A Meseország mindenkié után újabb szivárványos mesekönyv jelent meg

2021. május 30. – 12:17

frissítve

Másolás

Vágólapra másolva

„Milyen fényes reggel, hasamra süt a nap! Anyáim és húgom még mindig alszanak!” – így kezdődik ez első, Magyarországon kiadott mesekönyv, amely szivárványcsaládok mindennapjait mutatja be. (Spoiler: pont olyan, mint minden családé.) A Micsoda család! című, rímbe szedett szöveg egy kisfiú és egy kislány hétköznapi kalandjain keresztül szól arról, hogy a család az család. Lawrence Schimel és Elina Braslina könyvét Szabó T. Anna fordította le.

„A mi gyermekeink is megérdemlik, hogy egy mesében magukra és családjaikra ismerjenek” – áll a Szivárványcsaládokért Alapítvány Facebook-oldalán posztolt videóban, amelyet gyermeknapon jelent meg.

„Azért időzítettük gyereknapra a ”Micsoda család!„ megjelenését, mert ez a gyerekek és a családok ünnepe. Ez pedig egy jó alkalom arra, hogy beszéljünk arról a sok száz gyerekről, akik ma is szivárványcsaládokban élnek Magyarországon. És akiknek – ugyanúgy, ahogy a világ összes gyermekének – az a legfontosabb, hogy szeretetteljes környezetben, családban nőjenek fel” – írták a posztban.

A könyv megjelenését hatnapos kampány előzte meg: a fordító, Szabó T. Anna mellett Berg Judit – író , Dániel András – író és illusztrátor, Dragomán György, Fiala Borcsa, Finy Petra szerzői oldal, Grecsó Krisztián, Nádasdy Ádám, Nádori Lídia, Parti Nagy Lajos, Péterfy-Novák Éva Péterfy Gergely , és Tompa Andrea szólaltak meg.

A magyar kormány mind hangsúlyosabban áll ki az ellen, hogy a szivárványcsaládok teljesértékű családokként jelenhessenek meg: ezt szolgálja az alkotmányba decemberben beleszőtt mondat, amely szerint „az anya nő az apa férfi”, ezért szigorítottak az örökbefogadás feltételein, amely szűkítette a nem heteroszexuális párok lehetőségeit.

Februárban a Meseország mindenkié című könyv megjelenése keltett nagy visszhangot, miután a Mi Hazánk alelnöke, Dúró Dóra egykori parlamenti képviselő ledarálta a könyvet.

A Meseország valódi céljáról és a fogadtatásáról ebben a videóban beszélgettünk a szerzőkkel.

Az elfogadásért kiálló Család az család!-kampány eszméje mellett Gulácsi Péter, a Lipcse és a magyar válogatott kapusa is kiállt. Gulácsi állásfoglalását támogatta a Telexhez nemrég csatlakozott Hrutka János is. Az egykori futballistát nem sokkal később elbocsátotta a Spíler Tv, amely nem kívánt együtt dolgozni a szakkommentátorral.

Orbán Viktor később úgy kommentálta a Meseország mindenkié megjelenését, hogy „Magyarország a homoszexualitás tekintetében egy toleráns, türelmes ország. De van egy vörös vonal, amit nem lehet átlépni, és én ebben összegzem a véleményemet: hagyják békén a gyerekeinket!”

A kormányfő ezt láthatóan csak a családok különbözőségét bemutatni hivatott kampányra érthette, a politikára nem: már az első három napban hárommilliós nézettségig jutott a Fidesz gyurcsányozós kampánya, amellyel kapcsolatban online fórumokon sokan panaszkodtak, mert a rajzfilmek és egyéb gyerektartalmak elé is bekeveri ezeket a reklámokat a rendszer.

Kedvenceink
Csatlakozz a csoportunkhoz!