2021. május 2. – 12:55
(Ebben a cikkben elárulunk bizonyos fordulatokat a Kísértő múlt című filmből. Spoilerérzékenyek óvatosan görgessenek tovább.)
Meg nem tudom mondani, hogy pontosan kinek készült a Kísértő múlt, és most kivételesen ez az izgalmas benne. A cím magyar fordítását most hagyjuk kis, eredetileg az a címe, hogy Things Heard & Seen, ami Emanuel Swedenborg, XVII. századi keresztény filozófus egyik könyvének alcíme, hivatalos magyar fordításban Menny és pokol. Látottak és hallottak szerint. Swedenborg egyik idézetével kezdődik, és a filozófus, a könyve, és eszméi fontos szerepet játszanak a sztoriban.
Ahogy a Hudson River Schoolnak elnevezett amerikai festészeti irányzat is, ami az ország keleti-parti tájait grandiózus, megzabolázatlan vadonként ábrázolja. Thomas Cole és George Inness név szerint beszédtémaként. Bizonyos pillanatokban megszólal Mozart Rekviemjéből a Lacrimosa. Egy ponton felolvasnak Adrienne Rich feminista költészetéből. Vannak netflixes filmek, amik közben az ember jobb híján nyomogatja a telefonját, én a Kísértő múlt közben sorra nyitottam meg az új füleket a böngészőben, hogy legyen mit olvasni utána ezekről.
Ja igen, amúgy a Kísértő múlt arról szól, hogy egy fiatal házaspár úgy sejti, szellemek vannak a vidéki házukban.
De ahogy A potyautas múlt héten, a Kísértő múlt is elég profin műveli azt, hogy olyan filmnek álcázza magát, aminél sokkal érdekesebb: ahogy ott a sci-fi volt egy lassú moralizálás, itt a szellemjárás sem arról szól, hogy kiugrik a rém a szekrényből, mi meg a fotelból. Ez onnan is egyértelmű, hogy a Kísértő múltban minden egyes jelenés meglehetősen béna, a lények ott vannak, a kopogó szellem kopogtat, zizeg, zavarja az áramköröket, de mintha valami más lenne a cél, nem az, hogy féljük. Hanem mondjuk megértsük őket. Ez nem a Démonok között vagy az Insidious, hanem inkább A Hill-ház szelleme, azok nélkül a részek nélkül, amiken tényleg meg lehet ijedni. Szóval egy melodráma.
A Kísértő múlt egész sokáig elhúzza előttünk a madzagot, hogy miről is szól valójában; egy rövid, de annál baljósabb bevezető után megismerjük a főszereplőinket, akik mintha már a házba költözés előtt is úgy viselkednének, mintha nem lenne minden teljesen oké. Catherine (az idén a Mankért Oscarra jelölt Amanda Seyfried) a lánya szülinapján már egy falat torta után rohan a vécére hányni, és nem különösebben örül annak, hogy férje, George (James Norton a Kisasszonyokból) New Yorktól tisztes távolságra kapott egy egyetemi oktatói állást. Catherine hivatásos restaurátor, láthatjuk, ahogy manhattani templomokban dolgozik, és hát a Hudson-folyó partjainál nem sok mindent lehet restaurálni, maximum koszlott házakat.
Egybe be is költöznek, csak éppen furcsa dolgok történnek: kislányuk, Franny szellemeket lát, Catherine egyre instabilabb, George nyaka körül pedig mintha egy láthatatlan hurok kezdene el szorulni. A ház múltjáról is kiderül pár turpisság, a segítőkész szomszéd srácok sem feltétlenül egyenesek a főszereplőkkel, és hát feltűnik egy kis szerepben a parádés F. Murray Abraham is, aki Swedenborgról és valami szeánszról kezd el magyarázni. Mi a fene történik itt?
