milliárdosnak adta ki magát Tinderen, a Trust No One: The Hunt for the Crypto King a kriptovalutából milliomossá vált Gerry Cotten halálát és némi eltűnt pénzt firtat majd, a Bad Vegan pedig a gasztroceleb Sarma Melngailisről fog szólni, és arról, hogyan csaltak ki tőle milliókat.

Kedvenceink
Csatlakozz a csoportunkhoz!