Fábián Tamás

Fábián Tamás

Hajszálon múlt, hogy nem robbantották fel a bolgár főügyészt és családját
Szemtanúk több méter magas lángoszlopról és három méter átmérőjű kráterről számoltak be.
Német szakszervezetek: A világ átállt állandó válságüzemmódba
A munka ünnepén közel 300 ezren vonultak utcára Németországban.
Meghalt Pomogáts Béla, író
A Magyar Írószövetség korábbi elnöke 88 éves volt.
Zavargások Franciaországban: több, mint száz rendőr megsérült
Több nagyvárosban kisebb zavargások törtek ki Macron nyugdíjreformja miatt.
53 ezer biciklist büntettek meg Hollandiában, amiért tekerés közben mobiloztak
A holland hatóságok komolyan veszik, hogy vezetés és bringázás közben veszélyes, ha mobilozunk.
A Fidesz képviselője szerint a háború és a brüsszeli szankciók miatt késik a leégett iskola...
Hörcsik Richárd érvelésében az Európai Parlament is előkerül, miközben a hátrányos helyzetű gyerekek másfél éve konténerekben tanulnak, és az ebédjüket sem kaphatják meg az iskolában.
Ilyen, amikor az állam magára hagy 140 gyereket
Diákoknak és tanároknak közös vécé, menza az épületen kívül, konténerek télen-nyáron, háborgó szülők. A borsodi Fügödön másfél éve leégett az iskola, a felújítás pedig még el sem kezdődött, hiába...
Nyomorból vinnék az egyetemig a gyerekeket, az állam viszont nem segít rajtuk
Magyarországon tömegek szorulnak ki a minőségi oktatásból, ez pedig a nyomor újratermelődéséhez vezet. Ózdon a Van Helyed Alapítvány komplex fejlesztési programjainak segítségével a szegregátumokban...
Kövess minket Facebookon is!