Mizsur András
Mizsur András

RSS

Egy csapásra több mint 51 millió dél-koreai fiatalodott meg egy-két évvel

Változik az életkor számításának módja, Dél-Koreában is átállnak a világ nagy részén használt rendszerre.

A nevelt lánya kukkolásával vádolt volt fideszes alpolgármester szerint tönkretette az életét az ügy

A vádlott korábban nem ismerte el bűnösségét, a keddi tárgyaláson hallgatták meg tanúként F. Tivadar exfeleségét.

A Kanadában tomboló erdőtüzek miatt ismét narancssárgába borulhat New York felett az ég

A füst szerdán és csütörtökön érheti el a város légterét, New York polgármestere maszkviselést javasol.

Pilz Olivér: A státusztörvény a halálba fogja hajszolni a tanárokat

A Tanítanék Mozgalom alapítója szerint a pedagógusok fenyegetve, kisemmizve és lenézve érzik magukat, és egyre többen mondják, hogy elég volt.

A Facebookon keres szakos tanárokat a budapesti Madách Imre Gimnázium

Többek között angol és matematika–informatika szakos tanárra lenne szüksége az ország egyik legjobb középiskolájának, az alapítványon keresztül adnának pluszpénzt a jelentkezőknek.

OceanGate: Meghaltak a tengeralattjáró utasai

Az eltűnt tengeralattjárót működtető cég ezt azután jelentette be, hogy a Titanhoz tartozó roncsok kerültek elő. A parti őrség szerint a tengeralattjáró összeroppant és darabokra szakadt.

Karácsony Gergely levelet írt Taylor Swiftnek, hátha Budapestre is eljön a turnéjával

A chilei elnök is hasonló módon szeretné elérni, hogy hazájában fellépjen a világsztár.

Több ezer Harley-Davidson jön Budapestre egy fesztivál miatt

A motoros rendezvény miatt a főváros több pontján lesznek lezárások a hétvégén.

A fideszes többségű kulturális bizottság egyórányi vita után el is fogadta a státusztörvény...

Az ellenzéki pártok részéről több mint 40 módosító javaslat érkezett a törvénytervezethez, de ezeket egytől egyig leszavazták a kormánypárti képviselők.

Kövess minket Facebookon is!