2021. április 1. – 05:06
frissítve
„Néha ennyiből áll az élet, Margaret. Egy lista azokról a dolgokról, amiket elvesztettünk”
– ezt a tökéletes nevű George Blackledge mondja A vér földje című filmben (eredetiben: Let Him Go), és ez a két mondat különösen súlyos egy olyan ember szájából, mint Kevin Costner, aki az utóbbi években elvesztett feleségeket, kaszinót, de legfőképpen azt az óriási sztárságot, amit a kilencvenes években sikerült elérnie, színészként és rendezőként is.
Egy dolgot nem vesztett el: a karakteres arcát, ami anélkül az, hogy bármi karakteres lenne benne. Az idén 66 éves Costner tipikusan az, amit Hollywoodban „leading man”-nek hívnak: vezet és mutatja az utat, akkor is, ha a film pocsék körülötte, van benne valami határozott céltudatosság, és hozzá egy pár széles váll is, amivel bármi hülyeséget el tud cipelni.
A vér földje nem pocsék, és egyáltalán nem hülyeség, hanem egy igazi apuka-film. Egy egyenes történet közérthető dolgokról, régi értékekről, a család szentségéről, és arról, hogy ha egyszer megütünk valakit, akkor úgy kell megütni, hogy azonnal padlót fogjon. Olyan film, amiben a család szent és sérthetetlen, egy olyan világról, amiben még ér valami a becsület és a becsületesség, az isten szerelmére. Egy olyan világról, ahol az embereknek még voltak értékeik, erkölcseik, főleg akkor, ha egy Montana állambeli farmon éltek a hatvanas években. Ez egy olyan film, amit egy apuka kicsit irigykedve néz, hogy hát igen, akkor még rendes emberek voltak egy rendes világban.
Costner az utóbbi bő tíz évben a kilencvenes évek buktái és a kétezres évek értelmetlen útkeresése után tényleg a régi jó dolgok megtestesült, két lábon járó, kockás inges megfelelője lett. A DC-filmek Kent apukája, a Yellowstone-sorozat családfője és most A vér földje nyugalmazott seriffje is egy szárból szökkent, egy gerinces, rendes szárból, aki egy zavaros világban is tud gránitoszlop lenni. Costnernek kifejezetten jól állnak ezek a karakterek, jól képes megtestesíteni őket, és ad nekik egy extra, melankolikus löketet az, hogy mégis milyen karriert tudhat maga mögött, a Farkasokkal táncoló kétszeres, színészi-rendezői Oscar-díjától, mondjuk, addig, hogy a Luc Besson-féle akciófilmes futószalag belőle is egy új Liam Neesont akart kalapálni 2014-ben a 3 nap a halálig című filmmel.
Az Oscar messze van, új Neeson nem kellett, hiszen a régi még megállás nélkül ontja magukból az elszántan agyabugyálós filmeket, Costnernek pedig sikerült beállnia erre a pályára, aminek A vér földje is egy elég jó megtestesítője. Amikor ebben a filmben látjuk először, teljes cowboy-szerelésben dől egy karám kerítésének, és lassított felvételben néz egy lovat.
És akkor még ő is meg a ló is boldog, bár ez egyiken sem látszik igazán. Costner alakítja George Blackledge-et, a mozgalmasabb napokat látott családapát, aki a feleségével, Margarettel (Diane Lane), fiúkkal, menyükkel és unokájukkal élnek egy háztartásban. A boldogságnak perceken belül vége, amikor a Blackledge fiú halálos balesetet szenved, a menyük pedig nem sokkal később egy új férjet talál magának. A nagyszülőket ez még nem zavarná, de az igen, hogy a meny új férje egy semmirekellő, aki a nőt és az ő szeretett unokájukat is néha felpofozza. Amikor nyom nélkül eltűnnek, George és Margaret szedik a cókmókjukat és mennek utánuk, hogy legalább a vér szerinti leszármazottjukat, a kisfiút visszaszerezzék. És most megértettem, hogy miért lett A vér földje a magyar cím.
Eddig ez a cikk Costnerről szólt, de az előző bekezdésben nem tudtam megúszni, hogy leírjam Diane Lane nevét. Nem is akarnám, mert vannak a filmnek olyan pillanatai, amikor Lane a főszereplője, Costner figurája pedig a szó majdnem minden értelmében a háttérbe húzódik. Lane és Costner először a 2013-as Superman-filmben, Az acélemberben szerepeltek együtt, a színésznő alakította a szuperhős nevelőanyját, Kent anyukát. Benne is megvan ugyanaz a csendes elszántság, mint a partnerében, csak míg Costner a sztoikus sziklaszilárdság, Lane a nagymama, aki kedvesen fogja elmondani, hogy azonnal tedd le azt a frissen sült kekszet, mert különben baj lesz. Tökéletes partnerei egymásnak.
Még akkor is, amikor A vér földje cselekménye azért nem egy óriási lelemény. A leírás alapján azt lehetne gondolni, hogy tényleg egy variációja lehet egy már emlegetett Liam Neeson-filmnek, két vérgőzös cowboy-nagyszülővel, akik billogra hánynak mindenkit, aki ellenszegül. Nem egészen, bár van a filmben egy váratlan erőszakos jelenet, amivel engem is sikerült meglepni. A vér földje inkább azzal foglalkozik, hogy van egy pár, akik már sok mindent láttak az életben, és annyi tisztesség még maradt bennük, hogy az egyetlen leszármazottukat biztonságban láthassák. Hiába Costner játssza az egyikőjüket, egy percig sem gondolhatjuk tutira, hogy ez sikerülni is fog nekik. De legalább megpróbálják.
A kínkeserves megpróbálás, a hihetetlen montanai tájak és nevetséges gonoszok miatt (élükön a brit, de valami meghökkentően furcsa akcentussal beszélő Lesley Manville, többek között a Fantomszálból) lett A vér földje egy régimódi, egyszerű, majdnem kiszámítható történet egy olyan korszakban, amikor nem nagyon készülnek már hasonlók. Larry Watson eredeti regénye az ötvenes években játszódik, ezt a forgatókönyvíró-rendező Thomas Bezucha átültette a hatvanas évek elejére, és nehéz is lenne elképzelni ezt bármikor máskor.
Sőt, bárhol máshol, mint a vadregényes Montanában, ahova A vér földje világában a nagy társadalmi változások még nem értek el, csak a történelmi sérelmek: az egyik mellékszereplő egy őslakos, akit a civilizáció arra kényszerített, hogy adja fel a kultúráját.
Ez az egyetlenegy pillanat, amikor A vér földje kicsit is több akar lenni, mint egy egyszerű, szórakoztató, felnőtteknek szánt ponyvaregény. Nem annyira áll jól neki, ahogy a Lesley Manville-féle főgonosz sem, de ahogy Costner karrierje, a film is akkor a legjobb, amikor megtalálja a középutat, a középúton pedig az egyszerű, hatásos pillanatokat.
A vér földje a digitális boltokban (Youtube, Google Play, Itunes), illetve bluray- és DVD-lemezen érhető el Magyarországon.