A válasz nem biztos, hogy kielégítő lesz, mert a Kísértő múlt a két szék között néha a pad alá esik, a pad alól meg elgurul. Shari Springer Berman és Robert Pulcini filmje (ők készítették Paul Giamatti főszereplésével a zseniális Sikersztorit) lassan fejti fel, hogy mik a szellemek valójában, honnan jöttek, hova tartanak, és egyáltalán mi a túrót keresnek egy vidéki házban, ahol mindenki csak nyugodtan szeretné élni a kisebb-nagyobb csalódásokkal teli életét. A természetfeletti filmek magyarázatai ritkán tudnak kielégítőek lenni, itt pedig csak azt érik el, hogy a film az egyik fajta sztori közhelyeiről egy másik fajta sztori közhelyeire kapcsoljon át.
A másik műfaj pedig (mondtuk, hogy spoileresek leszünk, és itt az utolsó lehetőség másvova kattintani!) a titokban abuzív, erőszakos, érzelmileg manipulatív, nárcisztikus, és néha gyilkos hajlamokkal rendelkező férj műfaja. Kiderül ugyanis, hogy George nem feltétlenül az a mintaférj és mintapa, akinek vallja magát, a személyisége, a tehetsége, gyakorlatilag életének minden egyes eleme megkérdőjelezhető. És ahogy megkérdőjelezhető lesz, úgy lesz a film egy nagyon specifikus, nagyon ismert sztoriból (egy fiatal házaspár szellemházba költözik) valami univerzálisabb arról, hogyan kell a nőknek korszakokon át elviselni és eltűrni a férfiak összes borzasztó bullshitjét. Nem volt véletlen a feminista költészet.
Ahogy az amerikai tájfestészet sem, ami szinte észrevétlenül bukkan fel a film különböző részein. George ezt tanítja az egyetemen, a disszertációját abból írta, hogy milyen hatással volt George Innessre a filozófus Swedenborg. Amikor erről beszélgetnek az F. Murray Abraham által alakított főnökével, elhangzik, hogy igen, a tájkép nála nem más, mint betekintés a lélekbe. George maga is apró tájképeket festett, mielőtt az elméletet választotta volna. És néha a film a legváratlanabb pillanatokban átvált grandiózus tájképekre, amiken több a részlet, mint az átlagos vágóképeken szokott lenni. Csak amíg a Hudson-folyó vidéke a XIX. században egy könyörtelen, de dús és hívogató paradicsomnak tűnt, a Kísértő múltban egy kopár, őszi, szürke tájat kapunk. Vajon kinek a lelke ez, lehet találgatni.
A Kísértő múlt érdekes, de nem kifejezetten jó film. Habár cselesen adagolja az információkat, semmit sem hagy a véletlenre: a bulimiás főszereplő szájából például a vécécsésze felett görnyedve elhangzik az a mondat, hogy most éppen a házasságát hányja ki. A színészek sem hagynak sok kérdést nyitva saját magukról, Amanda Seyfried törékeny, de saját magában erőt kereső nőként viselkedik az első perctől kezdve, James Norton pedig pont az a típus, akikről kiderülne egy Hallmark-filmben, hogy valami vaj van a füle mögött, amit aztán az ártalmatlannak tűnő sármjával próbálna kimagyarázni. Ínyenceknek feltűnik még Karen Allen is a kisváros ingatlanosaként, illetve ha valaki csak sorozatokon él, akkor is lesznek ismerős arcok Rhea Seehorn (Better Call Saul) és Natalie Dwyer (Stranger Things) személyében. Egyikőjüknek sem kell különösebben megerőltetnie magát, azon kívül, hogy feltűnik.
Ami a Kísértő múltra egyáltalán nem igaz, mert a film aztán tényleg megerőlteti magát. Vizuálisan néha, történetmesélésben nem mindig – bár a forgatókönyv majdnem azzal végződik, amivel az alapul használt Elizabeth Brundage-regény kezdődik, amitől nagyobb a sokk, de kevesebb a rejtély –, de tematikában egészen biztosan. Én sosem gondoltam volna, hogy fogok látni egy netflixes természetfeletti/párkapcsolati thrillert, aminek a legutolsó jelenete egy festmény kaotikus gonosz változata. Megérte guglizni közben.
A Kísértő múlt (Things Heard & Seen) április 29-től elérhető a Netflixen.